Kövess minket -on és -en!

Másfél héttel ezelőtt a 2023-as antifa támadások elsőrendű vádlottját EP-képviselőnek választották az olasz állampolgárok. 

Visszatérése után egy Instagram-bejegyzésben közölte: most egy időre visszavonul a médiától, hogy pihenéssel és a családjával tölthesse az idejét.

Alig öt nappal az európai parlamenti választások után szabadon elhagyhatta Magyarország területét a 2023-as antifa támadások elsőrendű vádlottja, Ilaria Salis. Kilenc órán át utazott szüleivel, hogy a budapesti járókelők agyonverése utána izgalmak után – végül büntetlenül maradva – megkezdje a pihenést a barátai környezetében.

A Corriere Della Serra olasz lap információi szerint hosszas ünneplésre számíthat Salis, mivel a tavalyi és az idei, immáron kerek, negyvenedik születésnapját is több napon át tartó bulizással töltheti az antifa útonálló.

„Nagyon boldog vagyok, hogy itthon lehetek, és mindenekelőtt, hogy kikerültem abból az országból, Magyarországról” – mondta az autóból kiszállva a rá várakozó újságíróknak.

A volán mögött az apja ült, aki idáig a súlyos testi sértéssel vádolt nő szóvivőjeként volt ismert, ám úgy döntött, erről a posztjáról lemond.

A lap hozzátette, hogy egy nagyon sűrű hét kezdődik Salis számára, miután találkozik az őt jelölő AVS párt két vezetőjével, és utána mielőbb szeretne Brüsszelbe menni. Azonban úgy tűnik, ez még várat magára, ugyanis Salis a közösségi oldalán osztotta meg: egy időre elvonul a médiából, hogy pihenéssel és a szeretteivel töltse az idejét.

Ugyanitt megköszönte a „belé vetett bizalmat”, és azt ígérte, élni fog a lehetőségekkel.

Az AVS már korábban jelezte, hogy Salis jelölésével a fogvatartási körülményekre igyekeznek majd felhívni a figyelmet, egy olasz politikus azonban más témában is vár tőle előrelépést. Az eredetileg tanárként dolgozó Ilaria Salistól reméli, hogy szereplésével elintézheti az olasz pedagógusok bérének a rendezését.

Még nem zárult le a per

Ilaria Salis mentelmi jogával a Fővárosi Törvényszéken elkezdődött büntetőper nem szűnt meg, csupán felfüggesztették az eljárást.

A törvényszék közlése szerint arról határoztak, hogy a bíróság az Európai Parlament elnökéhez fordul, hogy az EP hozzon döntést a nő mentelmi jogának felfüggesztéséről. Hiszen őt a magyar ügyészség két esetben társtettesként, egy esetben pedig bűnsegédként bűnszervezetben elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja, ezért büntetőeljárás folyik ellene a Fővárosi Törvényszéken.

Részletezték, hogy: „Az Európai Unió kiváltságairól és mentességeiről szóló jegyzőkönyv szerint az Európai Parlament ülésszakainak ideje alatt az Európai Parlament tagjai saját államuk területén a parlamentjük tagjaira vonatkozó mentességet élvezik, a többi tagállam területén pedig mentességet élveznek mindenfajta őrizetbe vételre és bírósági eljárásra vonatkozó intézkedés alól. Az Európai Unió Bíróságának döntése szerint az immunitás már akkor megilleti a képviselőket, amikor a választási eredmények hivatalos kihirdetését követően szervezett első ülésre utaznak annak érdekében, hogy az új jogalkotó testület megtarthassa az alakuló ülését. Az Európai Unió Bírósága e döntésében azt is rögzítette, hogy azt a személyt, akinek az Európai Parlamentbe való megválasztását hivatalosan kihirdették, úgy kell tekinteni, hogy ő az unió kiváltságairól és mentességeiről szóló jegyzőkönyv alkalmazásában e kihirdetéstől – e kihirdetés időpontjától – kezdve megszerezte az említett intézmény tagjának jogállását, következésképp őt megilleti a mentelmi jog.”

Ezután tértek ki arra, hogy miért kezdeményezik a mentelmi jog felfüggesztését:

A hatályos jogszabályok értelmében a mentelmi joggal rendelkező személyt gyanúsítottként kihallgatni, vele szemben kényszerintézkedést alkalmazni stb. csak mentelmi jogának felfüggesztését követően lehet.

„A vádemelést követően mentelmi jog felfüggesztése iránti indítványt a bíróság terjeszthet elő, az indítvány benyújtásával egyidejűleg pedig a büntetőeljárást fel kell függeszteni. Mivel a magyar jogszabályok szerint a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés megszűnik, ha az eljárást felfüggesztették, S. I. bűnügyi felügyelete megszűnt. A végzés ellen a kézbesítéstől számított nyolc napon belül van helye fellebbezésnek” – fogalmaztak a közleményben.

Kövess minket -on és -en!

Ismét a Mihály Arkangyal Légiója nevű egykori román fasiszta mozgalmat és annak alapítóját, Corneliu Zelea Codreanut népszerűsítő falfirkák és matricák jelentek meg Bukarestben. 

Lina Engelt még 2023 májusában ítélte egy drezdai bíróság öt év és három hónap börtönre bűnszövetkezet tagjaként elkövetett súlyos testi sértést okozó támadások miatt. 

Három brit szélsőjobboldali aktivista olyan akciókat tervezett, amelynek célja mecsetek vagy zsinagógák elleni támadás lett volna, legalábbis a vádak szerint.

1902. május 31-én kötötték meg a második búr háborút lezáró vereenigingi egyezményt. A terepadottságokat és korszerű lőfegyvereiket jól kihasználó búrok közel három éven keresztül álltak ellent az ötszörös túlerőben lévő brit haderővel szemben.

Trump láthatóan Gorbacsov kényszerpályájára került, és elkezdi szanálni az amerikai birodalmat. Akárcsak elődje, ő sem önszántából teszi.

Október 20-án a Die Heimat (korábban NPD) baden-württembergi elnökét, Marina Djonovićot megtámadta és megsebesítette egy csoport baloldali szélsőséges.

Világháborús megemlékezést tartottak a Gánt község közelében található Kápolnapusztán.

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.

A Szent István csatahajó építése idején nemzeti ügy volt, a sajtó rendszeresen nyomon követte a magyar hajógyártás legnagyobb vállalkozásának minden mozzanatát.

Adolf Hitler – értesülve Budapest csaknem megvalósult bekerítéséről – 1944. december 24-én este elrendelte a IV. SS-páncéloshadtest Magyarországra vezénylését és bevetését Budapest felmentése céljából.

Az aHang nevű baloldali civilszervezet egyik koordinátora fordult Budapest rendőr-főkapitányához, hogy betiltasson vele egy magánrendezvényt – írja a Magyar Jelen.

A második világháborúban utolsó évében, 1945. február 13-án foglalták el a szovjet csapatok teljes egészében a magyar fővárost.

1956. október 23-án délután a budai Bem-szobornál hatalmas, százezres tüntető tömeg gyűlt össze, hogy meghallgassa az egyetemi ifjúság előző nap, a Műegyetemen megfogalmazott 16 pontból álló petícióját.

Amint ismert, a németországi Magdeburgban szörnyűséges események zajlottak le. A karácsonyi vásárban péntek este egy szaúd-arábiai származású, de már 2006 óta Németországban élő férfi egy bérelt BMW-vel a tömegbe hajtott.

A néger előadó, akit egykor Kanye Westnek hívtak, de évek óta a Ye nevet viseli, új számmal jelentkezett, amelynek a Heil Hitler címet adta.