Kövess minket -on és -en!

Komoly pénzbírságot kaptak annak a német iskolás fiúnak a szülei, akik nem akarták, hogy a gyerekük az iskolai program keretében mecseteket látogasson meg.

(888)

Az eset Észak-Németországban történt, az egyik helyi bíróság szabta ki a bírságot tavaly júliusban. A szülők ebbe nem törődtek bele, megpróbáltak fellebbezni a bírság és az ítélet ellen. Ez azonban nem egyszerű Németországban, ráadásul a schleswigi, magasabb szintű bíróság elutasította a fellebbezést, így a büntetés jogerős.

A tanárok három éve egy iskolai kirándulás keretében akarták az ügyben érintett diákot és osztálytársait a rendsburgi mecsetbe elvinni. A szülők ezen annyira felháborodtak, hogy megtiltották, hogy a gyerekük csatlakozzon a diáktársaihoz. Az eset miatt 50 eurós, azaz kb. 15 ezer forintos büntetést kaptak a szülők, ugyanis a diák több órát is kihagyott a napon, amikor a mecsetbe vitték volna.

A mecsetlátogatások Nagy-Britanniában is egyre népszerűbbek, és ez a szigetországban is komoly botrányokat okoz. Rendszeresek a nézeteltérések a szülők és az iskolavezetők között. Az egyik cornwalli intézményben például az összes diáknak kötelezővé tették, hogy iskolai program keretében mecseteket látogassanak.

Kövess minket -on és -en!

Francis Fukuyama, aki a „történelem vége” jóslatával elfuserált Nostradamus-epigonnak bizonyult, most időben felszállt a mozgó vonatra, és másokkal együtt észrevette a nyilvánvalót, miszerint „Trump hatalma omladozik a MAGA-mozgalomban”.

Számos olyan kommunista szörnyeteg volt, akik emberek kínzásáért és haláláért feleltek, ezért nem meglepő módon az ő halálukat is rengetegen kívánták. A leginkább gyűlöltebb személy a Szovjetunió kegyetlen diktátora, Sztálin volt, aki egészen rejtélyes körülmények között hunyt el.

Otto Skorzeny páratlan merészségű és kivitelezésű akcióival kiérdemelte folyamatos előléptetéseit és a Lovagkeresztet. Egyidejűleg a szövetségesek „Európa legveszélyesebb embere”-ként kezdték emlegetni.

Sokasodnak a viharfelhők az amerikai gazdaság fölött. Az utóbbi időben már többször is foglalkoztam a témával, amely azonban globális fontossága miatt egyáltalán nem lerágott csont.

A müncheni felsőbíróság súlyos testi sértés miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte Hanna S.-t, akit azzal gyanúsítottak, hogy társaival 2023-ban, a Kitörés Emléknapon Budapesten „szélsőjobboldalinak tartott” embereket vertek össze.

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

Nyolcvanhárom, nemzetiszocialista iratokkal és propagandaanyaggal teli dobozt foglaltak le a hatóságok az argentin legfelsőbb bíróság épületének pincéjében. 

Az Amerikai Egyesült Államokban működő fehér fajvédő szervezet, a Ku Klux Klán története több szakaszra osztható, és tulajdonképpen minden időszakban aktívan szerepelnek benne a nők is.

Maja Trux, az antifa támadások egyik vádlottja kedden sem hazudtolta meg magát: ahogy annak idején az utcán emberekre támadt, most a börtön falai között is szembeszállt mindenkivel, aki szabályt akar érvényesíteni.

A Nordic Sun Kulturális Központ idén februárban nyitotta meg kapuit. Azóta a szélsőbaloldal támadásainak kereszttüzében áll. Idén márciusban több napon át tartó rongálás-sorozat vette kezdetét, amelyet a Momentum erzsébetvárosi szervezete vállalt magára.

Rendkívül ritka képek az amerikai történelem egyik legdrámaibb időszakáról és tradicionális fehér fajvédő szervezetéről, a Ku Klux Klánról.

Hungáriát egy földalatti pályaudvarral és egy autópályával kötötték volna össze Budapesttel, többek között egy 250 méter magas felhőkarcolót és egy 25 ezer fős egyetemvárost is akartak a háború befejezése után építeni a Budaörs feletti Csíki-hegyekben.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

Az utóbbi időben egyre erősödik Nyugaton azoknak a politikai-gazdasági köröknek a hangja, amelyek mindenre képesek, hogy belezavarják országaikat egy szélesebb körű, akár világméretű háborúba Oroszország és/vagy Kína ellen.

Becslések szerint mintegy 200 ember vett részt a nemzetiszocialista felvonuláson Svédországban, amely a 17 éves skinhead, Daniel Wredström meggyilkolásának 25. évfordulóján elevenítette fel az emlékére rendezett salemi menetet.