Kövess minket -on és -en!

Tanulmányi céllal jött Magyarországra az a 22 éves néger, aki a gyanú szerint fojtogatott, majd megerőszakolt egy nőt a VII. kerületben – írja a rendőrség hivatalos honlapja.

A police.hu beszámolója szerint szombat délután tett bejelentést egy nő, hogy VII. kerületi lakásában megerőszakolta egy férfi.

A nyomozóknak a nő elmondta, hogy egy szexuális szolgáltatást hirdető internetes oldalon került kapcsolatba a férfival, aki április 11-én délután felkereste őt a lakásán. A nő a szexuális szolgáltatásért előre kérte a megbeszélt összeget, azonban a férfi nem akart fizetni, ezért a nő elküldte. A nigériai negroid nem akart a lakásból elmenni, a nőt fojtogatta, megerőszakolta, majd elmenekült.

A rendőrök elemezték a környéken lévő térfigyelő kamerák felvételeit is, így sikerült azonosítaniuk a feltételezett tettest, a 22 éves E. I. Joseph nigériai állampolgárt, akit négy órával később a VI. kerületben elfogtak.

A néger állítólag valamiféle egyetemi tanulmányokat folytat Magyarországon.

A VII. kerületi rendőrkapitányság az érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkező nigériai állampolgárt szexuális erőszak megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki. A néger tagadta a bűncselekmény elkövetését.

A nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását.

Kövess minket -on és -en!

Egy friss németországi felmérés szerint a bevándorló háttérrel nem rendelkező polgárok, tehát az etnikai németek tartanak leginkább a szélsőjobboldal térnyerésétől.

A 2024-es évet a globális antiszemitizmus soha nem látott mértékű növekedése jellemezte, összesen 6326 dokumentált esettel, ami 107,7 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest.

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

Trump által a kampány során beígért gazdasági csodának egyelőre nem látszódnak még az előjelei sem, éppen ellenkezőleg. 

Rákosi Mátyás, az idealizált népvezér, 160 centiméterével és rövid nyakával szinte gnómnak tűnt, pingvinnek csúfolták.

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

Akkor is így köszöntött a tavasz és a március. A budai hegyek felől hideg, még a télre emlékeztető szél söpört végig a pesti utcákon.

A német nacionalista zenekar, a Landser, korábban betiltott dala, a „Wacht an der Spree” kapcsán megint komoly hisztériát robbant ki Bajorországban.

Három nemzetiszocialista férfit „jelentős” szabadságvesztésre ítélhetnek, miután bűnösnek találták őket egy leeds-i mecset elleni terrortámadás megtervezésében.

Három nemzetiszocialista férfit ítéltek el Angliában, miután több mint 200 fegyverből álló arzenált halmoztak fel, és terrortámadásokat terveztek zsidó és muzulmán intézmények ellen.

Az Amerikai Egyesült Államokban működő fehér fajvédő szervezet, a Ku Klux Klán története több szakaszra osztható, és tulajdonképpen minden időszakban aktívan szerepelnek benne a nők is.

William Joyce-ra gyakran utalnak „Lord Haw-Haw” néven, ami viccnek tűnik, és ami tényleg az is. Akik azonban valóban tudják, ki volt Joyce, tisztában vannak vele, hogy kivételes ember volt, aki Nyugat-párti nézeteiért szenvedett mártírhalált.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

Donald Trump a 2024-es választási kampánya során rendszeresen megígérte, hogy a titkosítás alól feloldja és nyilvánosságra hozza a kormány összes Epstein-aktáját, amit republikánus és konzervatív bázisa lelkesen támogatott.