Kövess minket -on és -en!

Kitapintható a feszültség a New York-i rendőrség (NYPD) és Bill de Blasio polgármester között,

akinek el kellene döntenie, hogy a rendőrök vagy a bűnözők mellett áll. Múlt hét pénteken temették Rafael Ramost, a Brooklynban, szolgálatteljesítés közben kivégzésszerűen meggyilkolt két rendőr egyikét. (A kettős gyilkosság fekete elkövetője, aki tette után öngyilkos lett, a júliusban, rendőri intézkedés közben elhunyt színesbőrű illegális cigarettaárus, Eric Garner halálát, illetve a vádesküdtszék döntését – nem emeltek vádat a fehér rendőr ellen – akarta "megtorolni".)

A polgármester részvétnyilvánító beszéde közben a rendőrök hátat fordítottak neki. De Blasio polgármester őszinte részvétét fejezte ki 8,4 millió New York-i nevében is – jelentette a CNN tudósítója. Nehéz heteknek néz elébe a polgármester – tette hozzá a közjáték láttán, több ezerre becsülve a „hátat mutató” rendőrök számát. Az „Isten áldja az NYPD-t!” molinó alatt egy „Szemétláda de Blasio” feliratról is beszámolt. Nem először és nem utoljára választották a zsaruk a tiltakozás ezen formáját a rendőrséget lekicsinylő polgármesteri nyilatkozat után, amelyet az Eric Garner-ügyben hozott vádesküdtszéki döntés után tett.

A két hivatal közötti feszültség pénteken szó szerint az egekbe szökött, miután egy repülőgép a „Hátat fordítunk neked, de Blasio!” feliratú molinót húzta el a Hudson folyó felett. A Breitbart.com szerint De Blasio két órát (!) késett a temetésről. A polgármester csak röviddel a szertartás vége előtt érkezett meg, olyan későn, hogy sokan azt feltételezték, „kihagyja” a ceremóniát. (A legkorábbi híradások arról számoltak be, hogy nem is vett részt a temetésen.) „Az édesapám egy hős volt – mondta az elhunyt fia, Justin. – Nem kívánhattam volna nála különb példaképet.”

Verőcei Tibor, Kuruc.info – Truth Revolt nyomán

Kövess minket -on és -en!

„Nyi sagju nazad!” (Egy lépést se hátra!) – így szólt a hírhedt 227-es számú parancs leghíresebb mondata, amit 1942. július 28-án adott ki a főtiszteknek Sztálin.

2025 szeptember 6-án és 7-én a Norfolk megyei Great Yarmouth-ban egy fehér nacionalista zenei fesztivál megrendezését tervezték, amelyet a szervezők "Resurrection 4" néven hirdettek meg.

Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának „Rewards for Justice” (RFJ) programja akár 10 millió dolláros jutalmat kínál azoknak, akik olyan információkkal szolgálnak, amelyek négy, az amerikai kormány által külföldi terrorista szervezetnek (FTO) minősített, Európában működő antifa csoport pénzügyi működésének megzavarását eredményezhetik.

Az első világháború után, az 1920-30-as években számos kisebb fasiszta, nemzetiszocialista párt alakult meg Magyarországon. Az első egyik legjelentősebb ilyen szerveződés a Böszörmény Zoltán alapította Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt, ismertebb nevükön a Kaszáskeresztes Párt volt. 

Terrorszervezetté nyilvánította az Antifa mozgalmat Donald Trump. Az amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be a döntést, de abból nem derül ki, mely csoportok az érintettek, mivel a szervezet nem rendelkezik központilag meghatározott struktúrával.

Kevesen tudják, hogy a második világégés idején a Szent Korona földjét védő honvédeink a német fegyvertársaktól igazi nagymacskákat is kaptak. A magyar kezek által megszelídített ragadozók sokszor nagyot haraptak a vörös rém testéből. A legsikeresebb vadász Tarczay Ervin páncélos százados volt.

Rákosi Mátyás, az idealizált népvezér, 160 centiméterével és rövid nyakával szinte gnómnak tűnt, pingvinnek csúfolták.

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

A finn légierő kivezeti a szimbólumai közül a horogkeresztet – írja az Associated Press. A légierő hivatalos zászlajáról még 2020-ban törölték a hazafias szimbólumot, de néhány egységnél még ma is használják, a következő időszakban ezek zászlóit és logóit is megváltoztatják majd.

Dieppe kis csendes halászvároska Normandia keleti peremén, a Bethune folyócska tölcsér alakú torkolatának két oldalán terül el a La Manche csatornánál.

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

Mára a fehér világ elfogadta azt az állítást, hogy „Afrika az emberiség bölcsője”, tehát lényegében „mindenki afrikai”. Egy új mitológia van kialakulóban, amelynek nevében az afrikaiak egész Eurázsiát maguknak követelhetik.

A „White Australia” (Fehér Ausztrália) nevű csoportot betiltották az anyaországban olyan gyűlöletbeszéd-ellenes gumijogszabályok alapján, amelyek bűncselekménnyé nyilvánítják a szervezettel való pusztán gondolati vagy szervezeti társulást.

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.