Kövess minket -on és -en!

Elbontották a Steve Jobs emlékére egy szentpétervári egyetem kampuszán emelt iPhone-szobrot,

miután a Jobs által alapított Apple amerikai informatikai óriáscég jelenlegi elnök-vezérigazgatója, Tim Cook nyilvánosan vállalta homoszexualitását. A Nyugat-Európai Pénzügyi Szövetség (ZEFSZ) nevű orosz vállalati tömörülés közleményben jelentette be a honlapján, hogy "kénytelenek voltak" elbontani a két méter magas okostelefon-formájú emlékművet, miután az új cégvezető "nyilvánosan szodómiára hívott fel".

 Az indoklás szerint az orosz törvények tiltják a "homoszexuális propagandát" a fiatalkorúak körében, ezért kényszerültek eltávolítani a szobrot a helyről, "fiatal hallgatók és tudósok közvetlen környezetéből". Az orosz törvények védik a gyermekeket a hagyományos családmodellt tagadó információtól - hangoztatta a ZEFSZ, amely 2013 januárjában a hasnyálmirigyrákban két évvel korábban, 56 évesen elhunyt Steve Jobs emlékére a szobrot emeltette.

A vállalati szövetség közleményével szembehelyezkedve a TASZSZ orosz hírügynökség azt állította, hogy a Jobs-emlékművet a szentpétervári cégtömörülés valójában karbantartás miatt szerelte le. Tim Cook múlt heti bejelentése után Vitalij Milonov szentpétervári regionális képviselő, a "melegpropagandát" tiltó, előbb saját kormányzóságában, majd szövetségi szinten is bevezetett törvény kezdeményezője javasolta, hogy tiltsák ki Oroszországból az Apple vezérigazgatóját.

Az 53 éves Cook az eddigi legismertebb amerikai vállalatvezető, aki felvállalta homokosságát, sőt, még büszke is rá.

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Többször is bejárta a világsajtót annak a német nyugdíjasnak az ügye, akinek a házában egy Párduc tankot találtak, amit még 2015-ben fedeztek fel a 84 éves heikendorfi férfinél, de csak 2021-ben ítélték el érte.

A 24 éves Daan C.-t, aki egy nemzetiszocialista akciócsoport vezetője volt, nyolc év börtönre ítélte kedden az antverpeni büntetőbíróság.

„Ellenforadalmi összeesküvésért” végezték ki Lavrentyij Beriját, a sztálini terror egyik rettegett végrehajtóját, a Szovjetunió marsallját, belügyi és állambiztonsági miniszterét, akinek lefogása és bírósági pere, majd a kivégzése a Sztálin halálát követő hatalmi harc része volt.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

Az újraegyesült Németország történetének legsúlyosabb hazafias elégedetlenségi zavargása tört ki Rostockban 1992 augusztusában.

Öt Québecben szolgáló katonát függesztettek fel, miután előkerült egy 2023-as felvétel, amelyen egy házibulin nemzetiszocialista karlendítést mutatnak be.

Az Amerikai Egyesült Államokban működő fehér fajvédő szervezet, a Ku Klux Klán története több szakaszra osztható, és tulajdonképpen minden időszakban aktívan szerepelnek benne a nők is.

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.

Több mint ezerkétszáz nacionalista vonult fel szombaton délután Drezda belvárosában, hogy megemlékezzenek az 1945-ös angol-amerikai terrorbombázás áldozatairól. A békés demonstrációt azonban jelentős antifasiszta őrjöngés is kísérte.

A Budapest Antifascist Solidarity Committee (BASC) is közzétette az X-en azt a bejegyzést, melyben görög antifasiszták elismerik, hogy ők támadtak az athéni magyar nagykövet autójára március 4-én kedden - írja a Magyar Jelen.

Adolf Hitler – értesülve Budapest csaknem megvalósult bekerítéséről – 1944. december 24-én este elrendelte a IV. SS-páncéloshadtest Magyarországra vezénylését és bevetését Budapest felmentése céljából.

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.

A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel. 

William Joyce-ra gyakran utalnak „Lord Haw-Haw” néven, ami viccnek tűnik, és ami tényleg az is. Akik azonban valóban tudják, ki volt Joyce, tisztában vannak vele, hogy kivételes ember volt, aki Nyugat-párti nézeteiért szenvedett mártírhalált.

2024 nyarán és őszén a Norsk Institutt for Kulturminneforskning (NIKU), a kulturális örökséggel foglalkozó független kutatóközpont régészei a Tønsbergben lévő helyszínen ásatásokat végeztek néhány utcai csatorna korszerűsítésével kapcsolatos munkálatok előtt.