Kövess minket -on és -en!

Jean-Marie Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front tiszteletbeli elnöke az RMC rádióban és a BFM francia hírtévében megismételt azt a kijelentését,

ami miatt korábban már többször elítélték:  azt mondtam (1987-ben), amit gondolok: a gázkamrák csupán egy részletkérdését jelentik a II. világháborúnak. Lánya, Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke az MTI beszámolója szerint ezután azt közölte, hogy apja kijelentéseivel mélyen nem ért egyet, sem a formát, sem pedig a tartalmát illetően.

Marine Le Pen - aki apjától 2011-ben vette át a párt irányítását - közölte, hogy apja vállaltan provokatív stratégiát folytat, mert azt hiszi, hogy a polémia pozitív a mozgalom számára.

A Nemzeti Front elnöke már többször magyarázkodni kényszerült apja kijelentései miatt, elsőként 2005-ben, amikor az apja azt mondta, hogy a német megszállás Franciaországban nem volt különösebben embertelen. Akkor Marine Le Pen úgy reagált, hogy a nácizmus a barbarizmus csúcspontja volt.

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Egy volt „neonáci” tengerészgyalogost hét év börtönbüntetésre ítélték, mert rövid csövű puskát gyártott egy csoport tagjaként, amelynek célja energia létesítmények támadása volt Idaho környékén – közölte az amerikai Igazságügyi Minisztérium.

Az egyik gránát felrobbant a lövészárokban, ahol legalább húsz bajtársam tartózkodott. Mindenkit beborított a por és a füst, egyesek testét szétszaggatta a szétrepülő acél. Négyen meghaltak. Többen halálosan megsebesültek.

Egy angol nemzetiszocialista csoport ünnepelte Adolf Hitler születésnapját az angliai Oldhamben található Duke of Edinburgh nevű pubban – számolt be róla a Manchester Evening News.

Az Amerikai Egyesült Államokban működő fehér fajvédő szervezet, a Ku Klux Klán története több szakaszra osztható, és tulajdonképpen minden időszakban aktívan szerepelnek benne a nők is.

Ma a fehérek – egyelőre még csak Nyugaton – egy lealacsonyító rendszer áldozatai, amelynek egy monomániásan ismételgetett vád, a rasszizmus az alapja.

Megérkezett az Egyesült Államokba a dél-afrikai menekültek első csoportja, akiket a Trump-kormányzat azért fogad be, mert az afrikai köztársaságban igazságtalan faji megkülönböztetéssel és erőszakkal kell szembenézniük.

Alakulatunknak az orosz túlerővel szemben vissza kellett vonulnia, egészen a Stájer Alpokig. Itt ért bennünket a háború vége.

Cikkünkben az amerikai, a német, a szovjet és más haderők harcászati felderítési alakulatait, módszereit és hírszerzését hasonlítjuk össze az alapvető jellemzőiket tekintve.

A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség (KABSZ) a keleti front veteránjainak összefogására 1943-ban (más adatok szerint már 1942-ben) alakult meg. Elsődleges célja az volt, hogy ellensúlyozza a hivatalosan is működő Tűzharcos Szövetséget, s megakadályozza Magyarország háborúból való kiugrását.

Az európai szuverenista jobboldal szőke üdvöskéje, Eva Vlaardingerbroek lelkendezve tudatja egymillió követőjével az X-en, hogy reményei szerint Donald Trump tervezett vámintézkedései „az EU végének a kezdetét” fogják jelenteni, mert visszahozhatják a kétoldalú kereskedelmi megállapodásokat, és így majd összeomlik az EU gazdasági „szükségességének” hazugsága.

A második világháború egyik híresebb haditengerészeti művelete a Bismarck csatahajó útja volt. Ennek részként zajlott le a Dánia-szorosban az egyik összecsapás a brit és a német flotta között. Alább az ezzel kapcsolatos technikai tényezőket vesszük át.

A Momentum Mozgalom Facebook-bejegyzésben közölte, hogy „megtámadták” egy aktivistájukat a Nordic Sun kulturális központnál.

E történelmi visszatekintés nem lesz teljesen átfogó, csupán a Henney Árpád-féle Hungarista Mozgalom 56-os tevékenységét mutatja be.

Miután a britek megválasztották Keir Starmert, a hatóságok gyorsabban bebörtönzik a „rasszista anyukákat”, mint az erőszakos bűnözőket.

A fehér fajvédelmet hirdető Patriot Front csoport vonult fel Des Moines belvárosában, arcukat biztonsági okokból eltakarva és zászlókat lengetve.