Kövess minket -on és -en!

Négy német állampolgáron ütött rajta az osztrák rendőrség, amint Adolf Hitler születésének évfordulóján fehér rózsát helyeztek el a Führer szülőházánál Nyugat-Ausztriában, írja a Guardian.

Adolf Hitler 1889. április 20-án született az osztrák Braunau am Inn városában, az ország nyugati részén. A helyi rendőrség szerint ezen az évfordulón négy húszas-harmincas éveiben járó fiatal érkezett Hitler szülőházához, akik virágokat helyeztek el ablakokban, az egyikük a karját is a magasba lendítette, illetve fotókat is készítettek magukról.

A német határ közelében fekvő, elegáns, XVII. századi épületet 2016-ban kommunizálta el az osztrák kormány hosszas jogi huzavonát követő kényszervásárlási végzéssel. A nagynémet vezető a ház legfelső szintjén született egy bérelt szobában 1889-ben.

A tisztelők a ház előtt fényképezkedtek amikor egyikük karlendítést is bemutatott, a járőröző rendőrök pedig észrevették a csoportot, és azonnal bevitték őket kihallgatásra. A nő azzal védekezett, hogy „nem gondolta komolyan” a tisztelgést, de a buzgón nyomozó rendőrök szerint egy csoportban „náci” üzeneteket és képeket osztottak meg egymással a begyűjtött gondolatbűnözők. A négy fő ellen eljárást is indítottak úgynevezett „önkényuralmi jelkép” használatának gyanúja miatt.

Tavaly májusban úgy volt, hogy épületet egy rendőrőrsnek is helyet adó képzési központtá alakítják át. A döntést – amit zsidókkal folytatott konzultáció előzött meg – vegyes érzelmekkel fogadták Ausztriában. A végső döntést meghozó bizottság kizárta az épület lerombolását, ahogy azt is, hogy emlékházzá alakítsák át.

Kövess minket -on és -en!

Pietersburg mellett 3500 hófehér fakereszt virít a dél-afrikai vörös földbe tűzve. Ezek a keresztek emlékeztetnek minket azokra a búr farmerekre, akiket az elmúlt évtizedekben feketék gyilkoltak meg a „felszabadított” Dél-Afrikában – olvasható a Szent Korona Rádió oldalán. 

Az 1980-as, 90-es évek voltak a futballmezek aranykorszaka, amikor a könnyű poliészterből készült trikók leváltották a kevésbé szellőző és nehéz pamutmezeket.

Érvényét vesztette a Hammerskins Deutschland nevű szervezet két évvel ezelőtti betiltása. A lipcsei bíróság ugyanis helyt adott több tag és regionális alcsoportnak a belügyminisztérium betiltási határozata ellen benyújtott kereseteinek - számol be a Spiegel.

A Kitörés túra és az utcai aktivizmus mellett az utóbbi években felépült a Becsület Napjának harmadik oszlopa. Ez a Körbezárt Idealizmus Konferencia, amely a kultúra felől ad erős támasztékot a magyar történelem legüldözöttebb megemlékezésének.

Amióta megnyílt, azóta áll szélsőbaloldali támadások középpontjában a Nordic Sun Kulturális Központ Budapest VII. kerületében, írja a Magyar Jelen.

A múlt hónapban Észak-Karolinában egy fajgyűlölő néger meggyilkolt egy 23 éves ukrán menekültet, Iryna Zarutskát, az esetből politikai ügy kerekedett.

Sokasodnak a viharfelhők az amerikai gazdaság fölött. Az utóbbi időben már többször is foglalkoztam a témával, amely azonban globális fontossága miatt egyáltalán nem lerágott csont.

A Waffen-SS gyalogsági harcászata (a szárazföldi haderő elődjétől némileg eltérően) elsősorban az első világháborús német rohamcsapatok tapasztalatai alapján alakult ki.

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.

Egy friss YouGov európai közvélemény-kutatás szerint az európaiak (hat európai nemzet) nagy többsége immár ellenszenvet érez Trump Amerikájával szemben (a franciák 62, az olaszok 63, a britek 64, a spanyolok 66, a németek 72, a dánok 84 százaléka).

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.

Az első világháború után, az 1920-30-as években számos kisebb fasiszta, nemzetiszocialista párt alakult meg Magyarországon. Az első egyik legjelentősebb ilyen szerveződés a Böszörmény Zoltán alapította Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt, ismertebb nevükön a Kaszáskeresztes Párt volt. 

Kommandósok gyűrűjében lépett ismételten a Fővárosi Törvényszék termébe Maja Trux hétfőn. Egy tanút hallgatott meg a bíróság, és videófelvételeket ismertettek az antifa támadások ügyében.

Kedden reggel hiába várták az antifa támadások második olasz vádlottját, nem jelent meg a tárgyalóteremben, így a bíróság nem tudott érdemben továbbhaladni az ügyben.