Kövess minket -on és -en!

Börtönbüntetésre ítélték azt a futballszurkolót, aki a nyári labdarúgó Európa-bajnokság döntője után, egy élő Facebook-bejelentkezésben beszólt három néger játékosnak a Facebookon.

A vád szerint bebizonyosodott, hogy az 52 éves Jonathon Best becsmérelte Marcus Rashfordot, Jadon Sanchót és Bukayo Sakát, akik mind hibáztak az olaszokkal szemben elveszített finálé 11-es párbaja során. Az ítélet tíz hét börtön.

A nyugat-londoni, targoncásként dolgozó vádlottat - aki bűnösnek vallotta magát a per során - azután vonták felelősségre, hogy egy wamzer beállítottságú kollégája jelentette a 18 másodperces klipet a Facebooknak és a rendőrségnek. A kolléga korábban megkérte Bestet, hogy vegye le a posztot, de ő erre nem volt hajlandó, mivel azt hitte olyan országban él, ahol szólásszabadság van:

„Az én profilom, azt csinálok, amit akarok” – mondta, de nagyot tévedett.

A közösségi oldal három nappal később eltávolította a képsorokat, a rendőrség pedig kiszállt érte a lakására.

Kövess minket -on és -en!

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

Napról napra „fokozódik a helyzet” a mesterséges intelligencia (MI) frontján, amelyről az utóbbi időben többször is tudósítottam, és ahol az amerikaiak egyre inkább úgy állnak a kínaiakkal szemben, mint az ukránok az ukrajnai fronton az oroszokkal szemben. Vagyis vesztésre. Nem kicsit, hanem nagyon.

Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa „nem megfelelőnek” minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután zsidók felsőbbrendűségét hirdető a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett „antiszemita tartalmak” és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.

A 2024-es évet a globális antiszemitizmus soha nem látott mértékű növekedése jellemezte, összesen 6326 dokumentált esettel, ami 107,7 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest.

Az USA és Izrael Irán elleni háborújának első fordulójában az agresszor egyetlen stratégiai célja sem valósult meg: sem a rezsimváltás, sem az iráni atomprogram leállítása, sem pedig az ország ballisztikusrakéta-képességeinek felszámolása.

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.

Az elmúlt években Mozgalmunk központi, nyári táborának egy fejér vármegyei szálláshely adott otthont, ahol az eddigiekben problémáktól mentesen tudtuk lebonyolítani a zártkörű eseményt.

1945 tavaszán Németország az egyre növekvő veszteségek miatt kénytelen volt felszólítani a legfiatalabbakat is, hogy lépjenek be a Wehrmacht soraiba.

Dr. Csia Sándor 1894. február 4-én született Hegybányán, Háromszék vármegyében. Apja Csia Ignác, anyja Bajai Henriette.

Donald Trump háborúval kapcsolatos retorikája olyan, mintha egy skizoid bohócot hallgatnánk. Az egyik nap azzal dicsekszik, hogy a „Midnight Hammer” hadművelet Irán atomlétesítményeit kráterekkel teli parkolóvá változtatta, a következőn pedig azzal riogat, hogy az iráni atomfenyegetés olyan létfontosságú vészhelyzet, amely közös amerikai–izraeli támadást igényel. 

Az újraegyesült Németország történetének legsúlyosabb hazafias elégedetlenségi zavargása tört ki Rostockban 1992 augusztusában.

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.

Orvosi szakvélemények ismertetésével és kamerafelvételek bemutatásával folytatódott a bizonyítási eljárás az úgynevezett antifa-perben a Fővárosi Törvényszéken, ahol ismét bíróság elé állt a négy rendbeli, két esetben társtettesként, két esetben bűnsegédként bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és bűnszervezetben, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolt Simeon Ravi Trux.

2025 júniusában egy 18 éves lányt erőszakoltak meg egy Nottinghamshire-ben lévő parkban, amit egy pakisztáni és egy afgán férfi követett el, azonban azt az információt, hogy a két férfi menedékkérőként tartózkodik az országban, a tárgyalást vezető bíró megtiltotta, hogy közöljék.

Megkezdődött pénteken a drezdai tartományi felsőbíróságon a "militáns neonáci csoportként" számon tartott Szász Szeparatisták nyolc tagjának pere.