Kövess minket -on és -en!

Az erőszakos antifa csőcselék már épp azt hihette – sajnos az elmúlt évek történései végett nem alaptalanul – hogy az Egyesült Államok a lábai előtt hever, minden tekintetben.

Nemcsak az egyre erőszakosabbá váló utcai "tüntetések" előtt hunyt szemet a mindenkori vezetés, de a destruktivitás még a legfelső, nagypolitikai körökből is támogatást kapott, ahogy maga a BLM-lobbi is. Ilyen mostoha körülmények és szürreális élethelyzet közepette állt sarkára Kyle Rittenhouse. Kyle most ismét reflektorfénybe került, hiszen ügyének tárgyalása egész Amerikát felrázta. A fehér patriótát végül minden vád alól felmentették, ellenlábasai pedig őrjönghetnek dühükben.

Természetesen – ismerve a tényeket – már az elejétől kezdve tisztában voltam Kyle ártatlanságával, ám abban is biztos voltam – szerencsére tévedtem – hogy elítélik a fiatalt. A már említett tendenciák ugyanis egyáltalán nem abba az irányba mutattak, hogy 2021 Amerikájában Kyle Rittenhouse büntetés nélkül kisétálhat a bíróság ajtaján. Pedig így lett.

Rittenhouse ellen öt vádpontot hoztak fel (benne foglaltatik a gyilkosság, gyilkossági kísérlet is), végül az esküdtszék egyöntetűen felmentette. Az ügyészség ravasz módon azt próbálta bebizonyítani, hogy a fiatal kiprovokálta az ellene való támadást, hiszen eredetileg azért utazott Kenoshába, hogy megvédje a helyieket a fosztogatóktól (ami amúgy a rendőrség feladata lenne...). A felmentő ítélet ellen fellebbezni nem lehet, még maga Biden is kijelentette, hogy "el kell fogadni az esküdtszék ítéletét", de persze hozzátette, hogy a perben hozott ítélet "dühössé teszi". Az amerikai elnök ezzel egyszersmind legitimálta a szélsőbaloldali terrorizmust és elítélte azokat, akik hajlandóak nem a fotelból, hanem a tettlegességig védekezni ellene.

A Kyle Rittenhouse ügyében hozott ítélet a modern kori amerikai történelem egyik emblematikus eseménye, amely kihatással lehet az ország közeli, de akár távolabbi jövőjére is. Remény a patriótáknak, hidegzuhany az antifának, a BLM-nek és az egyéb nemzetvesztő csoportosulásoknak. Utóbbiak vajon hogyan reagálnak majd?

A BLM-től már "megszokhattuk", hogy minden őket ért, vélt sérelemért utcára vonulnak (egészen pontosan csőcselékhez méltóan mindent szétrombolnak), az őket segítő alapítványok, politikusok, háttérszervezetek pedig kellő befolyással rendelkeznek ahhoz, hogy az "egyenlőség" zászlaja alatt ismét lázba hozzák ezeket a dologtalan antifasiszta semmirekellőket. Kyle Rittenhouse ügye kiváló alkalom az "újrakezdésre", ahogy a drogos bűnöző, George Floyd halála is átlépte azt határt, amely felett már tényleg nagy tömegeket sikerült mozgósítani egy hamis ügy céljából.

A Rittenhouse-ügyben hozott ítélet azért is nagy győzelem a patrióták számára, mert egyértelmű túlerő és ellenszél közepette sikerült learatni. A balliberális, "toleráns" média szintén megmutatta az igazi arcát, hogyan viszonyul ahhoz, ha a másik oldal szerez sikereket. Ehhez pedig felesleges a tengerentúli médiumok közt turkálnunk, Kyle ügye a hazai hírekbe is eljutott. A Telex, a 444, az Index és több hasonló, a patriótákkal, a nemzeti gondolattal ellenséges portál is olyan hangnemben ír az esetről, hogy az ember zsebében kinyílik a bicska. Hiába, "haladóék" dühösek most, ilyen krízis során pedig az ember kevésbé tudja elrejteni igazi arcát. Csúf pofájukon ott látszódik a gyűlölet, ahogy eltorzult arccal az ítélet jogosságát firtatják, elfeledve a tényt, hogy a Kyle-ra rárontó antifák nem "csak" rendbontók voltak, hanem többszörösen visszaeső bűnözők. Persze a baloldali médiumok számára ez nem számít, a kettős mérce olyan szintje már ez, amely még a kevésbé avatott szemeknek is feltűnik. Ha rajtuk múlna, nemhogy védekezni nem lehetne az antifasizmus ellen, de önként fejet kellene hajtani mindenkinek előtte, hogy kedvükre rombolhassanak és gyalázhassák azt, ami még a civilizációnkból megmaradt.

