Kövess minket -on és -en!

Justin Bieber kanadai énekes azzal váltott ki zsidó felháborodást, hogy Helsinkiben tartott koncertjén a színpadon előre-hátra lóbálta a karját, amit izraeli rabbik „náci tisztelgéshez” hasonlítottak.

Két hónappal a kanadai énekes izraeli koncertje előtt az Európai Rabbik Konferenciája nevű szervezet „válaszokat követel” Bieber finnországi koncertjén tett „obszcén gesztusa” miatt, és közölte, hogy az „felér a világ több millió zsidójának arculcsapásával”.

Egy prominens európai zsidó szupremácista csoport pedig magyarázatot követelt az énekes-dalszerző producereitől.

„Ez felér egy pofonnal a zsidók millióinak arcába világszerte a híres énekes részéről” – mondta Pinchasz Goldschmidt rabbi, az Európai Rabbik Konferenciájának elnöke.

„Elképzelhetetlen, hogy egy világszerte több tízmillió rajongóval és követővel rendelkező énekes ilyen magatartást enged meg magának a náci diktatúra által brutálisan meggyilkolt zsidók és más kisebbségek millióinak vérével átitatott európai földön” – mondta Goldshmidt, aki hozzátette, hogy egy ilyen széles platformon tett „obszcén gesztus az antiszemiták győzelmének képe, és gyűlöletkeltésnek minősül”.

„Magyarázatot követelek az énekestől erre a megalázó viselkedésre, és felszólítom Izrael Államot, hogy fontolja meg Bieber októberre tervezett izraeli koncertjének lemondását” – folytatta a hőbörgést.

A rabbiknak viszont inkább szemüveg kéne, mert az inkrinimált mozdulatot az énekes az esetről készült videók alapján jól kivehetően mikrofonnal a kezében végezte, úgy meg nehéz szalutálni.

Kövess minket -on és -en!

A nemzetiszocialista vezérkar tagjai között nem kevés zseni akadt, de közülük is magasan kiemelkedett Albert Speer, a Nagynémet Birodalom főépítésze és későbbi fegyverkezési minisztere.

Az ausztrál hatóságok visszavonták egy brit férfi vízumát, miután a gyanú szerint nemzetiszocialista jelképeket terjesztett és „erőszakra uszított” a zsidókkal szemben. Ausztrália belügyminisztere megerősítette, hogy megtették az előkészületeket a férfi kiutasítására.

Rendkívüli közleményt adott ki az ügy kapcsán a Bundeswehr, mert „szélsőségesség, antiszemita megnyilvánulások és szexuális visszaélések” gyanúja miatt indult átfogó vizsgálat a német hadsereg egyik ejtőernyős alakulatánál.

Gömbös Gyula egykori miniszterelnök fia katonatisztként fontos szerepet játszott a magyar rohamtüzérség létrehozásában. Gömbös Ernő a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc mellett szolgált szárnysegédként. 

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.

1944. február 15-21. között Magyarországra látogatott Lorenz SS-Oberführer, a VoMi vezetője, hogy tárgyalásokat folytasson Basch népcsoportvezetővel a toborzások eddigi elért és a jövőben elérendő eredményeiről.

Amerika egy paródia, az ezredforduló óta már csak önmaga karikatúrája, szó szerint egy banánköztársaság. „Amikor megszületsz ebben a világban, kapsz egy jegyet a cirkuszba. Ha Amerikában születsz, az első sorban foglalhatsz helyet.” (George Carlin) 

A Budapest elfoglalásáért vívott ütközet Sztálingrád, Varsó és Berlin mellett a második világháború egyik legpusztítóbb városostromaként vonult be az egyetemes történetírásba.

Valószínűleg nem számított arra, hogy éppen Izraelben ébred fel egy kórházban az az ENSZ-munkatárs, akinek testét nézetei szerinti nemzetiszocialista tetoválások borítják.

Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel szombaton. A baloldali pártok Milánóban is tüntettek az amerikai idegenrendészet (ICE) embereinek jelenléte ellen a téli olimpiai játékokon.

Immár 30 év telt el azóta, hogy 1914-ben szerény erőmmel szolgálatba álltam az első világháborúban, amelyet ráerőltettek a Birodalomra.

A Mussolini család egykori vidéki háza Olaszország északkeleti részén, Emilia Romagnában található, Forli városában. Az épület tele van a Duce relikviáival: a telefon, amelynek segítségével a római kormányt hívta, egyenruhája, imádott motorbiciklije.

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.