Kövess minket -on és -en!

Nagy "meglepetéssel" zárult az Egyesült Államok elmúlt évtizedeinek talán legjelentősebb koncepciós pere, melyben minden vádpontban bűnösnek találták a dolgát végző rendőrtisztet, Derek Chauvint.

A férfi még tavaly május 25-én térdelt rá percekig a drogos négerbűnöző George Floyd nyakára, a vád szerint ezzel a férfi halálát okozva. A boncolási jegyzőkönyvből aztán persze kiderült, hogy Floyd szervezetében rengeteg drog volt, továbbá szívbetegségben szenvedett és covidos volt. Az ügy kapcsán felkelt az amerikai négertársadalom apraja-nagyja és "igazságszolgáltatás" címszóval fosztogatni, gyújtogatni kezdtek országszerte, illetőleg hódító útjára indult a Black Lives Matter nevű terrorszervezet is. A minneapolisi bíróságon született ítélet nyilvánvalóan senkit nem lepett meg, Biden "imáját" a "helyes ítéletért" pedig inkább nem kommentálnánk. Azaz mégis.

Az Egyesült Államok eredetileg úgy vonult be a történelembe, mint a "szabadság hazája", ahol a felvilágosodás elvrendszerének megfelelően a hatalmi ágakat szétválasztották, azokon külön politikai nyomás ELMÉLETBEN nincs és nem is lehet. Az amerikaiak erre mindig büszkék is voltak, hiszen egy olyan államról beszélünk, amelynek nincsen korábbi előtörténete, már eredetileg is az imént említett elvek mentén alapították. 2021-ben pedig eljutottunk oda, hogy a Biden-adminisztráció és a hosszú évtizedek alatt kifejlődött liberálmarxista, "antirasszista" lobbi bíróságoknak szabja meg, hogy milyen ítéletet KELL hozni egy-egy ügyben. A látszatra persze ügyelnek, még ezt a nyomást is olyan mézesmázosan végzik, ha úgy tetszik, "imába" rejtve, mintha csupán külső szemlélői lennének az eseményeknek és az "igazságban" reménykednek. A faji háború szélére sodródott Amerika lezüllesztésében az egész regnáló politikai "elit" bűnös, ezt jól jelzi, hogy korábbi szereplők is szükségét érezték, hogy megnyilvánuljanak az ügyben (lásd: Obama). Az évtizedek óta tartó liberális agymosás végül pedig megellette ezt az ocsmány torzszülöttet, amit Biden Amerikájának nevezünk.

Chauvin pere jóval túlmutat azon, hogy egy rendőr vélhetően örök életére börtönbe kerül, mert végezte a dolgát egy drogos bűnözővel szemben. Persze, ez nyilvánvalóan egyéni tragédia is, de a Minneapolisban történt események, majd a történéseket lezáró ítélet szimbolikus is egyben. Így ülnek tort a "régi Amerika" halálán, már ami egyáltalán még megmaradt belőle az elmúlt évtizedekre. A kör bezárult és nyilvánvaló módon, mindenki értésére adták, hogy még az eddigieknél is merőben más szelek fújnak majd. Az Egyesült Államokban jelenleg egy nyíltan fehérellenes, ám a végletekig négerbarát, minden szellemi és nemi degeneráltságot támogató hatalom regnál, amely minél hamarabb fel szeretné számolni a fehér patriotizmust, sőt, igazából annak örülne a legjobban, ha számottevő fehér közösségek sem maradnának az ország területén. A marxista jegyeket mutató BLM-négerek pedig modern kori Lenin-fiúkként jelölik ki az idézőjeles "terepasztalon", hová kell legközelebb lecsapnia a velük cinkos politikai hatalomnak, amit a "politikailag korrekt", kiherélt sajtó okoskodása követ.

Portálunk az elmúlt szűk egy évben többször hírt adott róla, hogyan működik a rendőrség szisztematikus átalakítása, vagyis inkább felszámolása, ám ez még ekkora elnyomás mellett sem lesz egyszerű feladat. Ugyan az egy-egy bűnöző semlegesítése utáni féktelen majomparádé már megszokott elemévé vált ennek az új Amerikának, de jelen sorok írója még ebben az áldatlan helyzetben sem gondolja úgy, hogy komolyabb faji konfliktusok nélkül tudják majd felszámolni a még megmaradt fehér patrióta közösségeket. Utóbbiak ellen persze nemcsak Biden és csapata dolgozik, hanem maga az idő is. Ha az etnikai arányok eltolódása ekkora ütemben folytatódik, a migráció elősegítéséről és a fajkeveredésről nem is beszélve, akár már az elkövetkezendő évtizedek valamelyikében (mondjuk a 40-es, 50-es évtizedek) kisebbségbe kerülhet a fehér lakosság.

