Kövess minket -on és -en!

A húszi felkelők kezén levő jemeni fővárosban, Szaná’ában egy héttel ezelőtt rendőrtisztavatást tartottak, amelyen a frissen avatott tisztek, úgynevezett Hitler-köszöntéssel (Hitlergruß) tettek esküt.

Mindeközben kórusban kiáltották, hogy „Halál Amerikára! Halál Izraelre! Átok szálljon a zsidók fejére!” – adott hírt Twitter-oldalán Jemen washingtoni nagykövetsége.

A húszik (الحوثيون) politikai, vallási és fegyveres mozgalma az iszlám sí’ita-zajdita vallási irányzatán belül szerveződött 2004-ben, s amelynek központja Jemen Szá’ádá nevű északi kormányzósága. A húszi mozgalom az alapító vezetőjéről, Huszejn Bádr ed-Din el-Húsziról kapta a nevét. Mára Jemen tekintélyes részét, beleértve a főváros Szaná’át is, ellenőrzésük alatt tartó húszi mozgalomnak mintegy 400 ezer harcosa van. Izrael és Amerika állítása szerint a húszi harcosokat Irán támogatja, ám Teherán ezt cáfolja. A szunnita muszlim Szaúd-Arábia viszont nyíltan, leginkább a polgári lakosságot is sújtó légitámadásokkal igyekszik letörni a fegyveres húszi mozgalmat.

A húszik ellenőrizte Szana’ában, Jemen fővárosában egy héttel ezelőtt rendőrtisztavatásra került sor, amelynek során a felsorakozott tisztek a Hitler-köszöntésnek (Hitlergruß) nevezett karlendítés közepette a többi között ezt skandálták: „Halál Amerikára!”, „Halál Izraelre!” és „Átok szálljon a zsidók fejére!”. Jemen washingtoni nagykövetsége a rendőrtisztavatás említett mozzanatait megörökítő videót is kitett a Twitter-oldalára.

A felavatott rendőrtisztek által kiáltott jelmondatok egyébként a húszi mozgalom logóján olvasható jelmondatok. A logó vagy címer kizárólag feliratokból áll, miután fehér alapon piros és zöld színű betűkkel írt jelmondatok vannak: Allah a leghatalmasabb – Halál Amerikára! – Halál Izraelre! – Átok szálljon a zsidók fejére! – Győzzön az iszlám!

Kövess minket -on és -en!

Budapest 1944. december 25-i bekerítése után nyilvánvalóvá vált a német hadvezetés számára, hogy a katlanban rekedt német-magyar csapatoknak az utánpótlást valamilyen módon biztosítani kell.

Július 17-én elhunyt a Die Heimat - korábban NPD - legendás politikusa, Udo Voigt, akit a zsidó sajtó csak náci honatyának és Európa legfeketébb bárányának nevezett. Voidt rövid, de súlyos betegség után tért meg őseihez.

Kevesen tudják, hogy a második világégés idején a Szent Korona földjét védő honvédeink a német fegyvertársaktól igazi nagymacskákat is kaptak. A magyar kezek által megszelídített ragadozók sokszor nagyot haraptak a vörös rém testéből. A legsikeresebb vadász Tarczay Ervin páncélos százados volt.

A történészek által Göringnek tulajdonított alábbi levél először az angliai „The Independent Nationalist”-ban jelent meg.

Egy nemzetiszocialista csoport rendszabályozta meg a színészeket egy lisszaboni színház előtt, ami a Portugália nemzeti költőjét, Luís de Camõest ünneplő darab előadásának lemondásához vezetett. 

Még nyugat-európai mércével mérve is brutális, és szomorú események zajlottak le a franciaországi Lyonban múlt hét csütörtökön.

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.

Hungáriát egy földalatti pályaudvarral és egy autópályával kötötték volna össze Budapesttel, többek között egy 250 méter magas felhőkarcolót és egy 25 ezer fős egyetemvárost is akartak a háború befejezése után építeni a Budaörs feletti Csíki-hegyekben.

A The Base nevű nemzetiszocialista akciócsoport újra aktivizálta magát az Egyesült Államokban, és paramilitáris kiképzőtáborokat hirdet – írja a brit The Guardian.

Az 503. nehézpáncélos-osztályt 1942. május 5-étől állították fel egy törzsszázaddal és két önálló nehézpáncélos-századdal.

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.

I. e. 5. évszázad: A római civilizáció egy erős patriarchátus, az apák felelősek feleségük és gyermekeik tetteiért, és abszolút hatalommal rendelkeznek a család felett (beleértve az élet és halál feletti hatalmat).

Szeptemberben Hans Velten Reisch flensburgi üzlettulajdonos szemita felháborodást váltott ki a boltjára ragasztott felirattal, amely így szólt: "Zsidóknak tilos ide belépni! Semmi személyes. Nincs antiszemitizmus. Csak ki nem állhatom magukat."

Az utóbbi időben egyre erősödik Nyugaton azoknak a politikai-gazdasági köröknek a hangja, amelyek mindenre képesek, hogy belezavarják országaikat egy szélesebb körű, akár világméretű háborúba Oroszország és/vagy Kína ellen.

A spanyol rendőrség és az Europol közös akcióban csapott le a Bázis nevű, „terrorszervezetként” emlegetett nemzetiszocialista aktivistacsoport feltételezett tagjaira, három embert letartóztattak – írja közleményében az Europol.