Kyle Rittenhouse felmentése talán meglepő, talán végóráit élő kultúránk egyik utolsó, pürrhoszi győzelme, de mindenképpen győzelem. Egy normális világban nemcsak a felmentése lenne egyértelmű, de konkrétan ilyen hosszú tárgyalást sem érdemelt volna. Kitüntetést és megbecsülést annál inkább!

Tisztelettel adózunk Kyle Rittenhouse hősies tette és helytállása előtt! A fehér patrióta fiatal létére olyat cselekedett, amire sokan még érettebb fejjel sem lennének képesek. Nagy jövő áll előtte, akár a politika frontján is.

Kövess minket -on és -en!

A Mussolini család egykori vidéki háza Olaszország északkeleti részén, Emilia Romagnában található, Forli városában. Az épület tele van a Duce relikviáival: a telefon, amelynek segítségével a római kormányt hívta, egyenruhája, imádott motorbiciklije.

Madison Grant A nagy faj elmúlása című művében (amelyet Adolf Hitler a bibliájának nevezett) az Észak-Amerikát gyarmatosító és az Egyesült Államokat megalapító angolszász-északi fajok más alsóbbrendű, de szaporább fajokkal szemben történő fokozatos demográfiai háttérbe szorulása miatt sajnálkozik, amelynek eredményeként az USA megszűnik fehér nemzetként létezni, és a helyét egy fajilag megosztott ország fogja elfoglalni egykori önmaga karikatúrájaként.

A Szálasi-kormánynak a Sándor palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le. A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak.

JFK meggyilkolása közvetlen hatással volt az amerikai cionista lobbira, az USA közel-keleti politikájára és Izrael militarizálódására egyaránt.

Erre már sokan nem emlékeznek: 1919 júliusában a hajdúböszörményi "Ébredő"-nyomda tulajdonosa, Szabó Ferenc kirakatában megjelent egy plakát. Rajta kormánykerék, amelyet egy kemény kéz fog.

Az 1936-os berlini olimpián egy ismeretlen nő az őrségen áttörve Adolf Hitler székéhez rohant, és megpróbált csókot adni a Führer arcára, a vidám pillanatokat fotó- és filmfelvétel is megörökítette.

A brüsszeli önkormányzati tanács egyhangúlag jóváhagyta azt az indítványt, amely a belga fővárost „antifasiszta várossá” nyilvánítja – jelentette a The Brussels Times című, angol nyelvű hírportál.

Maja Trux a bíróság előtt arról beszélt, hogy ő a valódi áldozat. A német antifa ezt azzal indokolta, hogy szerinte egy olyan országban áll bíróság előtt, ahol kiközösítik a szexuális kisebbségeket.

"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter egy a napokban adott interjúban arra a kérdésre, hogy Oroszország és Kína nyújt-e katonai vagy legalább hírszerzési támogatást országának, diplomatikusan és lakonikusan „jónak” minősítette a két „stratégiai partnerükkel” fenntartott kapcsolatot, amely szerinte a „katonai együttműködésre” is kiterjed. 

Egy 35 éves zsidó férfit mellkason szúrtak Brooklyn Crown Heights negyedében, miután támadója antiszemita szidalmakat kiáltott – közölték a hatóságok.

Az I. világháborús vereség után aláírt trianoni békeszerződés a szomszédos államoknak juttatta Magyarország területének kétharmadát, valamint a magyar népesség egyharmadát.

1944. október kilencedikétől kezdett el kibontakozni Debrecen és a Hortobágy térségében az a három hétig tartó ütközet, amely a kurszki csata után a második világháború legnagyobb páncélos összecsapása volt.

Kifelé a Szovjetunióba – 1944-45 telén – a vagon padlóján állva-ülve, embertelen körülmények között, élelem és víz nélkül utaztunk. Voltak közöttünk olyanok, akik nem birták elviselni a szomjúságot, és saját vizeletüket itták.

Volt idő, amikor az egyesített Európát úgy mutatták be, mint egy versenyképes bástyát az Egyesült Államokkal szemben, mint egy olyan szupranacionális szervezetet, amely megfelelő kritikus tömeggel rendelkezik ahhoz, hogy érvényesíteni tudja magát a nemzetközi színtéren.