Kövess minket -on és -en!

Ez a tragédia elkerülte a mainstream média figyelmét. Nyugat-Európában, illetve a liberális mintaállamban már annyira nem is kapják fel a fejüket az ilyen hírekre.

Svédországban szinte nincs olyan hét, hogy ne halljunk robbantgatásról, autók felgyújtásáról, lövöldözésről, gyilkosságokról.

A héten szudáni migránsok meggyilkoltak egy 19 éves svéd hazafit, Tommie Lindh-et, mivel megpróbálta megakadályozni, hogy ezek az állatok nemi erőszakot kövessenek el egy 15 éves svéd lányon.

Tommie egy házibulin vett részt, ahol az erőszak áldozata is tartózkodott. A bulit egyszer csak elárasztották a feketék.

Az elkövető, a 22 éves Abubaker Mohamed lefogta a lányt, és elkezdte lerángatni a ruháit, miközben a falkatársai sakkban tartották a rettegő fehéreket, akik nem tettek semmit. Kivéve Tommie, aki megpróbált közbeavatkozni, de ez a rohadék meggyilkolta egy késsel, majd befejezte, amit a lánnyal elkezdett.

A szudáni migránsok teljes jogú európai állampolgárok, ugyanúgy, mint a svédek. A gyilkos erőszaktevőt számtalanszor ítélték már el, de mindig elengedték pár hónap után.

Kontinensük jelenlegi urai, azok, akik ránk eresztik ezeket pedig megkötik a kezünket és arra köteleznek, hogy eltűrjük mindezt…

(Vadhajtások nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Hunyadi János és Újlaki Miklós erdélyi vajdák egyesült serege 1442. március 25-én győzték le az Erdélyre törő Mezid béget Szebennél. A diadal az egyik első volt Hunyadi török elleni sikereinek sorában, amelyek messze földön híressé tették a tehetséges hadvezért.

A kormány döntött a szerdai ülésén, és terrorszervezetté nyilvánította az Antifa szervezeteket – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban, a Jó reggelt, Magyarország! c. műsorban, megerősítve péntek reggeli, Facebookon közzétett bejegyzését.

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.

Amerika az úgynevezett megállított érzelmi fejlődés (Arrested Emotional Development/AED) járványszerűségében szenved. Lényegében permanens infantilizmusról van szó, és a következők valamilyen kombinációja jellemzi: függőség, kapzsiság, éretlenség, félelem, hibáztatás, szégyen, neheztelés és düh.

Volt idő, amikor az egyesített Európát úgy mutatták be, mint egy versenyképes bástyát az Egyesült Államokkal szemben, mint egy olyan szupranacionális szervezetet, amely megfelelő kritikus tömeggel rendelkezik ahhoz, hogy érvényesíteni tudja magát a nemzetközi színtéren.

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

Az ausztrál hatóságok visszavonták egy brit férfi vízumát, miután a gyanú szerint nemzetiszocialista jelképeket terjesztett és „erőszakra uszított” a zsidókkal szemben. Ausztrália belügyminisztere megerősítette, hogy megtették az előkészületeket a férfi kiutasítására.

Az újraegyesült Németország történetének legsúlyosabb hazafias elégedetlenségi zavargása tört ki Rostockban 1992 augusztusában.

A kanadai közszolgálati média (CBC) egy belső kormányzati jelentésre hivatkozva kongatja a vészharangot: eszerint az országban gombamód szaporodnak az úgynevezett „aktív klubok” (Active Clubs).

Charles Augustus Lindbergh (1902–1974) svéd bevándorlók leszármazottjaként látta meg a napvilágot Amerikában.

„Neonáci csoporthoz tartozás”, valamint más „szélsőséges bűncselekmények” gyanúja miatt 20 személyt őrizetbe vett a szlovák rendőrség egy akciója során Pozsonyban - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a pozsonyi kerületi ügyészség közlésére hivatkozva.

Maja Trux, az antifa támadások egyik vádlottja kedden sem hazudtolta meg magát: ahogy annak idején az utcán emberekre támadt, most a börtön falai között is szembeszállt mindenkivel, aki szabályt akar érvényesíteni.

A mai Puskin mozi 1946-ból származó moziműsoránál bizarrabbat ritkán lehet látni.

Nyomozás indult két kiskorú ellen, akik egy „neonáci” szervezet alapítóiként, illetve tagjaiként megrongálták egy zsidó temető kőtábláit Aradon.

Budapest 1944. december 25-i bekerítése után nyilvánvalóvá vált a német hadvezetés számára, hogy a katlanban rekedt német-magyar csapatoknak az utánpótlást valamilyen módon biztosítani kell.