Kövess minket -on és -en!

Egy alagutat fedeztek fel a hatóságok a délnyugat-lengyelországi walbrzychi járásban,

ott, ahol két amatőr kincsvadász a világháború végén elásott rejtélyes páncélvonatot is sejt a föld mélyén - jelentette honlapján kedd este a Gazeta Wroclawska című helyi lap. Az állítólagos alagút egy Walim nevű település közelében húzdik, és akár 2 kilométer hosszú is lehet - olvasható a lapon, melynek értesülését a hatóságok még nem erősítették meg.

Tény, hogy a hatóságok már augusztusban, az állítólagos világháborús páncélvonat megtalálásáról felröppent hírek után nem sokkal fúrt lyukakra figyeltek fel Walim helység mellett, ahova pedig senki sem adott ki ásatási engedélyt.

A múlt héten végzett helyszíni szemle nyomán hétfőn lengyel katonai mérnökök a feltételezett náci páncélvonat fellelési helyének a kidőlt fáktól és az aljnövényzettől való megtisztítását indítványozták, hogy komoly földradarvizsgálatokat lehessen végezni a megadott területen.

Egy helyi legenda szerint 1945 elején a németek egy arannyal teli vonatot rejtettek a földbe a bányaváros környékén az előrenyomuló Vörös Hadsereg elől. A szerelvény létezésére egyelőre nincs semmiféle bizonyíték. Két férfi a múlt hónapban azt közölte a hatóságokkal, hogy megtalálták a titokzatos páncélvonatot, amely 50 méter mélyen lehet a föld alatt, és erre "kétségbevonhatatlan" bizonyítékuk van. A hatóságok mérlegelik, hogy komolyan keresni kezdjék-e az állítólagos aranyvonatot.

(Múlt-Kor nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Május elsején a Bikás parkban majálisozott a Mi Hazánk Mozgalom. Tompos Márton, a Momentum elnöke kezdte el verni a tamtamot a közösségi oldalán, hogy az eseményen több karlendítést látott, és egy illetőn Adolf Hitlert ábrázoló tetoválás volt.

1945 tavaszán Németország az egyre növekvő veszteségek miatt kénytelen volt felszólítani a legfiatalabbakat is, hogy lépjenek be a Wehrmacht soraiba.

A CIA dokumentumaiból kiderül, hogy ügynökök 10 évig keresték Adolf Hitlert Dél-Amerikában, miközben Argentína arra készül, hogy feloldja a titkosítás alól a második világháború végén az országba menekült németekről szóló kormányzati aktákat.

Szovjet hadijelentések szerint 1945. április 4-én fejeződtek be Magyarországon a második világháborús harci cselekmények, amikor a Vörös Hadsereg "kiűzte" az utolsó német egységeket.

A történészek által Göringnek tulajdonított alábbi levél először az angliai „The Independent Nationalist”-ban jelent meg.

Terrorizmushoz kapcsolódó vádakkal illetik a winnipegi nemzetiszocialista aktivistát, akit korábban antiszemita graffitik felfestése miatt kaptak el.

Az újraegyesült Németország történetének legsúlyosabb hazafias elégedetlenségi zavargása tört ki Rostockban 1992 augusztusában.

A hatóságok szerint a szélsőjobboldali „Letzte Verteidigungswelle” (Utolsó Védelmi Hullám) csoport célja Németország demokratikus rendszerének összeomlasztása.

A Falange hívei közül mintegy 700-an vonultak végig a spanyol fővároson az alkotmány ellen tüntetve, fasiszta jelszavakat skandálva.

Elhunyt 99 éves korában, még január 14-én Irmgard Furchner, az egykori stutthofi koncentrációs tábor titkárnője – közölte az itzehoe-i ügyészség szóvivője.

Francis Fukuyama, aki a „történelem vége” jóslatával elfuserált Nostradamus-epigonnak bizonyult, most időben felszállt a mozgó vonatra, és másokkal együtt észrevette a nyilvánvalót, miszerint „Trump hatalma omladozik a MAGA-mozgalomban”.

A második világháború minden karácsonya szomorú volt, azonban 1944 decembere kimondottan komoly megpróbáltatásokat jelentett a budapestiek számára.

Az I. világháborús vereség után aláírt trianoni békeszerződés a szomszédos államoknak juttatta Magyarország területének kétharmadát, valamint a magyar népesség egyharmadát.

Sven Liebichet, akit most Marla-Svenja Liebich néven tartanak nyilván, hazafias tevékenységért, hivatalosan „gyűlöletkeltésért” ítélték el, és hamarosan megkezdi börtönbüntetését. A hallei hatóság Liebichet a chemnitzi női börtönbe rendelte be.

A Mussolini család egykori vidéki háza Olaszország északkeleti részén, Emilia Romagnában található, Forli városában. Az épület tele van a Duce relikviáival: a telefon, amelynek segítségével a római kormányt hívta, egyenruhája, imádott motorbiciklije.