Kövess minket -on és -en!

Az esztergomi Kaleidoszkóp Házban rendezik a Blanket Hill koncertjét. A luxemburgi antifa zenekar az eseményre készült plakátjával egyértelmű és erőszakos üzenetet fogalmazott meg, mely a tavaly februári támadásokra emlékeztet.

A helyszín évek óta kap állami támogatást koncertszervezésre, írja a Magyar Jelen.

„Augusztus 6-án, kivételesen egy kedd estén, várunk Benneteket szeretettel, luxemburgi bandát köszönthetünk” – írja Facebook-bejegyzésében az esztergomi Kaleidoszkóp Ház. Ebben semmi szokatlan nem lenne, ahogy az sem feltétlenül kirívó, hogy szélsőbaloldali együttes lép fel hazánkban.

Erőszakos üzenet a koncert reklámjában

A zenekar Facebook-oldalán napokkal ezelőtt közzétették a koncert plakátját is. Ezen az látható, hogy egy kapucnis ruházatban lévő férfi újra lesújtani készül kalapácsával egy földön fekvő, szélsőjobboldalinak látszó másik férfira. A képen mind a kalapács, mind a földön fekvő férfi arca véres. A jelenet alatt az „always antifascist”, vagyis mindig antifasiszta felirat, valamint a koncert helyszíne és időpontja szerepel.

Az talán senkit nem lep meg, hogy a kirívóan erőszakos tartalom a Meta algoritmusának ingerküszöbét sem éri el a jelek szerint.

A budapesti támadásokra emlékeztet a plakát

A Blanket Hill munkásságát ugyan nem követjük, így elképzelhető, hogy a szóban forgó plakátot máskor is használta már az együttes. Azonban a képen szereplő jelenet egyértelműen emlékeztethet minket a tavaly februári, Budapesten elkövetett támadásokra. Akkor a Becsület Napja miatt érkezett egy több mint egy tucat főből álló nyugati antifa brigád a magyar fővárosba, ahol aztán csoportosan, felfegyverkezve támadtak látszólag véletlenszerűen kiválasztott célpontjaikra, akikről azt feltételezték, hogy szélsőjobboldaliak lehetnek.

Európa-szerte voltak megmozdulások a támadók mellett

A beazonosított és feltételezett elkövetők közül Ilaria Salis már az Európai Parlamentben ülhet, Tobias Edelhof vallomást tett, és hamarosan szabadulhat akár, a "nem bináris" "Maja T."-t (rendes nevén Simeon Ravi Trux) pedig néhány hete adta ki Németország. Rajtuk kívül egy vádlott Németországban, egy pedig Olaszországban tartózkodik.

Európa-szerte folyamatosak a tüntetések, egyéb kiállások a szélsőbaloldali aktivisták mellett. Ilaria Salis pedig az elmúlt hónapokban igyekezett úgy beállítani az ellene folyó eljárást, mintha az pusztán antifasiszta meggyőződése miatt indult volna, nem pedig azért, mert fényes nappal embereket vertek agyba-főbe az utcán. Nem lenne meglepő, ha a zenekar ezért választotta volna ezt a plakátot esztergomi fellépésére, ahogy várható valamilyen kiállás is az elkövetők mellett.

Koncertek állami támogatással

A Kaleidoszkóp Ház Kulturális Központ tevékenysége a honlapjuk alapján nemcsak koncertek szervezésére terjed ki, hiszen kiállításoknak és egyéb rendezvényeknek is teret ad. A kulturális központban zajló projektek mellett zenei tevékenységüket pedig a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló programja is támogatja, 2022 decemberében például 3 millió forintot kaptak „rendszeres élőzenei program megvalósítására.”

Ugyanilyen jogcímen egy másik évben 1 millió forintot kaptak, de az NKA támogatott például ott megrendezésre kerülő filmfesztivált vagy technikai eszközök beszerzését is. Ezen felül uniós pénzek is érkeztek az üzemeltetőkhöz. A megítélt 10 millió forintból egy közösségi teret alakítottak ki, mely tavaly nyáron el is készült.

A szélsőbaloldali zenekar koncertjével kapcsolatban kérdéseket tettünk fel az esztergomi önkormányzatnak, a városi rendőrkapitányságnak és a Kaleidoszkóp Háznak is. Szerettük volna például megtudni Esztergom polgármesterétől, valamint a kulturális központ vezetésétől, hogy egyetértenek-e a plakáton megfogalmazott erőszakos üzenettel. Amint válaszolnak a feltett kérdéseinkre, frissítjük cikkünket, írja a Magyar Jelen.

Kövess minket -on és -en!

Gázában zavartalanul folytatódik a népirtás? Lépjünk tovább. Trump elsumákolja az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát? Felejtsük el az egészet. Cincinnatiban fehéreket lincselnek a négerek? Mindennapos eset, kit érdekel.

A fehérek önvédelmét hirdető polgárjocsoport, a Ku Klux Klan olyan szórólapokat osztogatott Kentuckyban, amelyekre azt írták, hogy a bevándorlók „menjenek el most”.

Ma 1945. május 8-át a második világháború végének és a „náci rezsim” bukásának napjaként tartják számon hivatalosan Németországban.

2024 nyarán és őszén a Norsk Institutt for Kulturminneforskning (NIKU), a kulturális örökséggel foglalkozó független kutatóközpont régészei a Tønsbergben lévő helyszínen ásatásokat végeztek néhány utcai csatorna korszerűsítésével kapcsolatos munkálatok előtt.

„Cinkos, aki néma!” felkiáltással szerveznek rendőrségi engedéllyel és biztosítással antifasiszta tüntetést Budapestre február 8-án.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

Az 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány még Debrecenben volt, amikor magyar területekről elhurcolt civilek hozzátartozói a kormány közbenjárását kérő levelek ezreit küldték a Külügyminisztériumba.

Az 1936-os berlini olimpián egy ismeretlen nő az őrségen áttörve Adolf Hitler székéhez rohant, és megpróbált csókot adni a Führer arcára, a vidám pillanatokat fotó- és filmfelvétel is megörökítette.

Az utóbbi időben a népességszám alakulása a migrációs politika, a gazdaság és az összeesküvés-elméletek középpontjába került. Egyesek úgy vélik, hogy a fehér országoknak milliószámra kell idegeneket befogadniuk, mert a születési arányszámuk túl alacsony, mások arra buzdítják a fehéreket (és csak őket), hogy a bolygó megmentése érdekében egyáltalán ne szaporodjanak.

A hadosztályt először 1939 októberében állították fel Pilsen mellett, miután az SS-Verfügungstruppe egyes alakulatai a német szárazföldi haderő „Kempf” páncéloshadosztályába beosztva részt vettek a lengyel hadjáratban.

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

Magyarországon köztudomásúlag zéró tolerancia érvényesül az antiszemitizmussal szemben, ami kiterjed Izrael bírálatára is. A magyarok körében nyilvánvalóan teljes nemzeti konszenzus mutatkozik legalább e tekintetben.

1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.

Niedermüller Péter, Erzsébetváros zsidó polgármestere múlt héten tette közzé a Facebook-oldalán, hogy tudomása szerint „neonácik gyülekezőhelye” egy Damjanich utcai pinceklub.

Lakossági bejelentés alapján egy körülbelül 25 fős, Wehrmacht-egyenruhát viselő csoportot igazoltatott szombaton a berni kantoni rendőrség a Simmental-völgyben.