Kövess minket -on és -en!

Állampolgári bejelentés érkezett szeptember 11-én közpénzből és felajánlásokból működtetett zsidó érdekekért küzdő Tett és Védelem Alapítványhoz.

(TEV)

A bejelentés egy fényképet tartalmazott a Gazdagrét nevű Facebook-csoportból, egy buszmegállót ábrázolt, aminek a burkolatára festékszóróval ezt a feliratot firkálták: “Pusztulj, rohadt zsidó Soros!”.

A Tett és Védelem Alapítvány az ilyen bejelentések esetén egyből a rendőrséghez rohan feljelentéssel, de a honlapjukon azt írják, ugyennyire ennyire fontos számunkra az is, hogy a nekik nem tetsző feliratokat gyorsan és hatékonyan eltávolítsák.

A Facebook-poszt alatti kommentekből kiderült, hogy a gazdagréti zsidók már több helyen jelezték a feliratokat, de érdemi választ vagy intézkedést nem tapasztaltak. Mivel egy ilyen felirat eltávolításához már kevés a szerves oldószer, az alapítványuk munkatársai "szakértő segítségét" kérték.

Csöllei Balázs, a Press-Tech Cleaning tulajdonosa sietett segítségükre, professzionális eszközeivel és szakértelmével ragyogó tisztává varázsolta a buszmegállót.

A tisztítás nagyjából egy órát vett igénybe. Saját elmondásuk szerint ezalatt többen is odajöttek gratulálni a zsidóknak. Többen külön kérték, hogy a környéken több helyen is látható szívecskét őrizzék meg. A TEV beszámolója szerint  kiértékelték, hogy a piros szívecske szimbólum nem hordoz antiszemita jelentést, ezért ennek a kérésnek örömmel eleget tettek.

Kövess minket -on és -en!

1951. május 21-én kezdődtek meg a kitelepítések Budapesten. A kommunista rendszer által nemkívánatosnak nyilvánított személyek ingatlanjait elkobozták, őket pedig kényszerlakhelyre költöztették, ahol mezőgazdasági munkát kellett végezniük.

1944. február 15-21. között Magyarországra látogatott Lorenz SS-Oberführer, a VoMi vezetője, hogy tárgyalásokat folytasson Basch népcsoportvezetővel a toborzások eddigi elért és a jövőben elérendő eredményeiről.

A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel. 

A Mussolini család egykori vidéki háza Olaszország északkeleti részén, Emilia Romagnában található, Forli városában. Az épület tele van a Duce relikviáival: a telefon, amelynek segítségével a római kormányt hívta, egyenruhája, imádott motorbiciklije.

Izraeli tinédzset vettek őrizetbe és ítéltek pénzbüntetésre, miután „náci” tisztelgést hajtott végre Auschwitzban. Az izraeli oktatási minisztérium is reagált a történtekre, elfogadhatatlannak nevezte a kiskorú viselkedését. 

Vizsgálati fogságba helyeztek a német hatóságok hat embert, akik 2023 februárjában Budapesten „az általuk szélsőjobboldalinak vélt” emberek ellen elkövetett támadások miatt álltak körözés alatt, és január 20-án önként feladták magukat – közölte a karlsruhei német szövetségi ügyészség.

Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa „nem megfelelőnek” minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután zsidók felsőbbrendűségét hirdető a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett „antiszemita tartalmak” és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.

Görögország legfelsőbb választási bírósága kizárta a parlamentből a Spártaiak párt három képviselőjét, arra hivatkozva, hogy megtévesztették a választókat a 2023-as választásokon – jelentette az ERT görög közszolgálati televízió igazságügyi forrásokra hivatkozva.

Az elmúlt években Mozgalmunk központi, nyári táborának egy fejér vármegyei szálláshely adott otthont, ahol az eddigiekben problémáktól mentesen tudtuk lebonyolítani a zártkörű eseményt.

Egy svájci egyetem kiállítást szentelt az egykori olasz diktátor, Benito Mussolini díszdoktori elismerésének, reflektorfénybe állítva a múlt század harmincas éveiben a fasiszta kormány és a svájci társadalom között szövődött kapcsolatokat.

2025 szeptember 6-án és 7-én a Norfolk megyei Great Yarmouth-ban egy fehér nacionalista zenei fesztivál megrendezését tervezték, amelyet a szervezők "Resurrection 4" néven hirdettek meg.

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.

Gömbös Gyula egykori miniszterelnök fia katonatisztként fontos szerepet játszott a magyar rohamtüzérség létrehozásában. Gömbös Ernő a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc mellett szolgált szárnysegédként. 

Niedermüller Péter lelkes antifasiszta. Hithű kommunista, no meg persze zsidó is. A véleményszabadság a legkisebb mértékben sem érdekli, az újbaloldalhoz hasonlóan a vélemény addig fontos neki, amíg beleilleszthető az ő nézetrendszerébe.

A francia állami vasúttársaság (SNCF) munkatársai a párizsi Austerlitz pályaudvaron hétfőn két emberre rálőttek és megsebesítették őket, köztük egy férfit, aki egy horogkeresztet festett egy falra.