Kövess minket -on és -en!

A Budapest Pride másfél hónapos rendezvénysorozata egyik tanároknak szóló filmvetítését akadályozták meg Budaházyék, a HVIM és a Mi Hazánk Ifjai.

(Patrióta.info)

A nemzeti radikális csapat (közülük többen a rendezvényre regisztráltak) nyilvánította ki véleményét az iskolákban homoszexualitást propagáló liberális szervezetek rendezvényén egy saját kezűleg készített molinóval, amit először a mozi előterével, majd az épülettel szemben, az utcán feszítettek ki.

A szervezők felismerve a “normálisakat” nem akarták őket beengedni a moziterembe, mondva nem regisztráltak, így nem vehetnek részt a filmvetítésen. A radikálisok több tagja viszont bejutott a moziterembe, ahol a beszélgetéseket hallgatva kiderült, tanárok nem igen voltak jelen az eseményen.

Ezután történt az eset, hogy egyszer csak valaki az egyik mosdóban kihúzott egy csövet, amivel elárasztotta a helyiséget, ezek után pedig be kellett zárni a helyet.

A körülbelül fél óráig tartó párbeszéd alatt elhangzottak azok az érvek miszerint “Tudatosan, agresszívan nevelik bele az iskolákban a tizenéves diákokba a homoszexualitást, aminél sokszor a bizonytalan karaktereknél sikerrel is járnak.”

A vármegyések büszkén és méltósággal tartottak a “Tiltsák be az LMBT propagandát az iskolákból” molinót, melyet a liberális aktivisták a nagy csodálkozás közepette 639562-szer lefotóztak és bizonyára véres szájjal posztoltak minden közösségi oldalon.

A Mi Hazánk Ifjai jelenlévő képviselője a hozzájuk beérkezett panaszokat tolmácsolta, miszerint több szülő fel van háborodva az iskolákban kötelező részvétellel lebonyolított homoszexuális szerepjátékokkal kapcsolatban, amit az ifjúsági szervezet igyekszik megakadályozni minden törvényes formában. Egyik legfontosabb küldetésüknek tartják, hogy a jövő generációja az egészséges családmodellről kapjon értékes információt tanulmányaik során.

Sok rendezvény kerül még megszervezésre a napokban, ahova a nemzetiek elmondásuk szerint szintén ellátogatnak és lépnek fel a normalitás védelmében.

Kövess minket -on és -en!

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

Amint ismert, a németországi Magdeburgban szörnyűséges események zajlottak le. A karácsonyi vásárban péntek este egy szaúd-arábiai származású, de már 2006 óta Németországban élő férfi egy bérelt BMW-vel a tömegbe hajtott.

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

Az orosz fajvédő, nacionalista félkatonai Rusich Csoport arról számolt be, hogy hivatalos megállapodást kötött az FSZB határőrszolgálatával, hogy hírszerzési tevékenységeket folytasson és megerősítse a Finnországgal közös határt.

1494. november 24-én hunyt el Kinizsi Pál, Mátyás király leghíresebb hadvezére. Félelmetes testi erejéről, vakmerőségéről már életében legendák egész sora született.

A katonai kommentátorok többnyire egyetértenek abban, hogy a Kurszk környékén zajló ukrán diverzánsakciónak stratégiai értelme gyakorlatilag nincs, és legfeljebb arra szolgál, hogy erősítse a sorozatos harctéri kudarcok miatt igencsak letargikus ukrán katonák harci morálját.

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.

Ferenc pápa a napokban végre felrezzent sztenderd szunyókálásából és félénken megpendítette, hogy a Gázában egy éve zajló genocídium talán mégiscsak az, aminek látszik.

Egy fehér patriótát, akit Ausztráliában bűnösnek találtak abban, hogy megszegte a tavaly elfogadott elnyomó törvényt, amely megtiltja a nemzetiszocialista köszöntés nyilvános használatát, börtönbe küldenek a nézeteiért.

1939. november 8-án este 20.45-kor Konstanznál, a svájci-német határt alkotó drótkerítéstől 25 méterre két német határőr feltartóztat egy Georg Elser nevű ácsot, majd a határállomásra kísérik gyanús viselkedése miatt.

Három brit szélsőjobboldali aktivista olyan akciókat tervezett, amelynek célja mecsetek vagy zsinagógák elleni támadás lett volna, legalábbis a vádak szerint.

Bár gyors javítást ígértek, végül 6 hónapba telt, hogy javítsák a Gemini történelmileg pontatlan emberábrázolását a Google-nél.

1943. október 4-én Himmler Posenben beszédet mondott. Ebben az SS-t „fegyveres rendnek” nevezte, amelynek a jövőben – a Szovjetunió felszámolása után – meg kell védenie Európát az Urálon túli „ázsiai hordáktól”. 

Harrisburg belvárosában a Blood Tribe fehér fajvédő, nemzetiszocialista csoport tartott demonstrációt, amelyet a zsidók és liberálisok hisztérikusan elítélték, mondván, hogy a résztvevők „gyűlöletkeltő üzenetet terjesztettek, és álarcok mögé bújtak, hogy elrejtsék kilétüket”.

A zsidó szervezet ismét jó érzékkel találta meg a legnagyobb problémát, ami Magyarországot sújtja.