Kövess minket -on és -en!

Sylvia Stolzot 2008-ban három és fél év börtönbüntetésre ítélte a német „jogállam” bírósága,

mert miközben ügyvédként védelmébe vett egy revizionista történészt, maga is a „holokauszt tagadásának bűnébe” esett. Az ügyvédnő 2011 áprilisában szabadult. Azonban most ismét börtönbe kell vonulnia: ezúttal 20 hónapos büntetést szabott ki rá a bíróság véleménynyilvánítási jogának gyakorlása miatt.

A müncheni bíróság szóvivője, Andrea Titz elmondta: az 51 esztendős Sylvia Stolzot „faji gyűlölet szításának” vádjával ítélték el. A bíróság döntése szerint a vádlott azzal keltett „gyűlöletet” a zsidók iránt, mert egy 2012-es beszédében „tagadta a holokausztot”.

De mit is mondott pontosan Sylvia Stolz, ami ismét olyannyira kiborította a „demokratákat”? 2012. november 24-én Svájcban felszólalt egy konferencián, melynek témája az egyre szűkülő sajtószabadság kérdése volt. Az ügyvédnő beszédében elmondta: az Ernst Zündel ellen zajló perben a bíróság nem tette lehetővé a számára, hogy a védelem szempontjából kulcsfontosságú dokumentumokat bemutassa. Sylvia Stolz felidézte a Zündel-per főbírájának alábbi kijelentését: „Teljesen lényegtelen, hogy a holokauszt megtörtént, vagy sem. Németországban a holokauszt tagadása illegális, és ez az egyetlen tényező, ami a bíróság előtt számít.”

Sylvia Stolz 2007-ben Ernst Zündelt védte a bíróságon, akinek a bűne szintén az volt, hogy az államilag jóváhagyottól eltérő véleményt formált a holokauszttal kapcsolatban. Stolz akkor a bíróság előtt többek között kijelentette, hogy „a zsidó hatalom irányítja a német hatóságokat” és a „nyugati világot”, a holokausztot pedig a „történelem legnagyobb hazugságának” nevezte. A bíróság ezek után kitiltotta őt a tárgyalóteremből, arra hivatkozva, hogy „szabotálja” a bírósági eljárást.

Ernst Zündelt végül öt év börtönbüntetésre ítélték, védője pedig - a per során tett kijelentései miatt - három és fél év börtönbüntetést kapott. Sylvia Stolz egyébként annak a Horst Mahlernek a felesége, akit 2009-ben összesen 11 év börtönbüntetésre ítéltek „holokauszttagadásért” és a „náci bűnök kisebbítése” miatt. A rá hat évet kiszabó müncheni bíróság hangsúlyozta: Mahler ügyében azért is kellett ilyen szigorú ítéletet hozni, mert a vádlottat „nem lehetséges újratanítani” (!). Ugyanebben az évben egy potsdami bíróság még további öt évvel toldotta meg az akkor 73 éves férfi büntetését.

Horst Mahler ma is a „demokratikus német jogállam” börtönében ül.

Perge Ottó, Kuruc.info - Haaretz nyomán

Kövess minket -on és -en!

1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.

Amióta megnyílt, azóta áll szélsőbaloldali támadások középpontjában a Nordic Sun Kulturális Központ Budapest VII. kerületében, írja a Magyar Jelen.

Egy fiatal brit nemzetiszocialista aktivista, aki zsinagógák elleni terrortámadást tervezhetett, a jövő évben áll bíróság elé.

Csaknem pontosan 60 éve, 1964. november 28-án Hannoverben megalakult a Német Nemzeti Demokrata Párt (Nationaldemokratische Partei Deutschlands - NPD). Az elmúlt hétvégén tartotta meg az immár Die Heimat (Szülőföld) névre keresztelt szervezet a 39. rendes pártkongresszusát.

Isabel Peraltat három és fél éves börtönbüntetéssel fenyegetik, mivel a vádirat szerint „gyűlöletet és diszkriminációt” szított muszlimok és marokkói bevándorlók ellen.

Az 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány még Debrecenben volt, amikor magyar területekről elhurcolt civilek hozzátartozói a kormány közbenjárását kérő levelek ezreit küldték a Külügyminisztériumba.

Hanna S., egy német antifa terrorista ellen emeltek vádat Németországban. A német ügyészek szerint a vádlott feltételezhetően ahhoz a bandához tartozott, amely erőszakos támadásokat hajtott végre Budapesten.

Árvíz ide, árvíz oda, ez a Telex szerkesztőségét amúgy sem érinti túlságosan, nem jelentetnének komoly erősítést a homokzsákok pakolásában, és amúgy is van „fontosabb” témájuk. Kitaláltátok már, micsoda, ugye? Hát persze, hogy az. Mintegy 3 (!) hónap múlva „neonáci koncert” lesz Budapesten!

A világ legnagyobb darabszámban eladott autójának számító, a történelemben először húszmillió példányban legyártott, egy korszak jelképének is tekinthető Volkswagen Bogár ötlete Hitler fejéből pattant elő, a terveket pedig Ferdinand Porsche készítette. 

Ausztriában a legutóbbi választásokon a nyomokban nemzetiszocialista gyökerű, jobboldali radikális Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kapta a legtöbb szavazatot. A pártot a korai években az SS-veteránok pártjaként is emlegették, mivel sok volt SS vállalt benne vezető szerepet.

Az olasz rendőrség szerdán bejelentette, hogy letartóztatott 12 nemzetiszocialistát, akik a Werwolf Division tagjai voltak, és „az intézmények magas rangú tisztviselői elleni erőszakos cselekmények végrehajtására készültek”.

Vizsgálati fogságba helyeztek a német hatóságok hat embert, akik 2023 februárjában Budapesten „az általuk szélsőjobboldalinak vélt” emberek ellen elkövetett támadások miatt álltak körözés alatt, és január 20-án önként feladták magukat – közölte a karlsruhei német szövetségi ügyészség.

Korábban az athéni magyar nagykövetet támadták meg szélsőbaloldaliak, most Stuttgartban rongálták meg a magyar konzulátus épületét a Budapesten fogva tartott bűnöző, Ravi Trux elvtársai. Az esetről a Stuttgarter Nachrichten nyomán a Magyar Jelen számolt be.

Körülbelül 30–40 ember gyűlt össze a Niedermüller Péter által meghirdetett tüntetésre a Nordic Sun Pub előtt kedd délután. 

Véget vetett több mint öt hétig tartó éhségsztrájkjának Maja T. felvett néven futó antifa terrorista – közölte a német dpa hírügynökség.