Kövess minket -on és -en!

Immáron 5 éve lesz annak, hogy nem zúghat fel soha többé a „rózsaszínű taps".

Szinte hihetetlen, de idén már 5 éve, hogy tragikus körülmények között hagyott itt bennünket Gyuri. Ezen szomorú jubileum kapcsán, és mintegy szokás teremtő jelleggel, vár mindenkit Mozgalmunk 2019. július 13-án Debrecenbe, hogy közösen hajtsunk fejet szeretett Barátunk, Bajtársunk emléke előtt.

A megemlékezés 17:00 órakor veszi kezdetét a baleset helyszínén, helyi Bajtársak által állított emlékhelynél (Vértesi utcai vasúti átjáró). A szervezők kérése, hogy ide mindenki hozzon magával egy szál virágot.

Ezután a program a Loki Klubban fog folytatódni (Monti Ezredes utca 3.), ahol egy bajtársi találkozó veszi kezdetét 19:00 órától. Ezen találkozó keretén belül sor kerül egy ballada estre is, ahol István a Hundriver frontembere fog a színpadra lépni. (A Dixie Freedom Fighters egy sajnálatos balesetből kifolyólag mégsem tudja vállalni a fellépést. Mihamarabbi felépülést kívánunk Ducónak a formáció gitárosának!)

Csak az hal meg, akit elfelejtenek!

Légió Hungária

Kövess minket -on és -en!

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

A tábori lelkész letörten lépett be a pasewalki kórház első világháborús sebesültekkel teli kórtermébe.

Október 20-án a Die Heimat (korábban NPD) baden-württembergi elnökét, Marina Djonovićot megtámadta és megsebesítette egy csoport baloldali szélsőséges.

Arab migránsok az izraeli szurkolókra vadásztak múlt héten az Ajax-Maccabi meccs után, a régi időket idéző pogrom volt, és ez folytatódott a hét elején.

Bár gyors javítást ígértek, végül 6 hónapba telt, hogy javítsák a Gemini történelmileg pontatlan emberábrázolását a Google-nél.

Ma 1945. május 8-át a második világháború végének és a „náci rezsim” bukásának napjaként tartják számon hivatalosan Németországban.

„Nyi sagju nazad!” (Egy lépést se hátra!) – így szólt a hírhedt 227-es számú parancs leghíresebb mondata, amit 1942. július 28-án adott ki a főtiszteknek Sztálin.

Európa, történelmében átélt minden felforgató népvándorlást, látott véres háborúkat és átkos széthúzást, de a második világháborút követő lét és nemlét ily tragikus válaszútja elé nem került még soha.

Ma a fehérek – egyelőre még csak Nyugaton – egy lealacsonyító rendszer áldozatai, amelynek egy monomániásan ismételgetett vád, a rasszizmus az alapja.

Vélhetően hazafias aktivisták a kommunizmust a zsidósággal azonosító matricát ragasztottak az érdi vasútállomás egyik padjára. A címkén a következő felhívás olvasható: „Küzdj a zsidó zsarnokság ellen! Harcolj a népedért!”

Amerika az úgynevezett megállított érzelmi fejlődés (Arrested Emotional Development/AED) járványszerűségében szenved. Lényegében permanens infantilizmusról van szó, és a következők valamilyen kombinációja jellemzi: függőség, kapzsiság, éretlenség, félelem, hibáztatás, szégyen, neheztelés és düh.

A szódagyári telepen három, egyenként kb. 50 méter hosszú, fölbe ásott, emeletes priccses „szálloda” várt bennünket. Ez korábban női deportáltak lágere volt.

Három brit szélsőjobboldali aktivista olyan akciókat tervezett, amelynek célja mecsetek vagy zsinagógák elleni támadás lett volna, legalábbis a vádak szerint.

Csaknem 80 évvel a második világháború befejezése után állhat bíróság elé egy 100 éves volt SS-tag. Gregor Formaneket a sachsenhauseni koncentrációs táborban elkövetett „3322 gyilkosságban való bűnrészességgel” vádolják.

Ismét a Mihály Arkangyal Légiója nevű egykori román fasiszta mozgalmat és annak alapítóját, Corneliu Zelea Codreanut népszerűsítő falfirkák és matricák jelentek meg Bukarestben.