Kövess minket -on és -en!

Szigorúbb fellépést kér számos zsidó szupremácista prominens a TikTok vezetőitől „a platformon elharapózó antiszemita tartalmak ellen”.

A TikTok vezetőivel folytatott le zárt telefonos hívást néhány hírhedt zsidó szupremácista. Sacha Baron Cohen mellett többek közt Debra Messing és Amy Schumer beszélgetett Adam Presserrel, a TikTok műveleti vezetőjével és Seth Melnick-kel, a globális felhasználói műveletekért felelős vezetőjével. A cég a beszélgetést azután kezdeményezte, hogy a múlt héten nyílt levélben szólították fel cselekvésre a TikTokot – írja a Rolling Stone.

„A TikTok a nácik óta a legnagyobb antiszemita mozgalmat hozza létre” – jelentette ki Cohen, aki szerint volna mód arra, hogy a platform „átkapcsoljon egy kapcsolót”, hogy fékezze a növekvő antiszemitizmust.

Presser, aki Melnickkel együtt egyébként szintén zsidó, azt mondta, hogy nincs ilyen „varázsgomb”, de elismerte, hogy Cohen megjegyzéseiben „van igazság”, a közösségi média cégeknek muszáj lenne többet tenni a kérdésben.

Presser szerint az egyértelműen sértő tartalmakat eltávolítják a TikTok moderátorai, de azt mondta, hogy az volt eddig az alapvető hozzáállásuk, hogy ha valaki nem világosan vagy véletlenül használ esetleg sértő kifejezéseket, azt sokszor elfogadható beszédnek minősítik.

Messing viszont arra kérte a céget, hogy gondolják át ezt a politikát, és többmindent tiltsanak, hiszen ez szerinte „felelősségteljesebb”, mint azt mondani, hogy „néhány ember más módon használja a platformot, mint ahogy azt mi megalkottuk”.

A színésznő úgy folytatta: „Megértem, hogy ez nagyon-nagyon nehéz és bonyolult, de így viszont ti vagytok a zsidógyűlölet terjesztésének fő platformja.”

A közösségi média platformok nehezen tudnak lépést tartani a zsidókat sértő beszéd terjedésével, amely az izraeli-Hamász háború kezdete után pörgött fel.

Az X, a Meta és a YouTube és a TikTok is kapott figyelmeztetést az Európai Bizottságtól, hogy a „félretájékoztatás”, valamint az „erőszakos és gyűlöletkeltő tartalom terjesztése” az EU digitális szolgáltatásokról szóló törvényébe ütközhet.

Kövess minket -on és -en!

Napról napra „fokozódik a helyzet” a mesterséges intelligencia (MI) frontján, amelyről az utóbbi időben többször is tudósítottam, és ahol az amerikaiak egyre inkább úgy állnak a kínaiakkal szemben, mint az ukránok az ukrajnai fronton az oroszokkal szemben. Vagyis vesztésre. Nem kicsit, hanem nagyon.

Ahol éltünk, a tél már október közepén beállt, az Okán április közepe táján indult meg a jégzajlás. Brigádunkat a zajlás megindulásakor a folyóhoz vezényelték, partőrök lettünk.

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

Ásatások kezdődtek Lengyelországban egy feltételezett SS-bunkernél, ahol második világháború végén elrejtett aranyat és műkincseket keresnek.

Németország katonai erejét az első világháború után a győztes hatalmak szétzúzták. Már a weimari időkben elkezdődött az a folyamat, amely a versailles-i békeszerződés katonai rendelkezéseinek áthágására törekedett.

2025. október 9-én, vasárnap, egy fajvédő akció zajlott Portugáliában az A1-es autópálya egyik pihenőhelyén. Egy invazív, Portugáliában élő indiai férfit 20–30 főből álló nemzetiszocialista csoport vett középre, miközben Lisszabonból Portóba tartottak.

Charles Augustus Lindbergh (1902–1974) svéd bevándorlók leszármazottjaként látta meg a napvilágot Amerikában.

1813. július 16-án született a szegedi alsóvároson Rózsa Sándor, a legendás alföldi betyárvezér. Nevét Magyarországon mindenki ismeri, a népdalok és mondák mellett versek, regények, filmek dolgozták fel életének különböző epizódjait, nevezetesebb tetteit.

„Ha nincs intervenció, akkor nem éltem volna túl. Ezt soha nem fogom elfelejteni. Ha nincs január 7-e, akkor ez a jelen sem létezne” – Chum Mey, a rettegett vörös khmerek által működtetett egyik kambodzsai börtöntábor túlélője.

A szovjet diktátor 1939 nyarán a hosszan elhúzódó háborút tartotta országa érdekének, és Adolf Hitler győzelmét sem tartotta túl veszélyesnek – már ha a Szovjetuniónak addig sikerül kimaradni.

Az Olasz Zsidó Hitközségek Uniója (UCEI), valamint a Milánói, Bolognai és Római Zsidó Hitközségek felháborodva ítélik el a milánói, bolognai és római demonstrációkon történteket, amit erőszakos antiszemita incidensek zavartak meg.

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

Riadó! Náciveszély! Égen-földön, éjjel-nappal, mindenhol és mindenkor. A nácik a nyugati liberális-parlamentáris kleptokráciák és a kelet-európai illiberális-autokrata kleptokráciák spájzaiban vannak.

A poloskáktól szenvedtem a legtöbbet. Este hazaérve a barakkban poloskazápor fogadott: a deszkákról, a gerendákról zuhanórepülésben tömegesen leptek el bennünket. Nem egy fogolytársam pusztult bele abba, hogy a fülébe hatoló rovartól képtelen volt megszabadulni.

Lemondták a londoni Wireless Festivalt, és minden jegytulajdonos teljes visszatérítést kap, miután az antiszemita megnyilatkozásairól is ismert Kanye West amerikai rappernek megtiltotta a belépést az Egyesült Királyságba a londoni belügyminisztérium.