Kövess minket -on és -en!

Egy év alatt 44 százalékkal nőtt a menedékkérők száma az Európai Unióban,

a Szíriából érkezők száma csaknem másfélszeresével emelkedett - közölte pénteken az unió statisztikai hivatala. 2013-hoz képest tavaly 191 ezerrel többen, összesen 626 ezren kértek menekültstátust az EU valamelyik tagállamában. A szíriai konfliktus elől menekülők létszáma 50 ezerről 123 ezerre nőtt. Az Eurostat által kiadott táblázat azt mutatja, hogy a menedékkérők száma 2010 óta folyamatosan emelkedik, s tavaly mintegy két és félszer többen folyamodtak menedékjogért az unióban, mint négy évvel korábban.

Az adatsor külön-külön is tartalmazza a tagállamokra vonatkozó információkat. Ezek szerint Magyarországon 2013-ban 18 895-en nyújtottak be menedékkérelmet, tavaly pedig több mint kétszer ennyien, 42 775-en. Ez az unióba érkező menedékkérők 6,8 százaléka. A legtöbben Németországban kérnek menedéket. Az összes kérelem közül szinte minden harmadik a német hatóságokhoz érkezik. Svédországban a menedékkérelmek 13 százalékát, Franciaországban és Olaszországban pedig körülbelül 10-10 százalékát nyújtják be.

Az adatok tanúsága szerint a kérelmek benyújtásának helye meglehetősen egyenlőtlenül változott a tagállamokban. Olaszországban és Magyarországon több mint 120-140 százalékkal emelkedett a menedéket kérők száma. Horvátországban, Máltán, Lengyelországban 58, 47 és 40 százalékkal kevesebben kértek menedékjogot. Viszonylag stabilan csak az Egyesült Királyságban és Romániában alakult a menedékkérők száma az egy évvel korábbihoz képest.

A briteknél négy százalékkal többen folyamodtak menedékért, míg Romániában 3 százalékkal emelkedett a menedékkérelmek száma. Igaz, ez utóbbi uniós tagországban csak körülbelül 1500 ember, a menedékkérők 0,2 százaléka folyamodik menekültstátusért.

(MTI)

Kövess minket -on és -en!

Feszült hangulatban kezdődött az antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken, miután kezdés előtt közel egy órával a Betyársereg, valamint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Légió Hungária tagjai zászlókkal, csendben tüntettek a törvényszék épülete előtt.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

Az i. e. 6. században, az antik görög kultúra virágzó világában született egy különleges mestermű, amely ma is ámulatba ejti a művészet és történelem szerelmeseit, a a zsidókat és libsiket pedig zavarba.

A skandináv származású, óészaki nyelvet beszélő kereskedő, hajós és harcos vikingek a 8. század vége és a 11. század között Európa-szerte rettegett harcosokká váltak.

Egy ottawai nemzetiszocialistát elítéltek az miatt, hogy „gyűlöletet, félelmet és megosztottságot keltett”, amikor segített létrehozni fajvédő toborzóvideókat és más fehér nacionalista propagandát a mostanra megszűnt szélsőjobboldali Atomwaffen division számára.

A Nordic Sun Kulturális Központ idén februárban nyitotta meg kapuit. Azóta a szélsőbaloldal támadásainak kereszttüzében áll. Idén márciusban több napon át tartó rongálás-sorozat vette kezdetét, amelyet a Momentum erzsébetvárosi szervezete vállalt magára.

A második világháború hadtörténetét vizsgálva, pusztán a tények alapján megállapíthatjuk, hogy a döntő katonai események a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom és a Szovjetunió 1941 és 1945 között megvívott világnézeti háborúja keretében, a keleti fronton zajlottak le.

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.

Elképesztő pénzt költött és ezreket internált a magyar kommunista vezetés, hogy a jugoszláv határon kiépítse a „magyar Maginot-vonalat”. Nem volt semmi értelme.

A CIA dokumentumaiból kiderül, hogy ügynökök 10 évig keresték Adolf Hitlert Dél-Amerikában, miközben Argentína arra készül, hogy feloldja a titkosítás alól a második világháború végén az országba menekült németekről szóló kormányzati aktákat.

Teljesen nyilvánvaló, hogy „a D-nap sikere végső soron a fehér civilizáció tragédiája” és ráadásul a fajárulás minősített esete, amelyet elsöprő többségükben európai gyökerű fehér katonák követtek el anyakontinensük ellen, miközben a néger katonák részéről ez faji bosszú volt, amelyet fajáruló fehér vezetők tettek lehetővé számukra.

Az elmúlt években Mozgalmunk központi, nyári táborának egy fejér vármegyei szálláshely adott otthont, ahol az eddigiekben problémáktól mentesen tudtuk lebonyolítani a zártkörű eseményt.

A második világháború egyik híresebb haditengerészeti művelete a Bismarck csatahajó útja volt. Ennek részként zajlott le a Dánia-szorosban az egyik összecsapás a brit és a német flotta között. Alább az ezzel kapcsolatos technikai tényezőket vesszük át.

A német hadügyminiszternek végre leesett a tantusz. Boris Pistorius szerint Putyin ukrajnai hadjárata „többé már nem regionális háború”, mert Putyin egy új világrendért harcol.

A brit kormány pénzügyi szankciókat vezetett be a nemzetiszocialista Blood and Honour hálózat ellen, amely a skinhead zenei szcnéával évtizedek óta aktív kapcsolatban áll.