Kövess minket -on és -en!

A két rendőrt egy migráns ölte meg október elején, az Antifa pedig a börtöne előtt rendezett neki ünnepséget.

(888)

Október negyedikén egy Dominikáról származó bevándorló, Alejandro Augusto Stephan Maran brutálisan meggyilkolt két rendőrt, Pierluigi Rottát és Mateo Demenegót. A migráns ellopta egyikük fegyverét, majd azzal lőtte őket agyon. Az Il Giornale lap tudósítása szerint múlt hétvégén egy szélsőbaloldali Antifa-csoport szervezett tüntetést a börtöne elé, ahol nyilvánosan megünnepelték a két rendőr halálát.

A lap videójában hallható, ahogy egy nő kihangosítva beszél az esetről, a meggyilkolt rendőröket következetesen „zsoldosoknak” bélyegezve.

Az övék tudatos döntés volt. Néhányan a fizetés miatt teszik, néhányan azért, mert embereknek akarnak segíteni, néhányan csak minimális erőt szeretnének maguknak. Ők úgy mentek el, hogy azt csinálták, amit csinálni akartak: ez nem más, mint a szabadság megsértésének a szolgálata – mondta.

Városszerte a kocsmákban tósztot mondtak a két zsoldos haláláért. A város egy része nem sír, mert tudják, hogy az egyenruhás emberek mit csinálnak azokkal, akik minden nap lázadnak – tette hozzá.

A szélsőbaloldal radikalizációja egyre nagyobb probléma Olaszországban. Az elmúlt években az Antifa több olyan terroristagyanús tevékenységet is szervezett vagy tervezett, mint például Salvini pártjának, a Liga egyik irodájának felrobbantása, vagy vasúti vezetékek megrongálása.

Kövess minket -on és -en!

A 2024-es évet a globális antiszemitizmus soha nem látott mértékű növekedése jellemezte, összesen 6326 dokumentált esettel, ami 107,7 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest.

Dr. Csia Sándor 1894. február 4-én született Hegybányán, Háromszék vármegyében. Apja Csia Ignác, anyja Bajai Henriette.

A kelet-poroszországi Farkasverem olyan volt, akár egy szigorúan őrzött és álcázott kisváros. A Führer több mint 800 napot töltött itt.

Az Antifa vállalta magára a felelősséget az AfD hamburgi frakcióvezetőjének az autója elleni támadásért.

Tömegmészárlásba fulladt a magyarok utáni hajtóvadászat 1919 tavaszán a komáromi május elsején.

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.

1944 május 4-én a magyar királyi 2. páncéloshadosztály érdemeinek elismeréséül Model tábornagy elrendelte, hogy a tavaszi hadjárat idején - a magyar csapatok tűzerejének növelésére - a 2. hadosztálynak alárendelt német harckocsik egy részét a magyarok megkapják.

Francis Fukuyama, aki a „történelem vége” jóslatával elfuserált Nostradamus-epigonnak bizonyult, most időben felszállt a mozgó vonatra, és másokkal együtt észrevette a nyilvánvalót, miszerint „Trump hatalma omladozik a MAGA-mozgalomban”.

Még tartottak a harcok, amikor az egyik napon arra döbbentünk, hogy hadifoglyok vagyunk. Ez akkor volt, amikor bevagonírozva (Debrecen érintésével) továbbutaztunk, elhagytuk az ország területét, és egy romániai hadifogolytáborban kötöttünk ki.

A kanadai közszolgálati média (CBC) egy belső kormányzati jelentésre hivatkozva kongatja a vészharangot: eszerint az országban gombamód szaporodnak az úgynevezett „aktív klubok” (Active Clubs).

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.

Lipcsében az antiimperialista és szélsőbaloldali migránsok (Migrantifa) készültek összecsapni a filoszemita, németellenes szélsőbaloldaliakkal (Antifa Ost).

Riadó! Náciveszély! Égen-földön, éjjel-nappal, mindenhol és mindenkor. A nácik a nyugati liberális-parlamentáris kleptokráciák és a kelet-európai illiberális-autokrata kleptokráciák spájzaiban vannak.

Egy nemzetiszocialista csoport rendszabályozta meg a színészeket egy lisszaboni színház előtt, ami a Portugália nemzeti költőjét, Luís de Camõest ünneplő darab előadásának lemondásához vezetett. 

Egy héttel ezelőtt Lyonban antifasiszták csoportosan halálra rugdostak egy 23 éves hazafias diákot, Quentin Deranque-t.