Kövess minket -on és -en!

Horogkereszthez hasonló mintát alakítottak ki gumikerekekből a marosvásárhelyi Somostető egyik játszóterén. A városháza illetékese szerint puszta véletlen.

A Somostető átalakítása nyomán a kötélpályát a sporteszközök szomszédságából átköltöztették az állatkert bejáratához. A terepet az elmúlt hetekben egyengették, az eszközöket felszerelték a fákra. Használt gumiabroncsokból egy akadálypályát is kialakítottak, amely a fák között vezet.

A Dan Masca által Facebookon közzétett fotón az látszik, hogy a gumiabroncsokból horogkereszthez hasonló mintát alakítottak ki.

A marosvásárhelyi városháza Somostetőért is felelős igazgatója, Mircea Moldovan a Székelyhon érdeklődésére azt mondta, hogy a szóban forgó kötélpálya nem a városhoz tartozik. Hozzátette, a polgármesteri hivataltól független szervezet szerelte fel, és önkéntesei működtetik, de mindenképpen szólni fog nekik, hogy "figyeljenek oda" a gumiabroncsok elhelyezésére.

Később az igazgató visszahívta a lapot, s elmondta, hogy felment a helyszínre jobban szemügyre venni az egyesekben megütközést keltő mintát, ám véleménye szerint csak belemagyarázva néz ki horogkeresztnek, mert egyik helyen másfelé fordul a minta szára, és csakis a téren lévő fák miatt lett ilyen az alakzat. Hozzátette, ettől függetlenül mindenképp szólni fog a szervezetnek, hogy másképp alakítsák ki az akadálypályát - számol be a híroldal.

Kövess minket -on és -en!

Nemzetiszocialista párttag volt-e a saját nagyapám? Erre a kérdésre mostantól minden német választ kaphat az amerikai Nemzeti Levéltár segítségével, amely először tette közzé az interneten a NSDAP teljes fennmaradt tagnyilvántartását.

Erre már sokan nem emlékeznek: 1919 júliusában a hajdúböszörményi "Ébredő"-nyomda tulajdonosa, Szabó Ferenc kirakatában megjelent egy plakát. Rajta kormánykerék, amelyet egy kemény kéz fog.

Egy 29 éves ontariói nemzetiszocialista, Matthew Althorpe, csütörtökön állt bíróság elé Torontó belvárosában, ahol három „terrorcselekmény” elkövetését ismerte be. A vádak szerint a férfi az Atomwaffen Division nemzetiszocialista csoport aktív tagja volt.

1987. augusztus 17-én halt meg Rudolf Hess német nemzetiszocialista vezető, Hitler egykori helyettese, aki élete utolsó negyven évét a spandaui börtönben töltötte, az utolsó két évtizedet az intézmény egyedüli foglyaként.

Egy férfit, aki SS-egyenruhába öltözve jelent meg egy georgiai bárnál, őrizetbe vettek, miután egy zsidó nő arcába vágott egy söröskorsót, eltörve annak orrát – írja a New York Post.

Tizenkét hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 34 éves férfit, aki az idei ausztrál nemzeti ünnepen (Australia Day) a zsidókat kritizáló beszédet tartott és nemzetiszocialista nézeteket népszerűsített egy sydney-i tüntetésen.

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

Dieppe kis csendes halászvároska Normandia keleti peremén, a Bethune folyócska tölcsér alakú torkolatának két oldalán terül el a La Manche csatornánál.

Az Antifa vállalta magára a felelősséget az AfD hamburgi frakcióvezetőjének az autója elleni támadásért.

Amióta megnyílt, azóta áll szélsőbaloldali támadások középpontjában a Nordic Sun Kulturális Központ Budapest VII. kerületében, írja a Magyar Jelen.

A szélsőbaloldali, kommunista szellemiségű Mérce azon sajnálkozik, hogy úgy tűnik, idén nem várt akadályokba ütközik a szokásos tiltakozás a Becsület napja ellen. Érdemes azonban tényszerűen végigjárni az állításaikat.

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

Amerika egy paródia, az ezredforduló óta már csak önmaga karikatúrája, szó szerint egy banánköztársaság. „Amikor megszületsz ebben a világban, kapsz egy jegyet a cirkuszba. Ha Amerikában születsz, az első sorban foglalhatsz helyet.” (George Carlin) 

Nyolc évtizednyi piacdemokrácia, konzumidiotizmus, feminista imperializmus és rendszerszintű férfiellenesség nyomán a nyugati fehér férfi mentálisan jórészt elvesztette a férfiasságát.

A hatóságok szerint a szélsőjobboldali „Letzte Verteidigungswelle” (Utolsó Védelmi Hullám) csoport célja Németország demokratikus rendszerének összeomlasztása.