Kövess minket 
-on és 
-en!
Ha az utolsó pillanatban nem születik meg a második bécsi döntés, a honvédség megtámadta volna Romániát.
Teleki Pál viszont sikerrel taktikázott, így 1940. augusztus 30-án Észak-Erdély vér nélkül tért vissza Magyarországhoz. A trianoni békediktátum aláírása után a magyar lakosság és a kormányok elsődleges céljává az elcsatolt területek visszaszerzése vált. Az első sikert 1938-ban könyvelhette el Magyarország, amikor az I. bécsi döntéssel a Felvidék déli, túlnyomó részt magyarok lakta 11 ezer négyzetkilométeres sávja tért vissza.
Egy évvel később a Nagynémet Birodalom csapatai bevonultak Prágába, a magyar honvédség pedig visszavette az ugyancsak önállóságát kinyilvánító Kárpátalját.
Ekkor már másfél éve tartott hazánk fegyverkezési egyenjogúsága, a kisantant országokkal szemben így is 20 éves lemaradást kellett behozni. Megjelent viszont a lehetősége a területi revízió katonai eszközökkel való kivívására is, amit leginkább a honvéd vezérkar sürgetett, a Teleki-kormány inkább a „békés újraegyesítés” híve maradt.
Egymásnak feszülve a határon
1940-ben Magyarország és Románia ugyanazon szövetségben, ám potenciális ellenségként tekintett egymásra. Utóbbit csak megerősíti, hogy 1939 őszén, a háború első napjaiban Románia mozgósítást rendelt el nyugati határvidékén, amire hazánk is csapatösszevonásokkal felelt. A német diplomáciának komoly erőfeszítésébe került megakadályozni, hogy a honvédség ne indítson azonnali támadást Erdélyért.
Teleki Pál 1940. április 17-én levélben javasolta egy német-olasz-magyar tanácskozás összehívását, amelyben rendezhetnék a Romániával fennálló területi vitákat. Hitler válasza egyértelmű volt: szükségtelen az egyeztetés, a térségben a legteljesebb nyugalom kívánatos, Magyarország Románia elleni esetleges katonai akciója teljesen ellentétes a német érdekekkel.
A két ország ettől függetlenül növelte a készültséget és egyre gyakoribbá váltak a határvillongások is. Amikor pedig a Szovjetunió június 26-án felszólította Romániát Besszarábia és egyes bukovinai területek átadására, a magyar vezetés is nyíltan megfogalmazta Erdély iránti igényét. Ekkor már teljes volt a mozgósítás, Románia másfél millió főt tartott fegyverben, Magyarország is felvonult a határ teljes hosszán. A honvédség létszáma ekkor mintegy 550 ezer fő volt, Erdélyben körülbelül 430 ezer román katona állomásozott.
|
|
|
|
|
.jpg)
|
Mindent, vagy semmit
A magyar siker még egy 1938 őszén készült honvéd vezérkari „esélylatogatás” szerint is elenyésző volt. De cseppet sem reménytelen, hiszen a legfőbb, francia szövetségesétől megfosztott Románia Magyarország, Bulgária és a Szovjetunió területi követeléseinek harapófogójába szorult. Az ország állami léte került veszélybe, csak a tárgyalásokban bízhatott, és egyedül a németektől remélhetett támogatást, akiknek szükséges volt a nyugalomra a térségben.
Német nyomásra tehát a magyar és a román fél egy asztalhoz ült, ám az augusztus 16-24. között tartott egyeztetések kudarca egy percig sem volt kérdéses. Románia katonai fölénye tudatában nem engedett a „túlzottnak” tartott magyar követeléseknek, Magyarország pedig nem fogadhatta el a minimális területi engedményeket és a lakosságcserét – a székelyeket például az átengedett határ menti sávra toloncolták volna.
Teleki Pál miniszterelnök ekkor mindent feltett egy lapra. Augusztus 26-án a határra rendelte a teljes honvédséget, 28. hajnalra pedig kitűzte a Románia elleni támadás időpontját. Tudta, a Führer nem engedheti meg, hogy „hátországában” felfordulást, bizonytalanságot okozzon egy fegyveres konfliktus. Ezért vagy azonnal, vagy remélhetőleg még a hadjárat befulladása előtt közbelép.
A román külügyminiszter elájult
A német vezér és kancellár nyomására az 1940. augusztus 30-án megszületett II. bécsi döntés szerint Magyarország csaknem a teljes, a kétoldalú tárgyalásokon követelt területet megkapta. Visszatért a Partium és Erdély északi része, a Székelyföld, összesen 43 492 négyzetkilométer 2,46 millió lakossal, amelyből 1,344 millió (54,6 százalék) volt magyar, 1,068 millió román (43,5 százalék) és 47 300 fő (1,9 százalék) német.
A hír sokkolta a román vezetést és közvéleményt, több forrás megemlíti, hogy a tárgyalásokon részt vevő Mihail Manoilescu román külügyminiszter eszméletét vesztette, amikor meglátta az új határokat. Horthy pedig kiadta hadparancsát: Előre, a keleti Kárpátok gerincéig!
Az eufóriát és az újabb sikeres etnikai revíziót leszámítva azért látni kell, hogy hazánk kapta a szegényebb, ám magyar többségű részt, miközben nem lehetett elégedett a Dél-Erdélyben maradt magyarok és történelmi városok, kultúrtájak visszaszerzése nélkül. Románia bár területi engedmények árán, de megtarthatta a gazdag városokat, ipari központokat, és elkerülte a háborút. A legtöbbet Németország nyert: megőrizte a stabilitást és szövetségeseit az akkor még reményekkel teli és sikeres háborús hadjáratok alatt.
