A lengyel hadjárat után a Waffen-SS felfegyverzett alakulatai ugrásszerűen megszaporodtak. 1939 őszén már nem csak az SS-Verfügungstruppe egységeit szervezték hadosztállyá.

Az SS három olyan élőerő-csoporttal is rendelkezett, amelyeket sikerült a Wehrmachtban teljesítendő szolgálat alól többé-kevésbé kivonni. Az SS a koncentrációs táborok őrzésével és egyéb karhatalmi feladatokkal megbízott saját alakulataiból, az úgynevezett „Totenkopfverbände” (halálfejes kötelékek) és az ezek megerősítésére szánt egységek elemeiből új seregtestet állíthatott fel: ez lett a „Totenkopf” hadosztály. A harmadik emberanyag-forrás a rendőrség volt, amely állományának egy részéből a Heertől kapott szakcsapatok (tüzérség, híradósok stb.) felhasználásával 1939 novemberében megalakult a „Polizei” hadosztály.

1939. szeptember elején az SS-Verfügungsruppe mintegy 18 000 katonával rendelkezett. Az újonnan szervezett egységekkel együtt viszont a Waffen-SS létszáma az év végéig már meghaladta a 100 000 főt.

1940 folyamán a Waffen-SS létszámnövekedése tovább folytatódott. Május 1-én Berger kiegészítő hivatala a halálfejes alakulatokkal együtt 124 199 fős állományról tett jelentést.

Alig egy esztendő múlva, 1941. június 30-án a Waffen-SS újabb két hadosztállyal24 megszaporodott harcoló csapataiban, intézményeiben és pótalakulataiban összesen 160 405 fő teljesített szolgálatot.

1941 elejére az SS birodalmi vezetője a Waffen-SS-en belül kialakította saját „magánhadseregét”, amelyet jellemzően nem az arcvonalban, hanem az arcvonal mögött, partizánok és a nemzetiszocialista ideológia „ellenségei” (például zsidók) pusztítására vetettek be. Ezek a csapatok az SS-Totenkopfverbände gyalogdandárokká és lovasdandárrá átszervezett kötelékeiből álltak, amelyet az SS-hadosztályokkal ellentétben nem utaltak a szárazföldi haderő alárendeltségébe, hanem az SS birodalmi vezetőjének parancsnoki törzse (Kommando-Stab Reichsführer-SS) irányította őket. Ezekek a dandárok később a Waffen-SS újabb hadosztályainak alapját képezték.

1942. január 15-én a Waffen-SS állományában már 450 Magyarországról érkezett önkéntes is volt.

A veszteségeket önként jelentkezőből több nem lehetett kielégítően pótolni. Ezért 1942-től a hadköteles németeket a Waffen-SS-be is behívhatták, bár formailag az SS az önkéntesség elvét nem adta fel.

1942. szeptember 1-én a Waffen-SS teljes létszáma 236 099 főt tett ki, ebből 146 658 katona volt a harcoló alakulatok állományában. Az év végéig ez a létszám még majdnem 10 000 fővel gyarapodott.

1943-ban a német fegyveres erők minden fronton hadászati védelembe kényszerültek. Ennek az évnek a végén a Waffen-SS összlétszáma 501 049 fő volt. Ebből a harcoló csapatok az állomány körülbelül felét jelentették, és 257 472 katonát számláltak.

1943/1944-ben a behívások egyre fokozottabb kiterjesztése az 1927-es és 1928-as születésű németekre azt eredményezte, hogy a Waffen-SS-ben szolgálók becsült átlagéletkora körülbelül 19 év volt.

1944. július 8-án kelt parancsa alapján a német légierő (Luftwaffe) kötelékéből 40 000, a haditengerészettől (Kriegsmarine) pedig 5000 főt szabadítottak fel a Waffen-SS személyi utánpótlása számára.32 Ezek a katonák nem önként jelentkeztek az SS-egységekbe.

1944 végén a Waffen-SS teljes állománya 910 000 fő körül mozgott és az újabb csapattestek folyamatos felállítása miatt 1945 májusáig a létszám nagy valószínűség szerint meghaladta az egymillió katonát. Természetesen nem ennyi SS-katona harcolt a frontokon; ez a Waffen-SS soraiban valaha állományba vettek összlétszáma volt. Ezekből mintegy 400 000 önkéntes és besorozott birodalmi német volt, további 310 000 népi német származású és több mint 200 000 nem német katona.

Hogyan alakult az arány a Wehrmacht és a Waffen-SS személyi állománya között? Nos, 1941 májusában a Wehrmacht összlétszáma 7 234 000 fő volt, tehát a Waffen-SS ennek 2,2 százalékát tette ki (az ötmilliós szárazföldi haderőnek 3,2 százalékát).

1944 közepén a Wehrmacht 10 300 000 katonát számlált. Ekkor a Waffen-SS 594 000 fős állománya ennek 5,7 százaléka volt. 1945 elejére a Wehrmacht körülbelül 12 millió főre duzzadt, így a Waffen-SS részaránya ekkor mintegy 8,3 százalékra volt tehető.

A Waffen-SS személyi vesztesége a második világháborúban 220 182 halott (ebből 40 696 fő nem német) és 69 608 eltűnt volt. A sebesültek létszámát csak becsülni lehet: valamivel több, mint 400 000 fő. Más források szerint a halottak száma 181 000 volt, az eltűnteké pedig 72 000.