Kövess minket 
-on és 
-en!
Tulajdonképpen ez is lehetne a szombat délután summája. Sikoltozva vinnyogó ellentüntetők,
természetesen erős rendőri védelem alatt, akik lényegében csak a gyülekezőre meghirdetett helyen igyekeztek lepedékes fogsorukkal vicsorogni. Mi, vagy ki ellen is? Jóval száz feletti, fegyelmezetten álldogáló terep- és civil ruhás megemlékező gyűlt össze a meghirdetett helyen ma délben. Várva a jelre, várva az információra, hová is kell majd menni a Becsület Napi megemlékezésre...
Mert kis hazánkban biza' ez a divat manapság. Feléledtek a jó tíz évvel ezelőtt már megszokott játékszabályok: aki pálya ezen térfelén játszik, annak elsősorban bújócskázni kell megtanulni. Jó pár éve egy-egy szkinhed-koncertre eljutni olyan volt, mint egy ipi-apacs játék. A hatalom és csicskásai minden egyes tervezett koncert vagy esemény helyszínét meglátogatták, ha az nyilvánosra volt meghirdetve. És jött a KÖJÁL-al, APEH-al való fenyegetőzés, aminek hatására aztán a helyiség vagy szórakozóhely tulajdonosa sajnálkozva visszamondta a szerződést a megrendelők felé...
Így aztán gyakorlattá vált, hogy mindig az utolsó pillanatban, órában lehetett megtudni hová is kéne menni koncertezni.
Ez a hagyomány éledt újra ma délutánra, na persze, hogy nem a játékos kedv, hanem inkább a kényszerűség miatt.
Mint tudjuk (mi is hírt adtunk róla) a jelenlegi hatalom és hitsorsosai „méltó” módon járultak hozzá a budavári kitörés 70. évfordulójának tiszteletéhez: minden, a megemlékezésekkel kapcsolatos bejelentést kategorikusan megtiltottak, bármilyen indokkal is próbálták a kegyeletüket leróni akarók azt kérelmezni. A fellebbezésekre hónapok óta makacs pofátlansággal hallgat az Alkotmánybíróság, vagy az egyenlő esélyek biztosításáért felelős hivatal.
(Ha már „egyenlő esély”: érdekes módon az antifasiszták, hivatásból ajvékólók ellentüntetéseit simán beengedték a főváros „köznyugalmáért” reszkető belterületeire...)
Egy szó mint száz: a tiltások és az így lehetetlenné váló helyzet ellenére nagyon sokan úgy gondolták (gondoltuk), hogy akkor más megoldást kell találni az évforduló miatt igenis kötelező megemlékezésre. Így történt, hogy végül sikerült egy magánterületet találni, ahová bizony legfeljebb kívülről nézegethet befelé a hatóság, akkor is csak köszönés szintjéig.
|
|
|
|
|
|
Ezt lebonyolítani azért nem igazán egyszerű, hogy sikerüljön is, ezért volt szükség a több lépcsős bújócskára is.
Délután három óra tájban aztán elkezdődhetett a hősöket, elesett katonákat illető méltó megemlékezés. Ugyanúgy a szabad ég alatt, ugyanúgy a Teremtő szeme láttára, mintha a Várban, vagy a Hősök terén került volna megrendezésre. Mindössze egy apró (?) eltéréssel: bekerítve, zárt kapuk mögött. Ennek ellenére nem a résztvevők voltak bezárva, hanem talán inkább ez a mai ocsmány és hazug világ lett kirekesztve a helyszínről.
A magyar és külországi vendégek képviselői elmondhatták háborítatlanul azokat a szavakat, amelyeknek igenis helyük volt ezen a héten, ezekben a napokban. A már megszokott szertartási rend szerint a koszorúk is odakerülhettek a jelképes keresztfa tövébe, majd a példamutatóan fegyelmezett megemlékezők sorai leróhatták mégis kegyeletüket...
Sőt. A koszorúk aztán útra kelve, végső és méltó helyükre kerültek a Budai Várban elhelyezett kegyhelyre, arra a helyre, ahonnan akkoriban a kitörő csapatok indultak el hetven évvel ezelőtt. A virágok között ma is mécsesek lángja jelezte imbolyogva a szélben: sokan, szép számmal itt jártak, itt jártunk, és tetszik vagy nem a Dohány utcai nyervogóknak: mi vagyunk, és leszünk is még jó darabig...
Kerge Ferke - Kitartás.net
