Kövess minket -on és -en!

Bűnözők szabadon engedését tervezi a brit kormány annak érdekében, hogy a börtönök túlzsúfoltsága ne késleltesse a nacionalisták és fehér patrióták megbüntetését, akiket az elmúlt hetek bevándorlásellenes tüntetésein, illetve a brit kormányt kritizáló bejegyzések megosztása miatt tartóztattak le.

Életbe lépett ugyanis a „Korai Hajnal Hadművelet” – írja a BBC.

Lord Timpson börtönügyi miniszter azt mondta, hogy a sürgősségi intézkedések segítenek „kezelni az ország egyes részein tapasztalható nyomást”. A hónap elején Angliában és Észak-Írországban kitört zavargások után több mint 1000 embert tartóztattak le. Az Ügyészség szerint eddig több mint 470 embert vádoltak meg különböző bűncselekményekkel.

A legfelháborítóbb esetekben már a közösségi médiában megosztott bejegyzésekért is többéves börtönbüntetést osztogatnak a brit bíróságok.

Az Sick Of It (Elegem Van) nevű X-fiók tulajdonosát, Wayne O'Rourke-ot például három év börtönre ítélték - bejegyzések miatt.

A BBC által a börtönökre vonatkozó adatok elemzéséből kiderült, hogy a börtönöknek mennyire nehéz lesz megbirkózniuk az előzetes letartóztatásban lévő és az újonnan elítélt foglyok hirtelen beáramlásával. Az angliai és walesi börtönrendszer jelenlegi kapacitása 89 191 fogvatartott. Pénteken a börtönök lakossága 87 893 fő volt.

A Korai Hajnal művelet keretében a vádlottakat csak akkor idézik be az elöljárói bíróságra, ha a börtönben van számukra szabad hely. Ez azt jelenti, hogy a bírósági ügyek elhúzódhatnak, és az embereket rendőrségi cellákban tartják vagy óvadék ellenében szabadlábra helyezik, amíg a tárgyalásra várnak. Az Igazságügyi Minisztérium közölte, hogy a lépések nem fogják befolyásolni a rendőrség bűnüldöző képességét, és nem fognak közveszélyes személyeket elengedni.

A tervek szerint összesen 5500 elítéltet fognak kiengedni a börtönükből.

Emellett a csökkenteni fogják azt a minimum időtartamot is, amelyet a feltételes szabadlábra helyezés előtt kötelezően börtönben kell töltenie egy-egy rabnak. Továbbá az intézkedések lehetővé teszik, hogy a bírósági megjelenésre váró vádlottakat rendőrségi cellákban tartsák fogva, amíg több börtönhely nem lesz.

Kövess minket -on és -en!

A brüsszeli önkormányzati tanács egyhangúlag jóváhagyta azt az indítványt, amely a belga fővárost „antifasiszta várossá” nyilvánítja – jelentette a The Brussels Times című, angol nyelvű hírportál.

1945 telén tekintettel az önkéntesek magas számára, a magyar Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére Neuhammerben a Waffen-SS második magyar fegyveres-gránátoshadosztályának felállításába kezdtek.

Húsvét vasárnap reggelén, mely idén egybe esett Adolf Hitler születésnapjával, három horogkeresztes lobogó jelent meg a svédországi Essingeleden autópálya egyik alagútja fölött.

Egy észak-német kisvárosból szóló hír háborította fel a németországi zsidókat: egy flensburgi bolt kirakatában a Nagynémet Birodalom időszakát idéző felirat jelent meg. 

Megjelent az Antifa szervezeteket terrorszervezetté nyilvánító kormányrendelet, amiről péntek reggel beszélt a Kossuth rádióban Orbán Viktor. 

A német hatóságok letartóztattak egy férfit, akit azzal vádolnak, hogy saját vérével horogkereszteket festett épületekre, valamint csaknem 50 járműre a hesseni Hanau városában.

A sörpuccs utáni bírósági eljárás akár véget is vethetett volna Adolf Hitler és az NSDAP politikai karrierjének, ám még a per bírája is szimpatizált Németország későbbi vezérének és kancellárjának nézeteivel.

Rendkívül ritka képek az amerikai történelem egyik legdrámaibb időszakáról és tradicionális fehér fajvédő szervezetéről, a Ku Klux Klánról.

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.

Az 1945. április 5-én zalai leventeként kezdődött amerikai, majd francia fogságom sok megaláztatással és szenvedéssel járt. Az amerikai őrök azzal fogadtak, hogy elszedték ékszereinket, óráinkat, gyűrűinket, kis vagyonkáinkat. 

Október 5-én antifa terroristák felgyújtottak egy nemesi vadászkastélyt a bajorországi Donaustaufban. A kastély teljesen leégett. A hírről a Nacionalista Zóna számolt be.

"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

Egy újabb borzalmas antiszemita merénylet adott alkalmat rettegésre a hivatásos rettegőknek. Az egyik londoni kávéházban olyan cappuccinót szolgáltak fel egy zsidó párnak, amelyen a tejhabot, horribile dictu, kakaóhorogkereszt díszítette. Az esetből világhír lett. Ez nem vicc, bármilyen viccesen is hangzik.

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.