Kövess minket -on és -en!

Készülj fel, hogy át kell adnod a telefonod és a pénztárcád – javasolja az embereknek Minneapolis vezetése.

Mint ismeretes, az Egyesült Államokon végigsöprő zavargáshullám Minneapolis városából indult el, ahol egy rendőr megölte a négerbűnöző George Floydot. Az esetet követően a városban elsőként közölték, hogy felszámolják a rendőrséget, de ha nem is szüntetik meg teljesen, legalábbis átgondolják annak működését.

Jelen pillanatban ott tartanak a folyamatok, hogy a rendfenntartó szervek tippeket adnak az embereknek arra az esetre, ha találkoznának a rendbontókkal.
Minneapolis 3. kerületét sújtotta leginkább az erőszakhullám, itt történt az is, hogy az erőszakos csőcselék miatt a rendőröknek el kellett hagyniuk a helyi kapitányság épületét még május végén. A városrészben elszabadult a pokol, a bűnözés embertelen méreteket öltött, csak júliusban 20 autólopás történt és 100 rablásról érkezett bejelentés. A rendőség tájékoztatása szerint előfordult, hogy az áldozatokat bántalmazták, vagy épp fegyvert fogtak rá.

A július 28-án közzétett levél szerint a rendőrség többek között azt tanácsolja, hogy

ne sétálj egyedül,
készülj fel, hogy át kell adnod a telefonod vagy pénztárcád,
ne veszekedj vagy verekedj a bűnözőkkel, tedd azt, amit mondanak.

Az autósoknak pedig azt tanácsolják, hogy

zárják be a jármű ajtajait utazás közben,
ne álljanak meg idegeneknek,
kivilágított helyen parkoljanak.

Minneapolis városi tanácsa júniusban egyhangúlag döntött a rendőrséget érintő újraszervezésekről. A reformról novemberben a választók dönthetnek, azonban a rendfenntartó szervektől már az előző hónapban elvontak 1,1 millió dollárt. A városban kitört zavargásokban több mint 15 rendőr sérült meg.

Kövess minket -on és -en!

Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa „nem megfelelőnek” minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután zsidók felsőbbrendűségét hirdető a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett „antiszemita tartalmak” és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.

1915. április 20-án született Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja.

A Tresigallóban látható városszerkezettel ma akár Olaszország ezernyi pontján találkozhatnánk – feltéve, ha nem tör ki a második világháború.

Németország katonai erejét az első világháború után a győztes hatalmak szétzúzták. Már a weimari időkben elkezdődött az a folyamat, amely a versailles-i békeszerződés katonai rendelkezéseinek áthágására törekedett.

A kanadai közszolgálati média (CBC) egy belső kormányzati jelentésre hivatkozva kongatja a vészharangot: eszerint az országban gombamód szaporodnak az úgynevezett „aktív klubok” (Active Clubs).

A Little Rock-i négereket sokkolta, hogy a hétvégén a nemzetiszocialista Blood Tribe csoport tartott felvonulást a város több pontján.

Mára a fehér világ elfogadta azt az állítást, hogy „Afrika az emberiség bölcsője”, tehát lényegében „mindenki afrikai”. Egy új mitológia van kialakulóban, amelynek nevében az afrikaiak egész Eurázsiát maguknak követelhetik.

Egy 35 éves zsidó férfit mellkason szúrtak Brooklyn Crown Heights negyedében, miután támadója antiszemita szidalmakat kiáltott – közölték a hatóságok.

Niedermüller Péter lelkes antifasiszta. Hithű kommunista, no meg persze zsidó is. A véleményszabadság a legkisebb mértékben sem érdekli, az újbaloldalhoz hasonlóan a vélemény addig fontos neki, amíg beleilleszthető az ő nézetrendszerébe.

Az athéni fellebbviteli bíróság szerdai jogerős ítéletében bűnszervezetnek nyilvánította a nemzetiszocialista gyökerű Arany Hajnal pártot, és helybenhagyta az öt és fél évvel ezelőtti elsőfokú ítéletet, amely 42 tagjukat bűnösnek találta.

Miután Izrael hat Hirosimára elegendő (százezer tonna) bombát dobott Gázára, elpusztítva infrastruktúrájának 92 százalékát (436 ezer épületet) és megölve legalább 61 ezer (főleg polgári) lakosát, most az enklávé teljes elfoglalását tervezi.

I. e. 5. évszázad: A római civilizáció egy erős patriarchátus, az apák felelősek feleségük és gyermekeik tetteiért, és abszolút hatalommal rendelkeznek a család felett (beleértve az élet és halál feletti hatalmat).

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

Dr. Csia Sándor 1894. február 4-én született Hegybányán, Háromszék vármegyében. Apja Csia Ignác, anyja Bajai Henriette.

1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.