Kövess minket -on és -en!

A két tizenéves férfit decemberben tartóztatták fel a vonaton,

Szíriába tartottak, valószínűleg az Iszlám Államhoz csatlakozhassanak – mondta Hajdu János, a TEK főigazgatója a Tényeknek. Kihallgatásuk során keveset árultak el a céljaikról. A francia hatóságok eljöttek értük, a TEK információ alapján tartóztatta fel őket – mondta a TV2-nek Hajdu. Valószínűleg Isztambulban várták őket, hogy segítsenek nekik az Iszlám Államhoz csatlakozni.

"Idő hiányában nem biztos, hogy be tudtunk számolni," - magyarázta Hajdu, hogy miért csak most tették közzé a hírt.

Hajdu szerint nem elszigetelt esetről van szó: sokan utazhatnak Magyarországon át azzal a céllal, hogy kiképzést kapjanak és csatlakozhassanak a terroristákhoz.

Elmondta: nem tudnak Magyarországról indult, külföldön terrorszervezetben harcoló magyar állampolgárról.

Korábban egy holland 16 éves lányt fogott el a TEK Kelebiánál, Isztambulban vártak volna rá is. Akár öngyilkos merényletet is végrehajtott volna, mondta a kihallgatásán Hajdu szerint.

Kelebia határátkelő vasútállomás, Bács-Kiskun megye Kiskunhalasi kistérségében található Kecskeméttől 110 km-re.

(Index nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Házkutatásokat kezdett szerdán kora reggel a német rendőrség tizenkét tartományban feltételezett „neonácikhoz” köthető ingatlanokban.

A Nap égi útjának motívuma, mely a világmindenség örök körforgását is jelképezi, az emberiség egyik legősibb jelképének számít. E szimbólum jelentésére tökéletesen illeszkedik a „napforgás” szó, amely a magyar nyelv első tudományos igényű szótára, a Czuczor-Fogarasi (1862) meghatározása szerint így hangzik: „A Napnak látszatos mozgása, keringése, melyet a Föld körül és az úgynevezett állatkörön tesz.”

Még nyugat-európai mércével mérve is brutális, és szomorú események zajlottak le a franciaországi Lyonban múlt hét csütörtökön.

Akkor is így köszöntött a tavasz és a március. A budai hegyek felől hideg, még a télre emlékeztető szél söpört végig a pesti utcákon.

Dieppe kis csendes halászvároska Normandia keleti peremén, a Bethune folyócska tölcsér alakú torkolatának két oldalán terül el a La Manche csatornánál.

Lipcsében az antiimperialista és szélsőbaloldali migránsok (Migrantifa) készültek összecsapni a filoszemita, németellenes szélsőbaloldaliakkal (Antifa Ost).

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

Mint tüzér műszaki tisztet, 1944 tavaszán a honvédség tüzérségi szertárával Nyugatra telepítettek. Állomásaink: Prága mellett, németországi Naumburg an der Saale, majd a német kapituláció után már mint fogoly Remagen, Attichy, Reims és Mailly le Camp.

Szomorú és különös helyzetben jöttem rá, hogy néha a tudás is lehet előnytelen. Hadifogságom első lágere a Kraszna Szulin nevű városban volt a Szovjetunióban. A gyár hasonlított a budapesti Csepel Művekhez.

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.

Riadó! Náciveszély! Égen-földön, éjjel-nappal, mindenhol és mindenkor. A nácik a nyugati liberális-parlamentáris kleptokráciák és a kelet-európai illiberális-autokrata kleptokráciák spájzaiban vannak.

A német rendőrség összehangolt akcióban csapott le Brémában öt német nemzetiszocialistára. A házkutatások során egy puskát, több pisztolyt, késeket, machetéket, valamint nagy mennyiségű propagandanyagot foglaltak le.

A „Hunyadi” hadosztály törzse gépkocsi-szállítással 1944. november 3-án megérkezett Zalaszentgrótra, s várta az első önkéntesek érkezését.

Párhuzamosan, mondhatni teljes szinkronban alakul az évszázadokon át egymás ősellenségének számító, majd a múlt században Németország ellenében szövetségre lépő Nagy-Britannia és Franciaország sorsa.