Kövess minket -on és -en!

Hősként ünnepli, és Benenson-bátorság díjjal jutalmazza egy tengerentúli civil szervezet a 17 éves Darnella Fraziert.

A fiatal néger lány telefonjával felvette a bűnöző George Floyd letartóztatását, mely esemény az erőszakos, fehér- és keresztényellenes Black Lives Matter mozgalom kirobbantója volt az USA-ban.

A PEN vezetője “Benenson bátorság-díjat” fog átadni Darnella Fraziernek, amiért az megörökítette az utókor számára az elhíresült “Nem kapok levegőt!” videót.

A világot bejárt felvételen az látható, amint a kábítószer hatása alatt álló fekete férfin térdel egy rendőr (a külföldi lapok itt fontosnak érzik kiemelni, hogy a rendőr fehér volt, ám azt már nem teszik hozzá, hogy a felesége viszont nem. Meglehetősen kevés “fehér felsőbbrendűségpárti rasszista” választ magának nem fehér feleséget). A 17 éves színesbőrű lány a “civil”szervezet szerint hőssé vált az által, hogy a videójával lázongásokat robbantott ki szerte az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában.

A helyszínen jelenlévő rendőrök közül a “térdelő” ellen gyilkosság vádjával indult eljárás, míg három társát “gyilkosságban való részvétel” miatt ítélhetik el.

Az eseményről a PEN szóvivője, a zsidó származású Suzanne Nossel beszélt. Suzanne számára Izrael egy “nagyon barátságos hely, ahol otthon érzi magát”. Ennek ellenére mégsem ott, hanem Amerikában küzd a “nyílt társadalomért” és a “határok nélküli világért”.

Mindössze egy okostelefonnal és egy jó nagy adag bátorsággal, Darnella megváltoztatta az ország (USA) történelmét, elindítva egy mozgalmat, ami követeli a “rendszerszintű” fekete-ellenes rasszizmus és erőszak végét – örvendezik a szóvivő.

Darnella meghatódva köszönte meg a díjat. A szülei elmondták, lányuk rengeteg támadást kapott, amiért csak videózott, és nem tett semmit Floyd életének megmentéséért. Úgy megbántották az internetes hozzászólások, hogy jelenleg terapeutát keresnek számára.

Kövess minket -on és -en!

Hungáriát egy földalatti pályaudvarral és egy autópályával kötötték volna össze Budapesttel, többek között egy 250 méter magas felhőkarcolót és egy 25 ezer fős egyetemvárost is akartak a háború befejezése után építeni a Budaörs feletti Csíki-hegyekben.

Az ötödik júniusi tárgyalási napot tartották Budapesten Simeon Ravi Trux, antifasiszta aktivista ügyében, aki a vád szerint részt vett a 2023-as támadásokban. Az utcán ezúttal a Betyársereg jelent meg jelentős létszámban a Fővárosi Törvényszék épületénél.

Németország katonai erejét az első világháború után a győztes hatalmak szétzúzták. Már a weimari időkben elkezdődött az a folyamat, amely a versailles-i békeszerződés katonai rendelkezéseinek áthágására törekedett.

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.

Az 1945. április 5-én zalai leventeként kezdődött amerikai, majd francia fogságom sok megaláztatással és szenvedéssel járt. Az amerikai őrök azzal fogadtak, hogy elszedték ékszereinket, óráinkat, gyűrűinket, kis vagyonkáinkat. 

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.

Az alábbi eset rávilágít arra, hogy Németországban a hatalom gyakorlatilag hogyan támogatja az Antifát, ami immár az USA-ban és Magyarországon is terrorszervezetnek minősül.

Rádióból hallgattuk a tárgyalást Salzburgban. Élénk figyelemmel kísértük a készülék minden budapesti adását ebben az időben.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.

Miután Izrael hat Hirosimára elegendő (százezer tonna) bombát dobott Gázára, elpusztítva infrastruktúrájának 92 százalékát (436 ezer épületet) és megölve legalább 61 ezer (főleg polgári) lakosát, most az enklávé teljes elfoglalását tervezi.

Francis Fukuyama, aki a „történelem vége” jóslatával elfuserált Nostradamus-epigonnak bizonyult, most időben felszállt a mozgó vonatra, és másokkal együtt észrevette a nyilvánvalót, miszerint „Trump hatalma omladozik a MAGA-mozgalomban”.

Dr. Csia Sándor 1894. február 4-én született Hegybányán, Háromszék vármegyében. Apja Csia Ignác, anyja Bajai Henriette.

Öt Québecben szolgáló katonát függesztettek fel, miután előkerült egy 2023-as felvétel, amelyen egy házibulin nemzetiszocialista karlendítést mutatnak be.

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.