Eltakarították az utolsó köztéri Lenin-szobrot Finnországban

Kövess minket -on és -en!

Az utolsó köztéri Lenin-szobrot is eltávolították Finnországban – jelentette a helyi média.

A mellszobor az orosz-finn határ közelében található, 52 ezer lakosú Kotka kikötőváros egyik központi parkjában, egy faház szomszédságában állt. A hagyomány szerint a faházban egykor maga Lenin, a bolsevik párt későbbi alapítója is tartózkodott egy ideig. A szobrot egy építőipari vállalat munkásai húzták fel egy teherautóra, és a helyi múzeum raktárába szállították.

A Lenin-szobor 1979-ben került Kotkába a kikötőváros észtországi testvérvárosa, Tallinn ajándékaként. Ugyan az évtizedek során többször is megrongálták de az önkormányzat csak most döntött úgy, hogy a helyi közhangulat nyomásának engedve eltávolíttatja. A döntésben valószínűleg közrejátszott az is, hogy az ukrajnai háború kitörése óta több más országban is úgy döntöttek, eltávolítják a szovjet időkből megmaradt hasonló emlékműveket. A mellszobor alkotója egy észt szobrászművész, Matti Varik volt.

Archívum

A szobor szovjet megrendelésre készült, mivel a 2. világháború utáni korszakban nem volt ritka, hogy a Szovjetunió ilyen szobrokat ajándékozott finn városoknak a szovjet-finn barátság erősítése céljából. Dél-Finnország ipari és egyetemi városában, Tamperében a mai napig is van egy Lenin-múzeum, mert az 1905-ös orosz forradalom időszakában Lenin száműzöttként többször is tartózkodott ott és más környékbeli városokban. Lenin és Sztálin, a későbbi szovjet diktátorok első ízben szintén Tamperében találkoztak 1905-ben, amikor ott tartottak tanácskozást a bolsevik párt vezetői.

Kövess minket -on és -en!

Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) kegyetlen diktátorként a világtörténelem egyik leghírhedtebb vezetője volt, aki személyi kultuszt épített ki maga körül, és milliókat küldött Gulag kényszermunkatáborokba.

Az 503. nehézpáncélos-osztályt 1942. május 5-étől állították fel egy törzsszázaddal és két önálló nehézpáncélos-századdal.

Úgy látszik, hogy az ünnepek közeledtével a német rendőrök szeretnek sportot űzni abból, hogy kiröhögtessék magukat a józanul gondolkodó polgárok által.

Egy hónapja tart az USA és Izrael „Epstein dühöngése” (eredetileg „Epic Fury”) nevű ún. villámhadjárata az iráni teokratikus rezsim megdöntésére, és az eddigi eredmény enyhén szólva nem az amerikai–izraeli hadvezetés várakozásai szerint alakult.

Tapasztalati tény, hogy a fehérek sokkal kevésbé erőszakosak és rasszisták a feketékkel szemben, mint fordítva. Egyrészt, mert az erőszakosság genetikai eredetű, másrészt, mert a fehéreket kulpabilizáló (bűntudatébresztő) agykárosításnak vetik alá, hogy engedelmesek legyenek az antirasszista, vagyis par excellence fehérellenes ideológia kánonjaival szemben. 

Az első világháborút követő nemzetközi megszorítások nem kedveztek, sőt hatalmas hátrányt jelentettek a magyar harckocsizás kialakulásának és fejlődésének.

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

Keresztes-Fischer Ferenc, magyar királyi belügyminiszter a Magyar Nemzeti Szocialista Párt - Hungarista Mozgalmat 1939. február 24-én feloszlatta, a Mozgalom, illetőleg a párt helyiségeit a rendőrséggel megszállatta.

A szélsőbaloldali, kommunista szellemiségű Mérce azon sajnálkozik, hogy úgy tűnik, idén nem várt akadályokba ütközik a szokásos tiltakozás a Becsület napja ellen. Érdemes azonban tényszerűen végigjárni az állításaikat.

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

Rádióból hallgattuk a tárgyalást Salzburgban. Élénk figyelemmel kísértük a készülék minden budapesti adását ebben az időben.

Bár a kommunisták rémtettei közül a Magyar GULAG, azaz a recski haláltábor története viszonylag jól feltárt, ennek ellenére vannak olyan történések, amelyek bár Recskhez kötődnek, mégis alig, vagy egyáltalán nem ismertek.

Ahol éltünk, a tél már október közepén beállt, az Okán április közepe táján indult meg a jégzajlás. Brigádunkat a zajlás megindulásakor a folyóhoz vezényelték, partőrök lettünk.

Valószínűleg nem számított arra, hogy éppen Izraelben ébred fel egy kórházban az az ENSZ-munkatárs, akinek testét nézetei szerinti nemzetiszocialista tetoválások borítják.

Egy idős amerikai zsidó férfi, Werner Meritz azt állítja, hogy ő és a csapata fogta el és kínozta meg Julius Streicher újságírót, Adolf Hitler barátját és bizalmasát egy ausztriai faluban 1945-ben.

Nyugaton, kezdetben az angolszász országokban, de most már gyakorlatilag mindenhol, a „nem létező lobbi” egyre fokozódó intenzitású, szisztematikus pszichológiai háborút folytat a fehérek, elsősorban a fehér férfiak ellen.

1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.

1945. március 6-án hajnalban vette kezdetét az európai hadszíntér utolsó nagy német ellentámadása, a hadtörténelembe balatoni csata néven bevonult Tavaszi ébredés (Unternhemen Frühlingserwachen) hadművelet.

Három náció volt az óriási lágerben: németek, japánok és magyarok. Nekünk, magyaroknak a japánok jelentették a szenzációt. Voltak vagy tízezren. Az atombomba ledobása után magát megadó mandzsúriai hadsereg egy része került ide. Fegyelmezettségük, összetartásuk csodálatra méltó volt.

Ausztriában kerültem a szovjet hadsereg hatalmába 1945. május 11-én. Szörnyű utazás után – miközben a vagonlakók 25 százaléka elpusztult – lázas betegen szálltam ki a vagonból Focsaniban.

Akkor is így köszöntött a tavasz és a március. A budai hegyek felől hideg, még a télre emlékeztető szél söpört végig a pesti utcákon.

1943. december 2-a estéjén német repülők ereszkedtek a dél-olaszországi Bari – akkor már a szövetségesek kezén lévő – kikötője fölé és több tonna bombát szórtak rá.

A fegyverletétel Ausztria területén, Pramdeg nevű község mellett ért. Elhatároztam, hogy az amerikai hadsereg legközelebbi egységénél jelentkezem. Így is tettem.

Teljesen nyilvánvaló, hogy „a D-nap sikere végső soron a fehér civilizáció tragédiája” és ráadásul a fajárulás minősített esete, amelyet elsöprő többségükben európai gyökerű fehér katonák követtek el anyakontinensük ellen, miközben a néger katonák részéről ez faji bosszú volt, amelyet fajáruló fehér vezetők tettek lehetővé számukra.

A Margit híd 1944. november 4-i felrobbantása után másnap kihirdették az osztály Dunántúlra telepítését.

Többek között például az a történet, miszerint Adolf Hitler vezér és kancellár nem volt hajlandó kezet fogni a félnéger Jesse Owensszel, csak az egyik zsidó legenda.