Kövess minket -on és -en!

Az a tény, hogy több ezer "orvos és mérnök" egyszerűen felszívódott, önmagában aggasztó, de egy terrortámadás után ez az adat még durvább.

Paula Risikko, finn belügyminiszter szerint 2015 óta 5300 "menedékkérő” tűnt el Finnországból a The Helsinki Times szerint.

A belügyminiszter véleménye szerint ezen migránsok egy része visszautazhatott származási országába, egy másik részük pedig talán más európai országokba utazhatott – magyarán fogalma sincs, hová tűnhettek az illegális bevándorlók.

Risikko szerint több kitoloncolási központ felállítása – azok számára, akiknek menekültkérelmét elutasították – nem megoldás a problémára, pedig igen sokan követelik a turkui késeléses terrortámadás után.

A belügyminiszter közleménye szerint ugyanis a migránsokat nem figyelik meg a nap mind a 24 órájában az ilyen központokban, ehelyett rájuk bízzák, hogy időszakosan jelentkezzenek a személyzetnél ellenőrzésre. Ennek ellenére a belügyminiszter fogadkozik, hogy Finnország "az összes lehetőséget” meg fogja vizsgálni a kitoloncolások érdekében.

Kövess minket -on és -en!

A Terrorelhárítási Központ (TEK) a Nyugati pályaudvaron elfogott egy német állampolgárt, akit hazájában többek között fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok tiltott kereskedelme miatt köröztek – közölte a Police.hu.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

A brüsszeli önkormányzati tanács egyhangúlag jóváhagyta azt az indítványt, amely a belga fővárost „antifasiszta várossá” nyilvánítja – jelentette a The Brussels Times című, angol nyelvű hírportál.

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.

Június 1-jén, szombat hajnalban az ausztrál National Socialist Network tagjai gyülekeztek a melbourni Northland Bevásárlóközpont előtt, hogy fehér fajvédő tüntetést tartsanak.

Tömegmészárlásba fulladt a magyarok utáni hajtóvadászat 1919 tavaszán a komáromi május elsején.

Párhuzamosan, mondhatni teljes szinkronban alakul az évszázadokon át egymás ősellenségének számító, majd a múlt században Németország ellenében szövetségre lépő Nagy-Britannia és Franciaország sorsa.

A bad-kreuznachi amerikai táborban 1945 áprilisa végén megkezdődött a szelektálás: elengedték a betegeket, a lengyeleket, az oroszokat, és elkülönítették a tisztikart. Minket, magyarokat és a németeket vegyesen egy vonatszerelvénnyel Észak-Franciaországba, Torénba irányítottak.

A spanyol rendőrség és az Europol közös akcióban csapott le a Bázis nevű, „terrorszervezetként” emlegetett nemzetiszocialista aktivistacsoport feltételezett tagjaira, három embert letartóztattak – írja közleményében az Europol.

Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) kegyetlen diktátorként a világtörténelem egyik leghírhedtebb vezetője volt, aki személyi kultuszt épített ki maga körül, és milliókat küldött Gulag kényszermunkatáborokba.

A Szálasi-kormánynak a Sándor palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le. A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak.

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

2025 szeptember 6-án és 7-én a Norfolk megyei Great Yarmouth-ban egy fehér nacionalista zenei fesztivál megrendezését tervezték, amelyet a szervezők "Resurrection 4" néven hirdettek meg.

Tíz éve T. L. és dr. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos barátaimmal a budai hegyek s villák között sétálgattunk. Tele aggodalommal mérlegeltük a lehetőségeket és tárgyaltuk meg Horthy Miklós kormányzó október 17-re tervezett, de a német elhárító szolgálat által már ismert „kiugrási szándékát”.