Kövess minket -on és -en!

A nyelvi gondolatrendőrség ezúttal a „spooky”, vagyis a „kísérteties” kifejezés miatt kezdett el panaszkodni, ezért a Skót Nemzeti Színház be is tiltotta a használatát.

A skót színház forrása a Daily Recordnak elmondta, hogy senki sem panaszkodott a „kísérteties” kifejezésre, de attól tartottak, hogy a szó problémás lehet a jövőben – számolt be az RT hírcsatorna.

Magyarán, hogy értsük: attól tartanak, hogy valamikor a jövőben talán valaki már nem tud elviselni egy olyan szót, amely addig teljesen elfogadott volt, ezért inkább előre betiltják.

Az ok pedig az lenne, hogy valakit megsérthet. A spooky, vagyis kísérteties kifejezést 80 évvel ezelőtt, a második világháború idején Amerikában a fekete pilótákra használták (túl sok nem volt belőlük), ezért mindenki emlékezetéből végleg ki akarják törölni.

A bejelentésnek volt némi visszhangja, de a színház is inkább a hangos kisebbség véleményével értett egyet, így mindenféle ellenkezés értelmetlen volt.

Sir Geoff Palmer professzor is értetlenül áll a döntés előtt, hiszen szerinte ez többet árt, mint használ. Hozzátette, ő még soha nem hallotta, hogy a szót bárki faji megkülönböztetésre használta volna.

Többen a Twitteren is nemtetszésüknek adtak hangot a döntés miatt. Volt, aki azt kérte, hogy valaki mondjon egyetlen példát arra, hogy Nagy-Britanniában az 1960-as évek óta bárki negatív kontextusban használta a spooky kifejezést. Más pedig a politikai korrektség valódiságára világított rá azzal, hogy arra emlékeztetett: kezdetben mindenkit azzal nyugtattak meg, hogy ezzel a nyelvezettel kizárólag kedvesek szeretnének lenni.

Jól látható, hogy mivé fajult a Black Lives Matter mozgalom Amerikában és Nyugat-Európában.

Kövess minket -on és -en!

Németországban a második világháború óta tavaly volt a legalacsonyabb a születések száma - derült ki a Destatis szövetségi statisztikai hivatal által közzétett adatokból.

Otto Skorzeny páratlan merészségű és kivitelezésű akcióival kiérdemelte folyamatos előléptetéseit és a Lovagkeresztet. Egyidejűleg a szövetségesek „Európa legveszélyesebb embere”-ként kezdték emlegetni.

Egy friss németországi felmérés szerint a bevándorló háttérrel nem rendelkező polgárok, tehát az etnikai németek tartanak leginkább a szélsőjobboldal térnyerésétől.

Riadó! Náciveszély! Égen-földön, éjjel-nappal, mindenhol és mindenkor. A nácik a nyugati liberális-parlamentáris kleptokráciák és a kelet-európai illiberális-autokrata kleptokráciák spájzaiban vannak.

Bár a kommunisták rémtettei közül a Magyar GULAG, azaz a recski haláltábor története viszonylag jól feltárt, ennek ellenére vannak olyan történések, amelyek bár Recskhez kötődnek, mégis alig, vagy egyáltalán nem ismertek.

Ki árja, félvér, nem-árja – a félvérek és nem-árják jogállása – a nem-árják állampolgársága, házassága, hivatalviselése – a harctéri szolgálatból eredő kiváltságok, ésatöbbi.

A brit Telegraph arról ír: részletes útmutatót kaptak walesi óvodák, hogy a kisgyermekek körében is lépjenek fel a rasszista jelenségek ellen.

Amikor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége az 1953. március 27-i rendeletével Sztálin halálát követően hivatalossá tette a Berija által előterjesztett amnesztiát, még senki sem sejtette, hogy ez a kegyelem majd másfél millió embert érint.

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

Volt idő, amikor az egyesített Európát úgy mutatták be, mint egy versenyképes bástyát az Egyesült Államokkal szemben, mint egy olyan szupranacionális szervezetet, amely megfelelő kritikus tömeggel rendelkezik ahhoz, hogy érvényesíteni tudja magát a nemzetközi színtéren.

Nemzetiszocialista párttag volt-e a saját nagyapám? Erre a kérdésre mostantól minden német választ kaphat az amerikai Nemzeti Levéltár segítségével, amely először tette közzé az interneten a NSDAP teljes fennmaradt tagnyilvántartását.

Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa „nem megfelelőnek” minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután zsidók felsőbbrendűségét hirdető a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett „antiszemita tartalmak” és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.

Ahol éltünk, a tél már október közepén beállt, az Okán április közepe táján indult meg a jégzajlás. Brigádunkat a zajlás megindulásakor a folyóhoz vezényelték, partőrök lettünk.

A Tresigallóban látható városszerkezettel ma akár Olaszország ezernyi pontján találkozhatnánk – feltéve, ha nem tör ki a második világháború.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.