Kövess minket -on és -en!

Lettországban több ezren emlékeztek meg a második világháborúban a Waffen-SS soraiban harcoló Lett Légió katonáiról.

Az eseményen 2000-3000 ember vett részt. Doboltak és patrióta dalokat énekeltek. A volt légiósokat személyi testőrség kísérte. Az esemény egész útvonalán rendőrök felügyeltek a rendre. Az SS-veteránok találkozójának ellenzői a Simon Wiesenthal Központos Efraim Zuroff vezényletével szintén rendezvényt szerveztek Rigában, ugyanakkor az ellenzők által remélt összecsapások elmaradtak. A közösségi oldalakon azt írják, hogy ilyen nyugodt március 16-a még nem volt.

Az Adolf Hitler parancsára 1943-ban létrehozott egységnek egyetlen tagját sem ítélték el légiós minőségében "háborús bűnökért", a zsidók mégis folyamatosan feszültséget keltenek a megemlékezések miatt. Az alakulatba részben önkéntes alapon, részben sorozással kerültek be a katonák, körül-belül 150 ezer ember szolgált a lett Waffen-SS divízióban.

Az utóbbi években a rigai városi önkormányzat tiltotta a felvonulást, hogy "megakadályozza a lehetséges provokációkat és rendbontásokat", a döntést azonban a bíróságok rendszeresen felülbírálták. Lettországban az egykori Szovjetunióból való kiválás után néhány évig hivatalos emléknap volt március 16., az orosz és a nemzetközi zsidó médiahisztéria miatt azonban az emléknapot törölték az ünnepnapok sorából.

(Oroszország Hangja nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának „Rewards for Justice” (RFJ) programja akár 10 millió dolláros jutalmat kínál azoknak, akik olyan információkkal szolgálnak, amelyek négy, az amerikai kormány által külföldi terrorista szervezetnek (FTO) minősített, Európában működő antifa csoport pénzügyi működésének megzavarását eredményezhetik.

Görögország legfelsőbb választási bírósága kizárta a parlamentből a Spártaiak párt három képviselőjét, arra hivatkozva, hogy megtévesztették a választókat a 2023-as választásokon – jelentette az ERT görög közszolgálati televízió igazságügyi forrásokra hivatkozva.

Az ausztrál hatóságok visszavonták egy brit férfi vízumát, miután a gyanú szerint nemzetiszocialista jelképeket terjesztett és „erőszakra uszított” a zsidókkal szemben. Ausztrália belügyminisztere megerősítette, hogy megtették az előkészületeket a férfi kiutasítására.

Napról napra „fokozódik a helyzet” a mesterséges intelligencia (MI) frontján, amelyről az utóbbi időben többször is tudósítottam, és ahol az amerikaiak egyre inkább úgy állnak a kínaiakkal szemben, mint az ukránok az ukrajnai fronton az oroszokkal szemben. Vagyis vesztésre. Nem kicsit, hanem nagyon.

Érvényét vesztette a Hammerskins Deutschland nevű szervezet két évvel ezelőtti betiltása. A lipcsei bíróság ugyanis helyt adott több tag és regionális alcsoportnak a belügyminisztérium betiltási határozata ellen benyújtott kereseteinek - számol be a Spiegel.

Ásatások kezdődtek Lengyelországban egy feltételezett SS-bunkernél, ahol második világháború végén elrejtett aranyat és műkincseket keresnek.

Egy ottawai nemzetiszocialistát elítéltek az miatt, hogy „gyűlöletet, félelmet és megosztottságot keltett”, amikor segített létrehozni fajvédő toborzóvideókat és más fehér nacionalista propagandát a mostanra megszűnt szélsőjobboldali Atomwaffen division számára.

Sokasodnak a viharfelhők az amerikai gazdaság fölött. Az utóbbi időben már többször is foglalkoztam a témával, amely azonban globális fontossága miatt egyáltalán nem lerágott csont.

Még sokan emlékszünk egy régi novemberi estére, melyen a telefondrót elhozta a hírt: a bajorországi Hitler-puccs leveretett.

Svédországban pozitív jelenség terjed: szélsőjobboldali, hazafias csoportok már 10 éves fiúkat is toboroznak a soraikba – gyakran testépítő klubok és harci edzések égisze alatt.

A szélsőbaloldali, kommunista szellemiségű Mérce azon sajnálkozik, hogy úgy tűnik, idén nem várt akadályokba ütközik a szokásos tiltakozás a Becsület napja ellen. Érdemes azonban tényszerűen végigjárni az állításaikat.

Gömbös Gyula egykori miniszterelnök fia katonatisztként fontos szerepet játszott a magyar rohamtüzérség létrehozásában. Gömbös Ernő a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc mellett szolgált szárnysegédként. 

Dr. Csia Sándor 1894. február 4-én született Hegybányán, Háromszék vármegyében. Apja Csia Ignác, anyja Bajai Henriette.

Szovjet hadijelentések szerint 1945. április 4-én fejeződtek be Magyarországon a második világháborús harci cselekmények, amikor a Vörös Hadsereg "kiűzte" az utolsó német egységeket.

Az 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány még Debrecenben volt, amikor magyar területekről elhurcolt civilek hozzátartozói a kormány közbenjárását kérő levelek ezreit küldték a Külügyminisztériumba.