Kövess minket 
-on és 
-en!
Kényesebb ízlésű olvasóim joggal tehetik fel maguknak a kérdést, hogy vajon miért foglalkozom újabban a kelleténél többet a négerekkel.
Hiszen nálunk alig van belőlük mutatóban, egyáltalán nem számítanak politikai és közéleti tényezőnek, és néhány wigger rapperen meg „iszapcápán” kívül lényegében senki sem érzi úgy, hogy emiatt betöltetlen űr tátong az életében. (A kizárólag fekete férfiakra hajtó fehér nőkre használják a mudshark, magyarul iszapcápa gúnynevet az amerikai szlengben.)
Nos hát, a helyzet az, hogy néha magam is szégyenkezni kényszerülök a stílusom és a témaválasztásom katasztrofálisan maradi, trogloditán mucsai jellege miatt. Heteroszexuális fehér férfi voltomból automatikusan következő genetikai korlátoltságomon túllépve szeretnék persze haladni a korral, és ha sütni már nem is tudok Váncza sütőporral, legalább a sületlenségeimet igyekszem fogyaszthatóbbá tenni azzal, hogy szerény képességeimhez mérten felzárkózom a haladó nyugati trendhez. Márpedig Nyugaton most a néger a trendi.
Mint a modern világ sok más divatirányzata, a négermánia is az USA-ból indult világhódító útjára. Néhány évtizedes lappangási időszak után végül a feketéket immár hivatalosan is az ország új uraivá koronázták. A koronázási szertartásra a tavaly nyári BNM (Black Nikes Matter, szabad fordításban: a feketéknek igenis számítanak a kifosztott üzletekben lenyúlt Nike surranók) mozgalom keretében került sor több tucat meglincselt fehér rasszista és pár száz milliárdos anyagi kár mint járulékos veszteség mellett. Az új status quót a novemberi elnökválasztáson a fehér mameluktöbbség szentesítette, így a Harris–Biden-kormány állami politikaként űzheti a vele szembeni hátrányos megkülönböztetést a dél-afrikai gyakorlat mintájára. Ezek után érthető módon nincs a néger életnek olyan szegmense, amely ne tartana igényt a nagyközönség érdeklődésére. A jónép mindig is kíváncsi volt az uralkodó családok mindennapjaira, most sincs ez másként, amikor egy egész rasszt emeltek en bloc királyi rangra. Pontosabban szólva, csak visszakapta az őt megillető titulusát, amelytől a fehér rasszisták hosszú időn át megfosztották, történelemhamisító módon azt állítva, hogy az egyiptomi fáraók nem voltak feketék, holott igenis azok voltak, amit egyebek mellett az afroamerikaiak körében ékes oxfordi angolsággal visszhangzott „we wuz kangz n shiet” (kb. királyok voltunk, és punktum) aforizma is bizonyít. Mivel Amerika királyai a négerek lettek, előbb-utóbb Európában is trónra kerülnek, csak idő kérdése az egész.
Mint már említettem, szeretnék én is haladó és divatos lenni, legalább a cikkeim tematikájában. Most végre egy valóban up-to-date hírcsemegére bukkantam, amelyet a magyar sajtópalettán egyedüliként, valódi exkluzivitásként osztok meg lapunk olvasóival. Igazi világszenzációról van szó, amelyet fontosságára való tekintettel az angolszász média teljes spektruma leközölt, a „világ legbefolyásosabb napilapja” címet bitorló The New York Timestól tekintélyes angol, kanadai és ausztrál hírportálokon át a legolvasottabb amerikai napilapnak számító USA Todayig. Külön büszkeséggel tölt el, hogy ezt a különleges ínyencséget a 444.hu mint a „progresszív és avantgárd” ügyek (multikulti, kisebbségajnározás, pederasztia, transzveszticizmus, feminizmus, antifa, globális felmelegedés stb.) hazai zelótája elől sikerült elhappolnom. Íme, olvassák szeretettel, és váljék szellemi épülésükre!
Köztudomásúlag a fekete nők bármire képesek, hogy a fejükön található rackagyapjú kivasalásával valamiféle emberi frizurát kreáljanak maguknak. Egy Tessica Brown nevű 2×40-es IQ-queen (az egyik 40 a korát, a másik az intelligenciahányadosát jelzi) a tőle elvárható bölcsességgel úgy gondolta, hogy a pillanatragasztó is megfelel a célnak. A gondolatot tett követte. A feketék egyik raciális jellemzője, hogy az absztrakt gondolkodás mellett az előrelátás sem az erősségük. Nem csoda tehát, hogy saját fejlesztésű és házilag kivitelezett wakandai hi-tech bukósisakját végül csak komplikált sebészeti beavatkozással sikerült leoperálni a fejéről. Ráadásul a rasszista ragasztó Gorilla márkanéven fut, így az áldozatát gyakran nevezik „Gorilla ragasztó lánynak” (Gorilla Glue girl), nem érezve át e becenév botrányosan rasszista iróniáját.
Némi vigaszt jelenthet számára, hogy immár 800 ezer követője van az Instagramon, akik eddig húszezer dollárt kalapoztak össze számára, profi PR-menedzser foglalkozik az imázsával, egy ügyvéd pedig a becenévadó cég beperlésével fenyeget azon az alapon, hogy használati utasítása csak ruhára, szemre és bőrre való alkalmazása ellen figyelmeztet, a hajat viszont elmulasztja megemlíteni, negligálva az átlagosnál gyöngébb elméjűeket. Ez pedig tényleg tűrhetetlen! Nyilvánvaló ugyanis, hogy Tessica Brown valójában a fehérek rasszista nemtörődömségének vált az áldozatává, akik nem gondoskodtak a magafajták fajilag adekvát szépítőszerekkel való ellátásáról az országban éppen lebontás alatt álló rendszerszintű rasszizmus máig pusztító utóhatásaként.
|
|
|
|
|
|
Még jó, hogy a YouTube mostanra teljesen kipurgálta az IQ-kérdést boncolgató rasszista fehér trollokat, a helyüket pedig felszántotta és behintette sóval, miközben kiemelkedő civilizációs küldetést teljesít a néger intellektus egyik legutóbbi csúcsteljesítményének népszerűsítésével, és ez egyszerűen csodálatos. A weimerikai fáraóivadékok körében hódító legutóbbi trend abból áll, hogy nőnemű(nek látszó) egyedeik kukoricalisztet zabálnak tele pofára, és a vizuális élményt megosztják a hálás emberiséggel (ld. cornstarch eating). Ez az első látásra talán gusztustalannak tűnő gesztus amellett, hogy a kulturális gazdagításunkat szolgálja, mély értelmű politikai-metafizikai tartalommal bír. A liszttől való fuldoklás egy végső „nem tudok lélegezni, ahogyan George Floyd sem tudott” szimbólumaként igazol minden gyújtogatást, minden fosztogatást és minden fehérlincselést. Ennek a fehér lisztnek a behabzsolása ugyanakkor militáns akció is egyben, azzal a szubliminális üzenettel, hogy „megeszlek, hófehérke”, az USA-ban most zajló folyamat manifesztumaként.
A viccet és a cikket félretéve, ha a nevetségesség ölne, Amerika már rég lakatlan lenne.
