Kövess minket -on és -en!

Több száz török tüntető támadta meg az éjjel Isztambulban az izraeli konzulátust - jelentette a Dogan hírügynökség.

A konzulátust iszlamistapárti tüntetők támadták meg, a rendőröknek kellett közbeavatkozniuk, akik könnygázt vetettek be a demonstrálók ellen. A tüntetők azt skandálták, hogy "Izrael gyilkos, kifelé Palesztinából!" és azt, hogy "Gyilkos zsidók". A megmozdulás reggelig tartott.

Tegnap Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök az izraeli bombázást és Gáza megtámadását a palesztinok elleni szisztematikus népirtási kísérletnek nevezte. Erdogan szerint állami terrorizmus, amit Izrael művel.

(Index nyomán)

Kövess minket -on és -en!

1943. október 4-én Himmler Posenben beszédet mondott. Ebben az SS-t „fegyveres rendnek” nevezte, amelynek a jövőben – a Szovjetunió felszámolása után – meg kell védenie Európát az Urálon túli „ázsiai hordáktól”. 

Három nemzetiszocialista férfit „jelentős” szabadságvesztésre ítélhetnek, miután bűnösnek találták őket egy leeds-i mecset elleni terrortámadás megtervezésében.

Az olasz rendőrség szerdán bejelentette, hogy letartóztatott 12 nemzetiszocialistát, akik a Werwolf Division tagjai voltak, és „az intézmények magas rangú tisztviselői elleni erőszakos cselekmények végrehajtására készültek”.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

Kommandósok gyűrűjében lépett ismételten a Fővárosi Törvényszék termébe Maja Trux hétfőn. Egy tanút hallgatott meg a bíróság, és videófelvételeket ismertettek az antifa támadások ügyében.

Az ODESSA nevű titkos SS szervezet üldözött nemzetiszocialisták ezreit mentette ki Németországból a világháború utolsó hónapjaiban, a menekülés fő célpontja a biztonságos Argentína volt. A zsidó szupremácisták keresik, hogy élnek-e még olyanok, akiken még bosszút állhatnának.

Ausztrália szigorú „gyűlölet-bűncselekmények” elleni törvényeket fogadott el, beleértve a terrorista bűncselekmények és a „gyűlöletszimbólumok” felmutatása esetén kiszabható kötelező minimumbüntetést.

Keresztes-Fischer Ferenc, magyar királyi belügyminiszter a Magyar Nemzeti Szocialista Párt - Hungarista Mozgalmat 1939. február 24-én feloszlatta, a Mozgalom, illetőleg a párt helyiségeit a rendőrséggel megszállatta.

Nyolcvanhárom, nemzetiszocialista iratokkal és propagandaanyaggal teli dobozt foglaltak le a hatóságok az argentin legfelsőbb bíróság épületének pincéjében. 

„Reggel még ágyban voltam és a »TWIST OLIVÉR«-t olvastam, mikor átjött Jancsi. Felkeltem, és Jancsi azt mondta, hogy ma is tegyünk egy sétát. Én beleegyeztem.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

A múlt héten elfogták Párizsban a 32 éves albán állampolgárságú Rexinho Abazajt, mozgalmi nevén Ginot. A gyerekkora óta Olaszországban lévő férfit a francia rendőrség tartóztatta le, Magyarország által kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján. Abazaj Párizs előtt Finnországban bujkált a nemzetközi körözés elől.

Nem nehéz elképzelni, hogy valaki, aki lendületet és fejlődést hoz egy pénzügyi és gazdasági válság utáni világba, az szerethető ember, mi több, imádat tárgya. Adolf Hitlert pedig olyan rajongás vette körül, mint ma bármelyik popsztárt. Erről tanúskodnak a neki írt levelek is.

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

Spanyol falangisták tartották gyűlésüket október 12-én Vitoria-Gasteiz városában, amikor antifasiszták támadtak rájuk. A Falange Española de las JONS által szervezett Spanyolság Napja (Día de la Hispanidad) rendezvényt a baszk rendőrség biztosította, azonban a megjelent baszk antifasiszta ellentüntetők könnyen áttörtek a csekély rendőri erőkön.