Kövess minket -on és -en!

Titkos dokumentumfilm készült Giorgia Meloni olasz miniszterelnök pártja, az Olaszország Fivérei ifjúsági tagozatáról, mely azt a köztudomású tényt igyekezett „leleplezni”, hogy a tagozat erősen fasiszta irányultságú.

Meloni pártja tagad, szerintük a rejtett kamerával felvett filmrészletek kontextusából kiragadva mutatják be a helyzetet.

„Az újságírói jelentés töredékes, dekontextualizált képekre épült, amelyek magánkörnyezetben készültek” – mondta Luca Ciriani, a parlamenttel való kapcsolatokért felelős miniszter, Meloni pártjának, az Olaszország Fivéreinek a tagja.

A Fanpage olasz hírportál által a közzétett vizsgálatban a posztfasiszta gyökerekkel rendelkező Olaszország Fivérei ifjúsági szárnya, a Nemzeti Ifjúság tagjairól Rómában készült felvételek szerepeltek.

A titokban egy, a szervezetbe beépült újságíró által felvett képeken gyakran látható, amint a pártaktivisták fasiszta tisztelgést mutatnak, a „Sieg Heil” üdvözletet skandálják és a „Duce” kiáltással támogatják Benito Mussolini egykori olasz vezért.

„A nemzeti ifjúsági mozgalom ellen soha nem tettek feljelentést baloldali kollektívák elleni támadások miatt, és soha nem tettek ki nyilvánosan szélsőséges jelszavakat vagy fasizmusra és nácizmusra utaló transzparenseket” – mondta Ciriani a parlamentben.

A balközép Demokrata Párt (PD) kérdését, miszerint a kormány „beavatkozik-e a fasiszta propaganda megakadályozása érdekében”, elhárította, mondván, hogy a felvételek nem feltétlenül minősülnek jogi kérdésnek.

Michela Di Biase PD-képviselő azt mondta, hogy pártját „drámaian aggasztja” a jelentés.

 „A képek, amelyeket mindannyian láttunk, a szó szoros értelmében a fasizmus éltetése. Lányok és fiúk, akik azoknak a mítoszában formálódnak, akik vérrel, üldözéssel szennyezték be hazánk történelmét” – mondta.

Eric Mamer, az Európai Bizottság szóvivője a jelentéssel kapcsolatban kérdésre válaszolva nem említette közvetlenül Olaszországot, de elítélte a „fasiszta szimbolizmust”, mondván: „Nem tartjuk helyénvalónak, elítéljük, erkölcsileg helytelennek tartjuk”.

Bár az olasz törvények tiltják a fasizmus védelmét – vagy igazolását -, az ilyen törvényeknek ritkán szereznek érvényt.

Meloni tizenéves korában aktivista volt az Olasz Szociális Mozgalom (MSI) ifjúsági szárnyában, amelyet Mussolini támogatói hoztak létre a második világháború után.

A rejtett kamerával készített dokumentumfilm az alábbi linkre kattintva tekinthető meg, angol felirattal:

Kövess minket -on és -en!

Egy békésen folydogáló kis patak az alaszkai Aleut-szigeteken 80 éven át hivatalosan a „Nazi Creek” nevet viselte – egészen máig.

Egy nemzetiszocialista csoport rendszabályozta meg a színészeket egy lisszaboni színház előtt, ami a Portugália nemzeti költőjét, Luís de Camõest ünneplő darab előadásának lemondásához vezetett. 

Az 1936-os berlini olimpián egy ismeretlen nő az őrségen áttörve Adolf Hitler székéhez rohant, és megpróbált csókot adni a Führer arcára, a vidám pillanatokat fotó- és filmfelvétel is megörökítette.

Gázában zavartalanul folytatódik a népirtás? Lépjünk tovább. Trump elsumákolja az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát? Felejtsük el az egészet. Cincinnatiban fehéreket lincselnek a négerek? Mindennapos eset, kit érdekel.

Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel szombaton. A baloldali pártok Milánóban is tüntettek az amerikai idegenrendészet (ICE) embereinek jelenléte ellen a téli olimpiai játékokon.

Az egyre jobban radikális antifasisztába forduló ausztrál kormányzat nem díjazta a néger rapper hitlerista megnyilvánulásait.

Óriási a szakadék azok között, akik politikai érdekeikhez mérten cserélgetik eszméiket - legyenek liberálisok vagy bolsevikok -, és azok között, akik, mint a nacionalisták, különösen az Arany Hajnal tagjai, hűek maradnak meggyőződéseikhez, olvasható a görög Arany Hajnal honlapján.

Az ötödik júniusi tárgyalási napot tartották Budapesten Simeon Ravi Trux, antifasiszta aktivista ügyében, aki a vád szerint részt vett a 2023-as támadásokban. Az utcán ezúttal a Betyársereg jelent meg jelentős létszámban a Fővárosi Törvényszék épületénél.

A Mussolini család egykori vidéki háza Olaszország északkeleti részén, Emilia Romagnában található, Forli városában. Az épület tele van a Duce relikviáival: a telefon, amelynek segítségével a római kormányt hívta, egyenruhája, imádott motorbiciklije.

Az 503. nehézpáncélos-osztályt 1942. május 5-étől állították fel egy törzsszázaddal és két önálló nehézpáncélos-századdal.

Október elején újabb botrány kavarta fel az amerikai konzervatív médiát. Candace Owens nyilvánosságra hozott egy üzenetváltást, amelyet állítása szerint Charlie Kirkkel folytatott két nappal halála előtt.

Egy héttel ezelőtt Lyonban antifasiszták csoportosan halálra rugdostak egy 23 éves hazafias diákot, Quentin Deranque-t.

Amióta megnyílt, azóta áll szélsőbaloldali támadások középpontjában a Nordic Sun Kulturális Központ Budapest VII. kerületében, írja a Magyar Jelen.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

„Antiszemita” tartalmak azonosítására képes szoftvert fejlesztett ki és mutatott be a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.