Kövess minket -on és -en!

A vártnál kevesebbért, de még így is több mint egymillió dollárért árverezték el Adolf Hitler aranyóráját az Egyesült Államokban.

A zsidó szupremácista szervezetek tiltakozása ellenére megtartott aukción 1,1 millió dollárért (mintegy 420 millió forint) kelt el a nemzetiszocialista relikvia, valamivel kevesebbért, mint az Alexander Historical Auctions árverezőház által várt 2-4 millió dollárnál.

Az aukciósház közlése szerint az órát a belevésett birodalmi sassal és horogkereszttel a nemzetiszocialista párt (NSDAP) tagjai ajándékozták Hitlernek 1933-ban. Egy francia katona lopta el a Führer berchtesgadeni alpesi rezidenciájáról 1945. május 4-én, négy nappal Adolf Hitler öngyilkossága után. Az óra évtizedeken át a tolvaj katona családjának birtokában volt.

A European Jewish Association (EJA) zsidó ernyőszervezet levélben követelte az árverés lefújását, mondván, hogy a „népirtó diktátor” tulajdonából származó tárgyak elárverezése nem segíti elő a „náci rémtettekből való okulást”, és szerintük az ilyen tárgyak múzeumokba valók, nem aukciókra.

A Maryland államban tartott árverésen dollárszázezrekért keltek el más nemzetiszocialista relikviák is. Egy birodalmi sas a hajdani berlini birodalmi kancelláriából 200 ezer dollárt ért meg egy licitálónak, egy bronz íróalátétet, amelyen Adolf Hitler aláírta a Müncheni Egyezményt, 290 ezer dollárért ütöttek le – olvasható az aukciósház honlapján.

Az Alexander Historical Auctions 2017-ben 243 ezer dollárért árverezte el a Hitler berlini bunkerében a második világháború végén talált rózsaszín telefonkészüléket.

Kövess minket -on és -en!

Donald Trump háborúval kapcsolatos retorikája olyan, mintha egy skizoid bohócot hallgatnánk. Az egyik nap azzal dicsekszik, hogy a „Midnight Hammer” hadművelet Irán atomlétesítményeit kráterekkel teli parkolóvá változtatta, a következőn pedig azzal riogat, hogy az iráni atomfenyegetés olyan létfontosságú vészhelyzet, amely közös amerikai–izraeli támadást igényel. 

Három nemzetiszocialista férfit ítéltek el Angliában, miután több mint 200 fegyverből álló arzenált halmoztak fel, és terrortámadásokat terveztek zsidó és muzulmán intézmények ellen.

Ki árja, félvér, nem-árja – a félvérek és nem-árják jogállása – a nem-árják állampolgársága, házassága, hivatalviselése – a harctéri szolgálatból eredő kiváltságok, ésatöbbi.

A végső vereség után az addig hatalmon lévő hungaristák sem kerülhették el, hogy a diadalittas győztesek kegyetlen vérbosszút álljanak rajtuk.

„Púpos gnóm”, „vörös hóhér”, „a diktatúra legvéresebb hiénája”, „egy emberkeverék karvalyból és hiénából gyúrva” – írták a korabeli újságok a Tanácsköztársaság bukását követően Korvin Ottóról. „Nemes jellemű, izzó lelkű forradalmár”, „egy elvi vasember” – zengtek róla dicshimnuszokat az 1945–1989 közötti politikai rendszerek tollnokai.

Később az is kiderült, hogy a 33 éves németországi lengyel férfi miért helyezte az auschwitzi koncentrációs lágerrel egy szintre a német adóhivatalt.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

A Magyar Március 1946 óta nemcsak a szabadságharcot jelenti nekünk, hanem miként az 1849-es és 1956-os október, a mártíromságot is. 1946. március 12-én végezték ki Szálasi Ferenc Nemzetvezetőt.

Amerikában a Goldman Sachs korábbi vezérigazgatója egy 2008-as típusú válság szagát érzi. Lloyd Blankfein, aki 2006 és 2018 között vezette a bankot, megkongatta a vészharangot a 3 billió dolláros amerikai magánhitelpiacon. 

Újra megméretteti magát a namíbiai regionális választásokon Adolf Hitler, aki elsősorban nem a politikai teljesítménye, hanem a neve miatt visszatérő nemzetközi hírforrás. A beszámolója szerint Hitlert öt évvel ezelőtt a szavazatok 80 százalékát szerezte meg. 

Az Árpád-vonalban estem fogságba 1944 novemberében. Az elszállítási útvonal: Mikulics, Nedvorna, Samburg. Az utóbbi helyen lehettünk már 20-25 ezren. A halottakat hajnalonként két tevehúzta kocsival szállították ki a táborból.

Egy niagarai (Ontario) férfit, aki három vádpontban ismerte el bűnösségét terrorizmussal kapcsolatos cselekményekben, húsz év börtönbüntetésre ítéltek. Matthew Althorpe legkorábban tíz év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

Akkor is így köszöntött a tavasz és a március. A budai hegyek felől hideg, még a télre emlékeztető szél söpört végig a pesti utcákon.

Bűnösnek mondta ki a Leeds-i Koronabíróság azt a 16 éves Northumberland-i fiút, aki tagja volt a „The Base” (Az Alap) nevű, Nagy-Britanniában betiltott nemzetiszocialista szervezetnek.

Sztálingrádot és Leningrádot leszámítva a második világháború leghosszabb ideig tartó ostroma Budapesten zajlott.