A Floyd-ügy úgy fog bekerülni a politikailag korrekt történelembe, mint a "feketék egyenlőségéért vívott harc" egy XXI. századi, "korszakalkotó" állomása. Így lett az Egyesült Államok történelmében egy drogos bűnözőből az "elnyomott kisebbség" egy ikonikus "hőse", akinek heroizálását az idegenszívű, zsidó-liberális sajtó segítségével már meg is kezdte az idézőjeles "áldozat" testvére a per után adott interjújában. A tényeket azonban lehet ferdíteni, átírni, letagadni, de az igazság attól még igazság marad. Joe Biden majmai még ennyi évszázad elteltével is egy visszaeső bűnözőt tudnak kitermelni magukból "hős" címszó alatt.

Kövess minket -on és -en!

Németországban a második világháború óta tavaly volt a legalacsonyabb a születések száma - derült ki a Destatis szövetségi statisztikai hivatal által közzétett adatokból.

Volt idő, amikor az egyesített Európát úgy mutatták be, mint egy versenyképes bástyát az Egyesült Államokkal szemben, mint egy olyan szupranacionális szervezetet, amely megfelelő kritikus tömeggel rendelkezik ahhoz, hogy érvényesíteni tudja magát a nemzetközi színtéren.

Az 1936-os berlini olimpián egy ismeretlen nő az őrségen áttörve Adolf Hitler székéhez rohant, és megpróbált csókot adni a Führer arcára, a vidám pillanatokat fotó- és filmfelvétel is megörökítette.

Egy alsó-ausztriai vendéglő április 20-án – Adolf Hitler születésnapján – felvette az étlapjára a diktátor egykori kedvenc ételét, a tojásos nokedlit. Az eset hatalmas botrányt kavart – írja a Heute.at.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

A Falange hívei közül mintegy 700-an vonultak végig a spanyol fővároson az alkotmány ellen tüntetve, fasiszta jelszavakat skandálva.

Az 503. nehézpáncélos-osztályt 1942. május 5-étől állították fel egy törzsszázaddal és két önálló nehézpáncélos-századdal.

Az időpont: 1946. október 7. A színhely: a kaposvári katonai szűrőtábor. Sólyom András őrnagy táborparancsnok korábban már több ezer embert vett őrizetbe a Magyarországra hazatérők közül. Számára egyegy újabb őrizetbe vétel már nem jelent különösebb eseményt.

A poloskáktól szenvedtem a legtöbbet. Este hazaérve a barakkban poloskazápor fogadott: a deszkákról, a gerendákról zuhanórepülésben tömegesen leptek el bennünket. Nem egy fogolytársam pusztult bele abba, hogy a fülébe hatoló rovartól képtelen volt megszabadulni.

Az 1938. november 2-i első bécsi döntés visszaadta Magyarországnak a Felvidék magyar többségű részét. E döntés előzményei az 1938. szeptember 30-i müncheni egyezményre mennek vissza.

Megjelent az Antifa szervezeteket terrorszervezetté nyilvánító kormányrendelet, amiről péntek reggel beszélt a Kossuth rádióban Orbán Viktor. 

Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) kegyetlen diktátorként a világtörténelem egyik leghírhedtebb vezetője volt, aki személyi kultuszt épített ki maga körül, és milliókat küldött Gulag kényszermunkatáborokba.

Erre már sokan nem emlékeznek: 1919 júliusában a hajdúböszörményi "Ébredő"-nyomda tulajdonosa, Szabó Ferenc kirakatában megjelent egy plakát. Rajta kormánykerék, amelyet egy kemény kéz fog.

Az elmúlt napokban a Budapestet megjárt izraeli turisták lefényképeztek egy horogkeresztes „náci zászlót” a Belvárosban, majd a figyelemfelhívás szándékával posztolták a közösségi médiákban, illetve beküldték egyes portálok szerkesztőségébe.

Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának „Rewards for Justice” (RFJ) programja akár 10 millió dolláros jutalmat kínál azoknak, akik olyan információkkal szolgálnak, amelyek négy, az amerikai kormány által külföldi terrorista szervezetnek (FTO) minősített, Európában működő antifa csoport pénzügyi működésének megzavarását eredményezhetik.