Kövess minket -on és -en!

Horvátországban december 1-jén népszavazást tartottak, amelynek eredményeként a házasságot kizárólag egy férfi és egy nő közötti életközösségként kell meghatározni az Alkotmányban.

Zoran Milanovic miniszterelnök, aki ellene volt a konzultációnak, vesztesen került ki a népszavazásból. „Nagyon szomorú ez a népszavazás” – nyilatkozta a homokospárti kormányfő. A győzelem „A család nevében” elnevezésű szervezetet (és az egészséges lelkületű embereket) illeti, amely elindította a katolikus egyház által is támogatott kezdeményezést.

Az alkotmányos probléma terén elsöprő a győzelem: a szavazók 65,77%-a igent mondott a heteroszexuális házasság kizárólagos meghatározására a horvát Alkotmányban. 33,62% a nemmel szavazottak aránya. Viszonylag alacsony volt a szavazási részvétel, de a 3,8 millió szavazati joggal rendelkező személy közül 38% oda járult az urnákhoz, a népszavazás így teljesen érvényes.

Ennek következtében az alkotmányos törvénymódosítás csatlakozik öt uniós országhoz (Lettország, Litvánia, Lengyelország, Magyarország és Bulgária), amelyekben már létezik a házasság kizárólagosan heteroszexuális párokra vonatkozó alkotmányos megfogalmazása.

Hiábavaló volt tehát az elmúlt napokban közzé tett felhívás a népszavazás ellen Ivo Josipović, horvát államfő, liberális "értelmiségiek" és a horvát média buzipárti felének részéről, amely bojkottálta a szavazás eredményének közzé tételét.

A brüsszeli degeneráltak érdekeit végletekig kiszolgáló cionista zágrábi kormány éles reakcióval válaszolt a népszavazásra, „feleslegesnek” nevezve az igenek győzelmét, és bejelentette, hogy néhány héten belül új törvényt hoznak a buzi és leszbikus párok közötti "polgári együttéléséről".

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

A német Tigris harckocsi minden bizonnyal a második világháború leghíresebb és legfélelmetesebb harckocsija volt.

Volt idő, amikor az egyesített Európát úgy mutatták be, mint egy versenyképes bástyát az Egyesült Államokkal szemben, mint egy olyan szupranacionális szervezetet, amely megfelelő kritikus tömeggel rendelkezik ahhoz, hogy érvényesíteni tudja magát a nemzetközi színtéren.

„… Dwight D. Eisenhower nemcsak a nemzetiszocialista rendszert gyűlölte megszállottan, hanem mindent, ami német. Az amerikai és a francia megszállási zónában több mint ötmillió német katonát zsúfoltak össze szögesdróttal bekerített gyűjtőhelyeken...

1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.

A kanadai közszolgálati média (CBC) egy belső kormányzati jelentésre hivatkozva kongatja a vészharangot: eszerint az országban gombamód szaporodnak az úgynevezett „aktív klubok” (Active Clubs).

A táborparancsnokság 1944 telének egyik éjszakáján riadóztatott bennünket, és összeállítva egy 70 fős csoportot, kiküldött bennünket Birzsa településre tüzifáért a láger részére. Rettenetes hideg volt, a szél is fújt.

1945 februárjáig Európa egyik legszebb barokk városát, az Elba menti Firenzeként is emlegetett Drezdát megkímélte a második világháború vérzivatara, és elkerülték az 1943 nyara óta folyamatos, a Németországot romba döntő szövetséges terrorbombázások.

Amerika gazdasága rossz bőrben van, és ezt nemcsak én mondom, hanem az amerikai média szalagcímei is erről árulkodnak.

Tömegmészárlásba fulladt a magyarok utáni hajtóvadászat 1919 tavaszán a komáromi május elsején.

Hunyadi János és Újlaki Miklós erdélyi vajdák egyesült serege 1442. március 25-én győzték le az Erdélyre törő Mezid béget Szebennél. A diadal az egyik első volt Hunyadi török elleni sikereinek sorában, amelyek messze földön híressé tették a tehetséges hadvezért.

Egy most előkerült rendőrségi dokumentumból kiderül, hogy a több a híres német orvos, doktor Josef Mengele 1959-ben megpróbált Argentínából visszatérni Németországba – írja az MDR német televízió értesülései nyomán a világsajtó.

A Magyar Március 1946 óta nemcsak a szabadságharcot jelenti nekünk, hanem miként az 1849-es és 1956-os október, a mártíromságot is. 1946. március 12-én végezték ki Szálasi Ferenc Nemzetvezetőt.

Rendkívüli közleményt adott ki az ügy kapcsán a Bundeswehr, mert „szélsőségesség, antiszemita megnyilvánulások és szexuális visszaélések” gyanúja miatt indult átfogó vizsgálat a német hadsereg egyik ejtőernyős alakulatánál.

1921. június 7-én szövetségre lépett Jugoszlávia és Románia, ezzel lezárult az a folyamat, amelyben az első világháborút követően megcsonkított Magyarország ellenében a fő területnyertes szomszédok - Jugoszlávia, Románia és Csehszlovákia - kialakították a kisantantnak elnevezett katonai és politikai szövetséget.

A múlt hónapban Észak-Karolinában egy fajgyűlölő néger meggyilkolt egy 23 éves ukrán menekültet, Iryna Zarutskát, az esetből politikai ügy kerekedett.