Kövess minket -on és -en!

A Nike megszüntette együttműködését Kyrie Irvinggel, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Brooklyn Nets sztárjával – közölte több amerikai sajtóorgánum.

A sportszergyártó már egy hónapja jelezte, hogy már nem tervezi piacra dobni a játékos új, nevével fémjelzett cipőjét.

Az ügy előzménye, hogy az olimpiai és világbajnok kosaras megosztott a közösségi oldalán egy olyan dokumentumfilmre mutató linket, amely sok zsidó-liberális bírálatot kapott az Egyesült Államokban, miszerint „antiszemita, homofób, nőgyűlölő és iszlámellenes” tartalma van.

A Nets és Irving nem sokkal később hiába adományozott félmillió dollárt közösen egy „diszkrimináció ellen küzdő” civil szervezetnek, mivel a 30 éves néger játékos – akivel később törölttették is a „sértő” linket – két sajtótájékoztatón sem volt hajlandó nyilvánosan elhatárolódni a filmtől. Emiatt Adam Silver, az NBA főigazgatója élesen bírálta Irvinget, akit klubja „rasszista” megnyilvánulásért ötmeccses eltiltással büntetett.

A 2016-ban a Clevelanddel NBA-bajnok kosaras aztán egy bejegyzésben elnézést kért „tettéért”, és közölte, nem akart senkit megbántani.

Irving és a Nike együttműködése 2011-ben kezdődött, de most ahhoz hasonlóan, ahogy egy másik antiszemita négerrel, Kanye Westtel az Adidas és azt követően szinte minden partnere szerződést bontott, úgy a Nike is beszüntette a közös munkát.

Kövess minket -on és -en!

„Neonáci csoporthoz tartozás”, valamint más „szélsőséges bűncselekmények” gyanúja miatt 20 személyt őrizetbe vett a szlovák rendőrség egy akciója során Pozsonyban - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a pozsonyi kerületi ügyészség közlésére hivatkozva.

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.

Az 1944. évi fogságba esésem után a zaporozsjei 100/1-es hadifogolylágerben kerültem. Repülőgépgyárba jártunk munkára. 

Madison Grant A nagy faj elmúlása című művében (amelyet Adolf Hitler a bibliájának nevezett) az Észak-Amerikát gyarmatosító és az Egyesült Államokat megalapító angolszász-északi fajok más alsóbbrendű, de szaporább fajokkal szemben történő fokozatos demográfiai háttérbe szorulása miatt sajnálkozik, amelynek eredményeként az USA megszűnik fehér nemzetként létezni, és a helyét egy fajilag megosztott ország fogja elfoglalni egykori önmaga karikatúrájaként.

William Joyce-ra gyakran utalnak „Lord Haw-Haw” néven, ami viccnek tűnik, és ami tényleg az is. Akik azonban valóban tudják, ki volt Joyce, tisztában vannak vele, hogy kivételes ember volt, aki Nyugat-párti nézeteiért szenvedett mártírhalált.

Hunyadi János és Újlaki Miklós erdélyi vajdák egyesült serege 1442. március 25-én győzték le az Erdélyre törő Mezid béget Szebennél. A diadal az egyik első volt Hunyadi török elleni sikereinek sorában, amelyek messze földön híressé tették a tehetséges hadvezért.

A nemzetiszocialista Németország a második világháború során több olyan fegyvertervet is kidolgozott, amik messze meghaladták a kor technológiai szintjét.

A Magyar Március 1946 óta nemcsak a szabadságharcot jelenti nekünk, hanem miként az 1849-es és 1956-os október, a mártíromságot is. 1946. március 12-én végezték ki Szálasi Ferenc Nemzetvezetőt.

Németország katonai erejét az első világháború után a győztes hatalmak szétzúzták. Már a weimari időkben elkezdődött az a folyamat, amely a versailles-i békeszerződés katonai rendelkezéseinek áthágására törekedett.

Október 5-én antifa terroristák felgyújtottak egy nemesi vadászkastélyt a bajorországi Donaustaufban. A kastély teljesen leégett. A hírről a Nacionalista Zóna számolt be.

Budapest 1944. december 25-i bekerítése után nyilvánvalóvá vált a német hadvezetés számára, hogy a katlanban rekedt német-magyar csapatoknak az utánpótlást valamilyen módon biztosítani kell.

A brennbergbányai fogságba esés után (1945. április 1.) Focsanin keresztül nyáron érkeztünk a Középső-Ural vidékére. Két hónapon át mintegy négyszázan sátortáborba kerültünk erdőirtásra, vasúti töltés építésére.

Kifelé a Szovjetunióba – 1944-45 telén – a vagon padlóján állva-ülve, embertelen körülmények között, élelem és víz nélkül utaztunk. Voltak közöttünk olyanok, akik nem birták elviselni a szomjúságot, és saját vizeletüket itták.

Július 17-én elhunyt a Die Heimat - korábban NPD - legendás politikusa, Udo Voigt, akit a zsidó sajtó csak náci honatyának és Európa legfeketébb bárányának nevezett. Voidt rövid, de súlyos betegség után tért meg őseihez.

Korábban az athéni magyar nagykövetet támadták meg szélsőbaloldaliak, most Stuttgartban rongálták meg a magyar konzulátus épületét a Budapesten fogva tartott bűnöző, Ravi Trux elvtársai. Az esetről a Stuttgarter Nachrichten nyomán a Magyar Jelen számolt be.