Kövess minket -on és -en!

Egy horogkeresztes övcsat, egy borotválkozó ecset, egy pár csizma – csak néhány tárgy az Ukrajna partjainál a tengerbe zuhant és elsüllyedt, második világháborús német repülőről, amelyek megoldották az eltűnésének rejtélyeit.

Még 2009-ben a német Luftwaffe kötelékébe tartozó repülőgépet fedeztek fel búvárok a Fekete-tenger fenekén 70 évvel azt követően, hogy elmerült a habokban. A gép és kilencfős személyzetének sorsa ugyanis rejtély maradt azt követően, hogy 1942-ben az eltűnését jelentették. Andrej Nyekraszov fotós volt az egyike azon búvároknak, akik megtalálták a 23 méterrel a vízfelszín alatt lévő roncsot az ukrajnai Odessza melletti partoknál. A régészek véletlenül leltek rá a különleges leletre, amikor egy másik gépet akartak felderíteni. Egy JU 88-as helyett egy JU 52-es csapatszállítóra (beceneve: „Vas Annie”) bukkantak, amelyet a háború idején gyakran használt a Luftwaffe a keleti fronton. A felfedezés óta a kutatók a gép és személyzetének sorsát próbálják felderíteni.

„Sehol sincs nyilvántartva, hogy egy ilyen típusú gép ezen a területen lezuhant volna. A roncsok nagyon mélyen fekszenek, ahol a látótávolság mindössze három méterre szűkül” – mondta akkor Nyekraszov. A rozsdás törzsben a búvárok több, jól konzerválódott használati tárgyat találtak, például egy pár csizmát, ami arra utalt, hogy a legénység közül − levetve lábbelijüket és valamely ruhadarabjaikat − néhányan kiúszhattak a partra. Emellett a géptörzsben volt egy borotválkozó ecset, egy fogkrém és fogkefe, egy védőszemüveg, egy táska és néhány színes térkép. A kutatócsapat tagjai egy termoszt is találtak, amelyre a „Wicher” név volt gravírozva. A tisztről kiderült, hogy fedélzeti mérnökként szolgált.

Egy kardot is kiemeltek a hullámokból, amelyre a „Kroh” név volt írva. Karl Kroch a kutatások szerint jeladóként tevékenykedett, és szabadságának letöltését követően „igyekezett” vissza a frontra. Továbbá egy jellegzetes fejfedő is előkerült, amelyet a szakértők szerint a spanyol polgárháborúban hordtak. A kutatások szerint a gép a kilencfős személyzetet a keleti frontra akarta szállítani, ahol a szovjet hadsereg megkezdte előrenyomulását. A pilótafülkében talált feljegyzések szerint a repülő Romániából a mai Ukrajna területén található Mikolajivba tartott.

A repülési tervek szerint az útvonalat a szárazföld felett jelölték ki, így a gép nem volt felszerelve vízi életmentő készülékekkel. A kutatók kiderítették, hogy a szerencsétlenül járt repülő a Mikolajiv székhelyű negyedik légiflotta 104. szállító csoportjának kötelékébe tartozott. 1942. január 13-án szállt le a romániai Prahovában, hogy felszedje az utasokat. Néhány percnyi repülést követően a látási körülmények drasztikusan csökkentek, így a pilóta, Horst Ringel tulajdonképpen vakon repült. Miután engedélyt kért, hogy kényszerleszállást hajtson végre az oroszországi Szpartakovka vagy az oroszországi Vigoda repterén, a repülő egyszerűen eltűnt.

A kutatók szerint a pilóta az időjárási körülmények miatt (szándékosan vagy véletlenül) belevezethette a gépet a Fekete-tengerbe, de annak is van esélye, hogy technikai hiba játszhatott közre, ami miatt a kényszerleszállás mellett dönthetett. Az elsüllyedt repülőgép szinte tökéletes állapotban volt. A szárnyak és a légcsavar is épek, ami alátámasztotta azt a feltételezést, hogy a pilóta szándéka szerint a víz tükrén kívánt landolni. A személyzet valószínűleg megpróbált kiúszni, azonban sorsuk még mindig ismeretlen.

