1944 nyara végén már nemcsak az oroszok, hanem az átállt románok is támadtak bennünket, aminek következtében a Zemplén megyei Zalkod községben fogságukba estem.

Még ma is megriadok, ha erre az időszakra gondolok. 1944 decemberében gyalog útba indítottak bennünket Nagykároly–Nagyvárad–Kolozsvár–Nagyenyed–Földvár útvonalon Liget (Arini) románok lakta község táborába.

1944. december 24-én érkeztünk ide. Kedvező fogadtatásra nem számítottunk, de olyanra sem, ami történt.

Éjfélkor ránk gyújtották a juhakolt, amibe elszállásoltak bennünket. Szerencsére senki sem égett benne.

Vízkereszttől, 1945. január 6-tól kezdte szedni áldozatait a tífusz. Naponta 30-40 halottat temettek el tömegsírokba a község hegyoldalába. Élelmezésünk gyatra volt. Sokat éheztünk. Megtudták ezt a tábortól 3 kilométerre fekvő Bölön (Belia) község lakói.

Asszonyok jöttek el a táborba, felajánlani támogatásukat élelmezésünk feljavítására. Éppen akkor osztották ki részünkre a krumplilevest. Az asszonyok belenéztek a kondérba, és rémülten látták, hogy 20 centiméteres sár ül az edény fenekén.

Nekitámadtak a tisztnek, mondván „az állatoknak is mosott krumplit adnak”. Erre ő azt felelte: nem érdemlik meg ezt sem, a halottakat kellene megfőzni és megetetni velük... Az asszonyok élelmiszerfelajánlását visszautasította.

1945 májusára 2000 ember pusztult el a táborban.

Felföldi József – Újfehértó
HH 1993/3.