Kövess minket -on és -en!

Nicolas Liponne, a francia NurPhoto munkatársa igencsak meghatározó képet készített a lángoló Notre-Dame közelében lévő összegyűlt emberekről, de mások is lencsevégre kapták a vigyorgó muzulmánokat.

(888)

Nemcsak arab, hanem angol és francia nyelven is elárasztották az internetes platformokat azok a muszlim kommentelők, akik Allah dicsőséges közbenjárásaként fogták fel a tűzvészt, és őszinte hangon adtak hálát annak, hogy lényegében csak a Notre-Dame falai maradtak meg a hatalmas tűz után.

A nyugati világ számára egyáltalán nem új keletű jelenség az, ahogyan az iszlám szélsőséges szárnyainak követői minden olyan műemléket, szobrot vagy imahelyet, amely nem kötődik az általuk képviselt ideológiához, azonnal felgyújtanak, lerombolnak és a földdel teszik egyenlővé.

Ezt tette az Iszlám Állam is sok helyütt a Közel-Keleten is, a teljesség igénye nélkül:

Ninivében, azon belül is a hajdani Asszír Birodalom fővárosában, Moszulban porig rombolták a történelmi jelentőségű épületeket, szobrokat és imahelyeket;

Kalhuban a királyi sírok, szobrok és a kalhui palota vált semmissé;

Hatrának – melyet 1985-ben a világörökség részévé nyilvánítottak, és amelynek rekonstrukciói a múlt század végén fejeződtek be – is eltörölték a romjait a Föld színéről;

végezetül Palmürát és az ott található templom nagy részét is felrobbantotta az Iszlám Állam, mely szintén a világörökség része volt.

Kárörvendő, vigyorgó muszlimok tűnnek fel a lángoló Notre-Dame közelében, Párizsban

Nem is csoda tehát, hogy szinte felrobbant az internet azon muszlim felhasználók kommentjeitől, amelyek éltették a keresztény és a nyugat-európai civilizáció egyik jelképének, a Notre-Dame-nak a lángolását.

Djamel Boukakra: "Ha Allah is úgy akarja, legközelebb az Eiffel-torony ég majd!"

Jawhar Ghaoui: "Allah gyarapítsa áldásait"

Sofiane Biudabdillha: "A szíriai és iraki civilizációt 2000 óta pusztítják, mégsem sír senki"

Samir Ti: "Jaj, ennél szebb tüzet még soha sem láttam. A világ legszebb tüze"

Mona Z-s: "Kár érte. Ezen a platformon keresztül szolidaritást vállalok a tűzért (nevetős emotikon)"

Meghmoi Jalal: "Kár, hogy nem omlott össze az egész épület"

Raouf Raouf Daouadi: "Együttérzek...a tűzzel"

Abd El Hak Hako: "Ünnepeljünk"

Alább pedig a gúnyos nevetéssel reagáló, szintén muzulmán felhasználók láthatóak. Ez utóbbi hírt a szélsőségesen bevándorláspárti BuzzFeed nevű viccportál meg is próbálta letagadni, azt állítva, hogy ezen reakciók nem a Notre Dame katasztrófája kapcsán születtek – mondani sem kell, kevés sikerrel.

Kövess minket -on és -en!

Riadó! Náciveszély! Égen-földön, éjjel-nappal, mindenhol és mindenkor. A nácik a nyugati liberális-parlamentáris kleptokráciák és a kelet-európai illiberális-autokrata kleptokráciák spájzaiban vannak.

Bár a kommunisták rémtettei közül a Magyar GULAG, azaz a recski haláltábor története viszonylag jól feltárt, ennek ellenére vannak olyan történések, amelyek bár Recskhez kötődnek, mégis alig, vagy egyáltalán nem ismertek.

A The Base nevű nemzetiszocialista akciócsoport újra aktivizálta magát az Egyesült Államokban, és paramilitáris kiképzőtáborokat hirdet – írja a brit The Guardian.

A mai Magyarország 10 millió lakosának túlnyomó többsége, ha a Rajk nevet hallja, kizárólag a tragikus sorsú Rajk László, egykori kommunista belügyminiszter nevére asszociál, s az ő életútjából főleg a kivégzésére, majd a 7 évvel későbbi dísztemetésére emlékezik.

Bíróság elé áll a német radikális baloldali Antifa Ost csoport hét feltételezett tagja. A német ügyészek szerint a csoport 2018 és 2023 között Németországban és Magyarországon hajtott végre terrorista akciókat.

Miután Izrael hat Hirosimára elegendő (százezer tonna) bombát dobott Gázára, elpusztítva infrastruktúrájának 92 százalékát (436 ezer épületet) és megölve legalább 61 ezer (főleg polgári) lakosát, most az enklávé teljes elfoglalását tervezi.

1987. augusztus 17-én repült világgá a hír, hogy Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese, a Nürnbergben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt "nemzetiszocialista háborús főbűnös", a spandaui fegyház utolsó foglyaként, 93 éves korában meghalt.

A táborparancsnokság 1944 telének egyik éjszakáján riadóztatott bennünket, és összeállítva egy 70 fős csoportot, kiküldött bennünket Birzsa településre tüzifáért a láger részére. Rettenetes hideg volt, a szél is fújt.

Az I. világháborús vereség után aláírt trianoni békeszerződés a szomszédos államoknak juttatta Magyarország területének kétharmadát, valamint a magyar népesség egyharmadát.

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

Isabel Peralta, Spanyolország egyik legismertebb nemzetiszocialista aktivistája – aki szoros kapcsolatokat ápol brit szélsőjobboldali körökkel is – erőszakos zavargások középpontjába került.

Büntetőeljárás indult annak a II. kerületi történelemtanárnak az ügyében, aki egy diákját azzal a megjegyzéssel illette, hogy „Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”. 

1945 telén tekintettel az önkéntesek magas számára, a magyar Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére Neuhammerben a Waffen-SS második magyar fegyveres-gránátoshadosztályának felállításába kezdtek.

Gömbös Gyula egykori miniszterelnök fia katonatisztként fontos szerepet játszott a magyar rohamtüzérség létrehozásában. Gömbös Ernő a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc mellett szolgált szárnysegédként. 

A Führer születésnapján a magyar rádió ünnepi műsor keretében emlékezett meg a német nép vezéréről.