Kövess minket -on és -en!

Európában gyorsan terjed az antiszemitizmus, kiszabadult a szubkulturális és szélsőséges gettókból, az ezzel kapcsolatos tabuk eltűntek – áll az Európai Zsidó Kongresszus (EJC) éves jelentésében.

(Index)

A helyzet szerintük különösen aggasztó Németországban és Franciaországban, már az európai zsidóság jövője van veszélyben.

Franciaországban egy év alatt 74 százalékkal, Németországban 70 százalékkal nőtt a regisztrált antiszemita erőszakcselekmények száma, ami a tanulmányt készítő izraeli Kantor Center (Moshe Kantor az EJC elnöke) szerint rendkívül aggasztó. A szervezet vezetője szerint Európában az antiszemitizmust újra „normalizálták”: kiszabadult a szélsőjobb,a szélsőbal és az iszlamisták háromszögből, és a társadalmi élet szerves része lett.

A világ sok országában a zsidóság egyre inkább válsághelyzetben érzi magát. Az antiszemitizmus eljutott arra a szintre, hogy maga a zsidó élet folytatása kérdőjeleződik meg Európában

– idézi a jelentésről beszámoló Guardian Moshe Kantort.

A szervezet szerint 2018-ban 387 "súlyos, antiszemita töltetű erőszakos eset" történt a világon, ami 13 százalékos emelkedést jelent. A legtöbb ezek közül az USA-ban (100), az Egyesült Királyságban (68), valamint Németországban és Franciaországban (35-35) történt.

A helyzet a jelentés szerint különösen rossz a nyugat-európai országokban. Az EU emberi jogi jelentése nemrég szintén "súlyos megállapításokra" jutott, kutatásaik szerint az európai zsidóság 38 százaléka a kivándorláson gondolkodik, mert nem érzi biztonságban magát.

Az EJC jelentése Magyarországról is tartalmaz egy rövid fejezetet. Az idézett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezett magyarországi zsidók többsége úgy gondolja, hogy nálunk is nőtt az antiszemitizmus, 31 százalékuk szerint méghozzá jelentősen.

Az EJC jelentése (a teljes szöveg itt olvasható) szerint a magyarországi antiszemita incidensek közé "18 gyűlöletbeszéd, 9 vandalizmus és három fizikai támadás" sorolható 2018-ban. Kitérnek a Soros-ellenes kampányra, megemlítve, hogy bár vitatott, de többek szerint vannak antiszemita konnotációi.

A jelentés nem tér ki arra, hogy az Európa kapuit a harmadik világ előtt megnyitó (és ezáltal az európai zsidóságot is nehéz helyzetben hozó) balliberális pártok szószólói és döntéshozói, ezeknek holdudvara mind zsidó származású személyek befolyása alatt állt és áll a mai napig is.

Kövess minket -on és -en!

Az utóbbi időben leginkább antiszemita nézeteiről elhíresült amerikai rapper ezúttal egy órán keresztül a Ku Klux Klán ruházatához hasonló fekete színű lepelben és csuklyában beszélgetett egy youtuberrel.

Miután a britek megválasztották Keir Starmert, a hatóságok gyorsabban bebörtönzik a „rasszista anyukákat”, mint az erőszakos bűnözőket.

Megszületett az ítélet Isabel Peralta ügyében. A fehérellenes rezsim bírósága egy év börtönnel és kb. 1000 euró pénzbüntetéssel sújtotta a Marokkó madridi nagykövetsége előtt 2021. május 18-án megtartott tüntetésen elmondott beszéde miatt.

A világháborús légi harcokban a légi fölényt a vadászgépek vívták ki. Azok teljesítményében pedig igen nagy szerepe volt a hajtóművek teljesítményének. A mostani cikkünkben ennek járunk utána a Luftwaffe esetében.

Októberben kapta meg a Fővárosi Törvényszék kérelmét az Európai Parlament elnöke, amiben kérik Ilaria Salis mentelmi jogának felfüggesztését. 

1924-ben hunyt el az az ember, aki a németek ügynökeként érkezett Oroszországba 1917-ben, s akit halála óta nem temették el. Torz eszméi, melynek alapján társaival Szovjetunió néven új államot alapítottak, legalább százmillió ember halálához vezettek.

Lakossági bejelentés alapján egy körülbelül 25 fős, Wehrmacht-egyenruhát viselő csoportot igazoltatott szombaton a berni kantoni rendőrség a Simmental-völgyben.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

Niedermüller Péter lelkes antifasiszta. Hithű kommunista, no meg persze zsidó is. A véleményszabadság a legkisebb mértékben sem érdekli, az újbaloldalhoz hasonlóan a vélemény addig fontos neki, amíg beleilleszthető az ő nézetrendszerébe.

Egy ottawai nemzetiszocialistát elítéltek az miatt, hogy „gyűlöletet, félelmet és megosztottságot keltett”, amikor segített létrehozni fajvédő toborzóvideókat és más fehér nacionalista propagandát a mostanra megszűnt szélsőjobboldali Atomwaffen division számára.

1945 májusában lezárult a második világháború az európai hadszíntéren, a Nagynémet Birodalom kapitulált. A nyugati szövetségesek és a Szovjetunió érdekbarátsága véget ért, és szinte azonnal azt kezdték el tervezgetni, hogyan tudnának egymással leszámolni.

A Nap égi útjának motívuma, mely a világmindenség örök körforgását is jelképezi, az emberiség egyik legősibb jelképének számít. E szimbólum jelentésére tökéletesen illeszkedik a „napforgás” szó, amely a magyar nyelv első tudományos igényű szótára, a Czuczor-Fogarasi (1862) meghatározása szerint így hangzik: „A Napnak látszatos mozgása, keringése, melyet a Föld körül és az úgynevezett állatkörön tesz.”

Kongatják a zsidók a vészharangot, miután Adolf Hitler és Joseph Goebbels beszédeivel lett tele a TikTok. 

Kádár ugyan nem törekedett rá, de Rákosi és Nagy Imre küzdelmében egyfajta harmadik erőnek tekintették őt. Kifelé a pártvezetés egységét mutatta, a színfalak mögött viszont elvi és gyakorlati okokból is Rákosihoz állt közelebb, és tudta, ha a főtitkár bukik, akkor neki is mennie kell.

A zsidó szervezet ismét jó érzékkel találta meg a legnagyobb problémát, ami Magyarországot sújtja.