Kövess minket -on és -en!

A Katonasír Kutató és Ápoló Egyesület közleménye szerint idén is megrendezésre kerül a Budai Kitörés emléktúra. A szervezők tájékoztatása alapján az esemény egy héttel a jelentősebb „Kitörés 60” teljesítménytúra után lesz megtartva, hogy a két rendezvény ne keresztezze egymást, így mindkettőn részt lehessen venni.

Időpont és helyszín

Időpont: 2024. február 15. (szombat), 10:00

Találkozóhely: Pesthidegkút-Ófalu, Sarlós Boldogasszony templom (1028 Budapest, Templom köz 1.)

Két túraútvonal közül lehet választani

  • Rövid túra: Egy körülbelül 3 kilométeres, könnyed séta, amely a Kálvária-hegyen található katonasírig vezet, majd egy másik útvonalon visszatér a kiindulópontra. A résztvevők emléklapot kapnak.
  • Teljes túra: Egy éjszakai, 50 kilométeres menetelés, amely a Kálvária-hegytől egészen a Mány határában található Kitörés emlékműig tart. A túrázók útközben több síremléket és emlékművet is érintenek, ahol koszorúkat és mécseseket helyezhetnek el. A célba érkezőket meleg tea és zsíros kenyér várja.

Filmes felvételek és korhű öltözet

A szervezők kiemelték, hogy az idei emléktúrán egy kisfilmhez is készülnek felvételek Budapest ostromáról és a kitörés eseményeiről. A forgatás a Kálvária-hegyen zajlik, amely mindkét túra útvonalán szerepel. A hagyományőrző résztvevőket arra kérik, hogy ezen a szakaszon korhű öltözetben vonuljanak, míg a többi résztvevő lehetőség szerint fekete, barna, zöld vagy fehér ruházatot viseljen. A szervezők felhívták a figyelmet arra is, hogy az úgynevezett „önkényuralmi” jelképeket kizárólag a forgatás ideje alatt, a szervezők utasításainak megfelelően lehet láthatóvá tenni.

Pihenőpontok és visszajutás

A teljes túra során a túrázók Perbálon a Kis Kaiser italkimérőnél pihenhetnek meg, ahol egy mini múzeum és kiállítás is várja őket. A célállomáson, a mányi Kitörés emlékműnél a szervezők forró teával és zsíros kenyérrel kínálják a résztvevőket. A teljesítők névre szóló emléklapot, repró zsoldkönyvet és „HS Kitörés 50” karszalagot kapnak. A visszautat a Széll Kálmán térre az „A” Robur biztosítja.

Szabályok és ajánlások

A szervezők hangsúlyozták, hogy az emléktúra katonai teljesítmény előtt tisztelgő esemény, amely során visszaemlékezéseket tartanak, koszorúznak és imát mondanak az elesett katonákért. Alkohol fogyasztása tilos, és minden résztvevőtől elvárják a túra szellemiségéhez méltó fegyelmet. Javasolt réteges öltözködés, jól bejáratott, vízálló bakancs, valamint zseblámpa és fejlámpa használata. A szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy mécseseket és koszorúkat hozzanak magukkal, lehetőség szerint kupakkal védett mécseseket.

A részvétel ingyenes, azonban mindenki saját felelősségére vesz részt a túrán, és köteles betartani a szervezők utasításait. A rendezők remélik, hogy minél többen csatlakoznak az eseményhez, hogy méltó módon emlékezhessenek meg a történelmi eseményekről.

Kövess minket -on és -en!

Az i. e. 6. században, az antik görög kultúra virágzó világában született egy különleges mestermű, amely ma is ámulatba ejti a művészet és történelem szerelmeseit, a a zsidókat és libsiket pedig zavarba.

Egy volt „neonáci” tengerészgyalogost hét év börtönbüntetésre ítélték, mert rövid csövű puskát gyártott egy csoport tagjaként, amelynek célja energia létesítmények támadása volt Idaho környékén – közölte az amerikai Igazságügyi Minisztérium.

Az újraegyesült Németország történetének legsúlyosabb hazafias elégedetlenségi zavargása tört ki Rostockban 1992 augusztusában.

Az olasz rendőrség szerdán bejelentette, hogy letartóztatott 12 nemzetiszocialistát, akik a Werwolf Division tagjai voltak, és „az intézmények magas rangú tisztviselői elleni erőszakos cselekmények végrehajtására készültek”.

Jean-Marie Le Pen-t egy a Blood and Honour mozgalomhoz köthető csoport köszöntötte otthonában, ahol együtt énekeltek az idős hazafival.

A Bild információi szerint Jéna és Weimar között letartóztatták a Hammerbande néven elhíresült bolsevista terrorszervezet vezetőjét, a 31 éves Johann Guntermannt. Guntermannt tartják a Hammerbande ötletgazdájának és vezetőjének, aki 2020 óta szökésben volt.

Semmi sem tudja megakadályozni az új nemzedékeket abban, hogy szeressék Adolf Hitlert.

Alakulatunknak az orosz túlerővel szemben vissza kellett vonulnia, egészen a Stájer Alpokig. Itt ért bennünket a háború vége.

Amikor a kommunisták átvették a hatalmat egy ország fölött, az első dolguk, amit tettek, az volt, hogy elkobozták a magánkézben lévő összes fegyvert, hogy megtagadják a néptől annak fizikai lehetőségét, hogy ellenálljon a zsarnokságnak.

Egy haredi zsidót, aki az osztrák fővárosban a zsinagógába tartott, körbevettek egy nemzetiszocialista csoport tagjai. Az osztrák hazafiak lehúzták a zsidó kippáját, majd távoztak.

A hatóságok szerint a szélsőjobboldali „Letzte Verteidigungswelle” (Utolsó Védelmi Hullám) csoport célja Németország demokratikus rendszerének összeomlasztása.

Tényleges életfogytiglani börtönbüntetést szabtak ki Kaliforniában egy antiszemita aktivistára. Egy homokos, zsidó egyetemi hallgatót tettek el láb alól még 2018-ban, a 19 éves Blaze Bernsteint. 

A világ legnagyobb darabszámban eladott autójának számító, a történelemben először húszmillió példányban legyártott, egy korszak jelképének is tekinthető Volkswagen Bogár ötlete Hitler fejéből pattant elő, a terveket pedig Ferdinand Porsche készítette. 

A világháborús légi harcokban a légi fölényt a vadászgépek vívták ki. Azok teljesítményében pedig igen nagy szerepe volt a hajtóművek teljesítményének. A mostani cikkünkben ennek járunk utána a Luftwaffe esetében.

Isabel Peraltat három és fél éves börtönbüntetéssel fenyegetik, mivel a vádirat szerint „gyűlöletet és diszkriminációt” szított muszlimok és marokkói bevándorlók ellen.