Kövess minket -on és -en!

Az emberrablások esetében alkalmazott rendőrségi közvetítők segítségére volt szükség egy római migránsközpontban, ahol a koronavírus-járvány miatt karantén alá helyezett bevándorlók túszul ejtették a tábor dolgozóit.

Több órán keresztül folyt az estig eredménytelen egyeztetés a rendőrség emberei és a magukat a tábor irodahelységeiben elbarikádozó bevándorlók között, akik túszul ejtették a központ olasz dolgozóit. A nőket már szabadon engedték.

A feszültséget az okozta, hogy a migránsokon koronavírus-tesztet végeztek, amely ugyan negatívnak bizonyult, mégsem hagyhatták el a központot. Közölték velük, hogy a hatósági karantén ideje alatt nem léphetnek ki a Róma külvárosában található tábor területéről. Ezt a bevándorlók sérelmezték.

Ha mi léphetünk ki a táborból, az itt dolgozók se mehetnek el – hangoztatták.

Az Il Giornale jobboldali napilap adatai szerint az országban már mintegy hetven karanténközpont működik az egészségügyi megfigyelés alatt levő bevándorlók számára. Hivatalos adatok nincsenek arról, hány Covid-19-beteg volt eddig az év eleje óta érkező több mint húszezer migráns között. Az újság szerint a legtöbb beteget a Rhapsody nevű karanténhajón szűrték ki: a legutóbbi, nyolcszáz fős migránscsoportban majdnem kilencvenen bizonyultak pozitívnak. A karantén alatt lévő bevándorlókat gyakran sátrakban vagy konténerszállásokon helyezik el. Gyakoriak a villongások, a legutóbbi eset szerdán a szicíliai Siculiana táborában történt, ahol a migránsok először egymással verekedtek össze, majd a tábort felügyelő rendőrökre támadtak. Az egy volt szállodaépületben elhelyezett migránsok közül szeptember végén már félezren elszöktek, de Siculiana karanténtáborában a nyáron is többször tiltakoztak a távozni akaró migránsok.

Közben az olasz parti őrség közlése szerint Lampedusától harminc mérföldre a tengerbe borult egy hajó, amelyen a becslések szerint húszan utaztak. Tizenöt embert egy szicíliai halászhajó legénysége mentett ki a vízből, két kisgyerek édesanyja eltűnt. A túlélőket a partraszálláskor azonnal koronavírus-tesztnek vetették alá, ketten bizonyultak fertőzöttnek, mindenkit karantén alá helyeztek.

(888.hu)

Kövess minket -on és -en!

Egy férfit, aki SS-egyenruhába öltözve jelent meg egy georgiai bárnál, őrizetbe vettek, miután egy zsidó nő arcába vágott egy söröskorsót, eltörve annak orrát – írja a New York Post.

A brennbergbányai fogságba esés után (1945. április 1.) Focsanin keresztül nyáron érkeztünk a Középső-Ural vidékére. Két hónapon át mintegy négyszázan sátortáborba kerültünk erdőirtásra, vasúti töltés építésére.

Egy magát nemzetiszocialistának valló fiú akart polgárháborút kirobbantani Amerikában, legalábbis erről posztolt.

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

A híres német orvos, Josef Mengele, svájci történészek szerint a második világháború után többször is az országban tartózkodhatott. Az akták ezt segíthetnek feltárni.

Az újraegyesült Németország történetének legsúlyosabb hazafias elégedetlenségi zavargása tört ki Rostockban 1992 augusztusában.

2025 júniusában egy 18 éves lányt erőszakoltak meg egy Nottinghamshire-ben lévő parkban, amit egy pakisztáni és egy afgán férfi követett el, azonban azt az információt, hogy a két férfi menedékkérőként tartózkodik az országban, a tárgyalást vezető bíró megtiltotta, hogy közöljék.

Kevesen tudják, hogy a második világégés idején a Szent Korona földjét védő honvédeink a német fegyvertársaktól igazi nagymacskákat is kaptak. A magyar kezek által megszelídített ragadozók sokszor nagyot haraptak a vörös rém testéből. A legsikeresebb vadász Tarczay Ervin páncélos százados volt.

Miközben a világ lélegzetét visszafojtva figyeli az USA és Izrael Irán elleni háborújának most éppen „béketárgyalással” álcázott állását, a közel-keleti terrorállam Libanont bombázza, ráadásul az „Örök sötétség” (sic!) hadműveleti név alatt.

Az Észak-Karolinai Egyetem (UNC) hétfőn bejelentette, hogy azonnali hatállyal fizetett kényszerszabadságra küldi Dwayne Dixont, az Ázsiai és Közel-Keleti Tanulmányok tanszék professzorát – számolt be a Fox News.

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

1987. augusztus 17-én halt meg Rudolf Hess német nemzetiszocialista vezető, Hitler egykori helyettese, aki élete utolsó negyven évét a spandaui börtönben töltötte, az utolsó két évtizedet az intézmény egyedüli foglyaként.

Az amerikai–kínai vámháborúban átmenetileg fegyverszünet van érvényben, a frontvonalak megmerevedtek, a szembenálló felek készülnek a végső (?) összecsapásra.

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.