Kövess minket 
-on és 
-en!
Az elmúlt években fokozatosan egyre nagyobb hangsúlyt kap az 1917-es alapítású Magyar Hősök Emlékünnepe, de sajnos attól az országos közismertségtől még mindig borzasztó távol vagyunk, melyet egy ilyen kaliberű alkalom indokolna.
A Légió Hungária egy rövidtávú küldetése, hogy évről évre méltó emléket állítsunk ezen a napon, mellyel hozzájárulunk a Hősök Napja közismertségének visszaállításához. Kiemelt eseményként tekintünk május utolsó vasárnapjára, és igyekszünk olyan emlékhelyeket felkeresni, melyek sok esetben még a jobboldalon sem közismertek. Így esett idei választásunk a pusztamaróti Emberölő-völgyben található emlékhelyre.
Pusztamarót az 1526-os mohácsi csatavesztés után lett a magyar sereg gyülekezőhelye. Ide vonultak vissza a déli országrészben megmaradt seregtestek, illetve a Kárpát-medence más pontjairól is a Gerecse felé vették az irányt, hogy egyesüljenek a magyar csapatok. A völgyben szekértábort állítottak, melyet egy ideig tartottak is a rájuk támadó oszmánok ellen, sőt nem egy alkalommal ki is törtek és jelentős veszteségeket okoztak az ellenségnek, azonban a törökök végül ágyútűz alá vették a tábort, melyet már képtelenek voltak tovább tartani eleink. Egy hősies, de sikertelen kitörési kísérletet hajtottak végre. Az áldozatok és rabszolgasorba taszítottak összlétszámát 20.000 és 25.000 fő közé teszik a történészek.
A zártkörű megemlékezést, melyre csak a Légió Hungária tagsága volt hivatalos megelőzte egy gyűlés, ami nyári táborunk előtt az utolsó olyan nagy összejövetel volt, ahol minden divízió köteles képviseltetni magát. A létszám a vártnál jobban alakult, sőt számos új jelentkező ismerkedhetett meg a régi, kipróbált bajtársakkal. A gyűlésen aktualitások, és világnézeti kérdésekről egyaránt napirenden voltak.
A Hősök Napi megemlékezés Kis Árpád bajtársunk konferálása mellett zajlott le, aki köszöntőjében kifejtette, hogy miért szükséges évről évre összegyűlnünk és emlékezni, tisztelegni elődeink előtt.
Elsőként Retkes Tamás történész bajtársunkat szólította, aki röviden ismertette a tagsággal a Magyar Hősök Emlékünnepének történeti hátterét egészen az 1917-es törvénybe iktatástól napjainkig.
A szónokok sorát a Légió Hungária vezetőségi tagja Incze Béla zárta, aki arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy a meggyújtott gyertyák, a nagy szavak önmagukban semmit sem érnek, ha mi magunk tetteinkben ne követnénk azokat, akik előtt tisztelgünk.
|
|
|
|
|
|
Egy olyan megemlékezés keretei közt, ahol hősi halált halt katonák előtt tisztelgünk nem lehetett szó nélkül elmenni a jelenleg is zajló orosz - ukrán háború mellett. A Vagyunk-rítus során idén azoknak a kárpátaljai magyaroknak az emlékét idéztük meg, akik fegyverrel a kézben, katonai szolgálatteljesítés közben távoztak a Hadak Útjára.
Koszorúnk elhelyezése előtt rendhagyó módon a Vagyunk-rítussal emlékeztünk bajtársaink a Karpatszki Szics (KS) két hősi halált halt tagja előtt. Kirill Babenkov és Bisag Volodimyrom ugyan nem magyarnak születtek, de a KS-ben kifejtett tevékenységükkel nagyban hozzájárultak a kárpátaljai nemzetiségek békés együttéléséhez. Életükben sokat tettek a sovinizmustól mentes Nemzetek Európájáért, halálukkal pedig bizonyították, hogy elveik számukra mélyen megélt valóságok voltak.
Mi a Hősök Napján nem csak azok előtt hajtunk fejet, akik a haza védelméért áldozták az életüket, hanem azok előtt is, akik valahol máshol a világban, ragyogó magyar katonai erényeket felmutatva haltak meg. Tisztelgünk például azok előtt a magyar honvédek előtt is, akik a közelmúlt olyan misszióiban veszítették az életüket, amelyek céljával nem feltétlenül értünk egyet (Irak és Afganisztán). Vagy az olyan hősök előtt, mint a Francia Idegenlégió magyar legendája Szűts István, és a kérlelhetetlen antikommunista harcos, az amerikai különleges erők kötelékében hősi halált halt Rábel László.
Megemlékezésünk zárásaként elhelyeztük koszorúnkat az Emberölő-völgy emlékhelyének talapzatánál, melyet ekkor már nemzeti színű köd burkolt be.
Balról jobbra: Magyar Róbert, Varga Eduárd, Huszti Iván, Méhes Valerij, Kis Sándor. A Vagyunk-rítus keretei közt sorban hangzottak el a nevek, gyulladtak meg a gyertyák, majd a legionáriusok válaszai: „Vagyunk!”
