Kövess minket -on és -en!

Hivatalosan is visszalépett az önkormányzati választástól Soltysiak Edina táti független képviselőjelölt – írta meg a Telex.

Az Együtt Közösen Tátért egyesület jelöltjeként induló hölgy június 3-án szerzett országos ismertséget, miután a Telex megszellőztette róla, hogy horogkereszteket tetováltatott magára, az alkarján pedig az SS jelszava olvasható. Soltysiak Edina egyik lapockáján egy Hitler-portré, a másikon pedig egy (tükrözött) horogkereszt látható.

Az Instagramra feltöltött képeiből az is kiderült, hogy derekán a 88 és a 14 számok olvashatók, ami a nemzetiszocialista politikai kultúrában közismert üzeneteknek számítanak.

A telexes libernyákok keresték a jelöltet és az őt jelöltként állító Együtt Közösen Tátért szervezetet is. Az szervezethez nem találtak más elérhetőséget, ezért Facebookon küldtek kérdést arról, tudnak-e a jelölt tetoválásairól, és ha igen, mi a véleményük róla. Válaszukban ezt írták: „Elsősorban azzal kezdenénk, hogy nem vagyunk egyesület. Mindenki egyénileg indult el, de egymást támogatva az idei választásokon. Az, hogy egymást támogatjuk, csakis a Táttal kapcsolatos fejlesztések és meglátások miatt van. Teljes mértéken elhatárolódunk a kirekesztés és az emberek elítélése kapcsán” – fogalmaztak, és hozzátették, hogy a továbbiakban nem szeretnének erről a témáról nyilatkozni.

Soltysiak Edinának két alkalommal is küldtek kérdést a Facebookon arról, mi a viszonya jelenleg a tetoválásaihoz. A cikk megjelenése után megküldött válaszában arról tájékoztatta a zsidó-liberális médiafelületet, hogy visszalép a választáson való indulástól.

Kövess minket -on és -en!

Fáklyás felvonulással emlékeztek meg Kijevben, Lembergben és más városokban a második világháborús vezető, a tengellyel szövetséges Sztepan Bandera 117. születésnapjáról.

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.

Az 1945 januári fogságba esésem után, többedmagammal a Volga közelében, Talicinban kötöttünk ki. A lágerben már sok száz magyar hadifogoly tartózkodott.

Párhuzamosan, mondhatni teljes szinkronban alakul az évszázadokon át egymás ősellenségének számító, majd a múlt században Németország ellenében szövetségre lépő Nagy-Britannia és Franciaország sorsa.

Sokasodnak a viharfelhők az amerikai gazdaság fölött. Az utóbbi időben már többször is foglalkoztam a témával, amely azonban globális fontossága miatt egyáltalán nem lerágott csont.

Akkor is így köszöntött a tavasz és a március. A budai hegyek felől hideg, még a télre emlékeztető szél söpört végig a pesti utcákon.

„Én vagyok az utolsó szemtanú magyar részről” – olvasható Dr. Szakáts István a Hungária Szabadságharcos Mozgalom ügyvezető elnökének történelmi dokumentumában, aki nemcsak a nemzetiszocialista mozgalom egész harci korszakát végig élte, hanem intenzív kapcsolatban állt Hitlerrel is.

Brüsszelben a különleges egységek tartottak házkutatást a NATION nevű belga nacionalista párt volt vezetőjénél, Hervé Van Laethemnél. Otthonát átkutatták, őrizetbe vették, majd hosszas kihallgatás után végül vádemelés nélkül elengedték, de a telefonját és a laptopját lefoglalták.

Az utóbbi időben a népességszám alakulása a migrációs politika, a gazdaság és az összeesküvés-elméletek középpontjába került. Egyesek úgy vélik, hogy a fehér országoknak milliószámra kell idegeneket befogadniuk, mert a születési arányszámuk túl alacsony, mások arra buzdítják a fehéreket (és csak őket), hogy a bolygó megmentése érdekében egyáltalán ne szaporodjanak.

Október 5-én antifa terroristák felgyújtottak egy nemesi vadászkastélyt a bajorországi Donaustaufban. A kastély teljesen leégett. A hírről a Nacionalista Zóna számolt be.

Miután Izrael hat Hirosimára elegendő (százezer tonna) bombát dobott Gázára, elpusztítva infrastruktúrájának 92 százalékát (436 ezer épületet) és megölve legalább 61 ezer (főleg polgári) lakosát, most az enklávé teljes elfoglalását tervezi.

Az Észak-Karolinai Egyetem (UNC) hétfőn bejelentette, hogy azonnali hatállyal fizetett kényszerszabadságra küldi Dwayne Dixont, az Ázsiai és Közel-Keleti Tanulmányok tanszék professzorát – számolt be a Fox News.

Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) kegyetlen diktátorként a világtörténelem egyik leghírhedtebb vezetője volt, aki személyi kultuszt épített ki maga körül, és milliókat küldött Gulag kényszermunkatáborokba.

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.

A Little Rock-i négereket sokkolta, hogy a hétvégén a nemzetiszocialista Blood Tribe csoport tartott felvonulást a város több pontján.