Kövess minket -on és -en!

Kádár ugyan nem törekedett rá, de Rákosi és Nagy Imre küzdelmében egyfajta harmadik erőnek tekintették őt. Kifelé a pártvezetés egységét mutatta, a színfalak mögött viszont elvi és gyakorlati okokból is Rákosihoz állt közelebb, és tudta, ha a főtitkár bukik, akkor neki is mennie kell.

Budaházy György, Barcsa-Turner Gábor és Walter Pál Péter ellen emelt 5 év után (!) vádat az ügyészség, amiért más hazafiakkal együtt egy nyilvánosan meghirdetett, LMBTQP+ rendezvényre szerettek volna bejutni, ahol az iskolai LMBTQP érzékenyítés volt a téma.

Három fekete férfi rasszizmussal vádolja, és beperelte az American Airlines légitársaságot, miután testszagukra érkező panaszok miatt leparancsolták őket a repülőgépről.

Feszült hangulatban kezdődött az antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken, miután kezdés előtt közel egy órával a Betyársereg, valamint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Légió Hungária tagjai zászlókkal, csendben tüntettek a törvényszék épülete előtt.

Elhunyt 99 éves korában, még január 14-én Irmgard Furchner, az egykori stutthofi koncentrációs tábor titkárnője – közölte az itzehoe-i ügyészség szóvivője.

A Bild információi szerint Jéna és Weimar között letartóztatták a Hammerbande néven elhíresült bolsevista terrorszervezet vezetőjét, a 31 éves Johann Guntermannt. Guntermannt tartják a Hammerbande ötletgazdájának és vezetőjének, aki 2020 óta szökésben volt.

Hivatalosan is visszalépett az önkormányzati választástól Soltysiak Edina táti független képviselőjelölt – írta meg a Telex.

A berdicsevi munkatáborban mostoha viszonyok uralkodtak. Először fel kellett építeni szállásunkat, kitermelni a hozzá szükséges anyagokat, rendezni kellett a terepet.

1945 májusában lezárult a második világháború az európai hadszíntéren, a Nagynémet Birodalom kapitulált. A nyugati szövetségesek és a Szovjetunió érdekbarátsága véget ért, és szinte azonnal azt kezdték el tervezgetni, hogyan tudnának egymással leszámolni.

A 37 éves Andreas Münzhuber, a Harmadik Út nevű nemzetiszocialista szellemiségű csoport bajorországi frakciójának egyik vezető tagja egy 30 fős túrán vett részt az Untersberg hegyen, amikor szeptember 29-én megbotlott egy nedves gyökérben, és a halálba zuhant.

Az ODESSA nevű titkos SS szervezet üldözött nemzetiszocialisták ezreit mentette ki Németországból a világháború utolsó hónapjaiban, a menekülés fő célpontja a biztonságos Argentína volt. A zsidó szupremácisták keresik, hogy élnek-e még olyanok, akiken még bosszút állhatnának.

Az ötvenegy éves Lee Dunn július végén az angliai tüntetések közepette megosztott három bejegyzést a Facebook-oldalán. 

Undorítón aljas és bestiális bűncselekmény borzolja a kedélyeket Ausztráliában, melynek az elkövetője egy kínai bevándorló. Az esetre a Nacionalista Zóna Telegram-csatornája hívta fel a figyelmet, írja a Kuruc.info.

Alig egy hónappal Szálasi Ferenc kivégzése után a magyar határon önként jelentkezett a Szálasi-kormány egyik még szabadlábon lévő tagja: Kovarcz Emil.

A kuláküldözés 1948-ban, a kommunista hatalomátvétellel kezdődött meg. A sztálinista Rákosi-rezsim kíméletlen harcot indított a magyar agrártársadalom ellen.