Kövess minket -on és -en!

Forrás: Bundesarchiv

Kövess minket -on és -en!

1941 őszén úgy tűnt, hogy a zsidó-bolsevik fenevadat  is eltiporja a Wehrmacht, amely 1941. október 2-án indította meg az offenzívát a főváros, Moszkva ellen.

Gérald Darmanin francia belügyminiszter ígéretet tett rá, hogy még a választások előtt betiltja a GUD nevű szélsőjobboldali diákszervezetet.

Az Alternatíva Németországért (AfD) eltiltotta minden nyilvános megjelenéstől és kampányeseménytől a párt európai parlamenti listavezetőjét, Maximilian Krah-t – jelentette be a párt szóvivője, miután az illető a címben idézett mondatot találta mondani.

Szórakozni érkezett, súlyos testi sérüléseket kapott emlékbe Magyarországon az a tel-avivi nő, akit az Ozora Fesztivál biztonsági őrei megvertek, amiért a rendezvényen megismert szintén izraeli társával renitenskedtek a feszvitálon.

Budapest ostromának egyik legkevésbé ismert része a hungarista harccsoportok tagjainak részvétele a védelemben.

Három brit szélsőjobboldali aktivista olyan akciókat tervezett, amelynek célja mecsetek vagy zsinagógák elleni támadás lett volna, legalábbis a vádak szerint.

Felmérések szerint az amerikai nép nem akar háborút. Legalábbis momentán még nem, de csak médiakampány kérdése az egész. Kezdetben a második világháborúba is vonakodott belépni, aztán a sajtónak köszönhetően már égett a vágytól, hogy Sztálin segítségére siessen.

Az 1945 telén a budai Várban rekedt magyar és német katonák ostromgyűrűt áttörő támadási kísérlete, a háború és az európai történelem egyik legtragikusabb és leghősiesebb pillanata.

1945 tavaszán Magyarország "felszabadítása" lényegében az ország szovjet megszállását, illetve leigázásának kezdetét jelenti.

Egy fiatal brit nemzetiszocialista aktivista, aki zsinagógák elleni terrortámadást tervezhetett, a jövő évben áll bíróság elé.

A szlovák főváros ötödik járásában van Közép-Európa legnagyobb panelnegyede. Az egykori Pozsonyligetfalu területére épült városrésszel a múltat akarták végképp eltörölni a csehszlovák hatóságok, hisz alatta több száz, ezer meggyilkolt magyar, német és szlovák ember tömegsírja van.

Öt év börtönbüntetéssel fenyegetik kaphat Karl Münter, a 96 éves volt SS-katonát, aki az ascq-i megtorlásért felelős parancsnok egységében szolgált. 

A 35 éves Joszif Visszarionovics Dzsugasvili, közismertebb nevén Sztálin, az LMBTQP-közösség korai úttörőjeként teherbe ejtett egy kiskorú, szibériai lányt. Leszármazottaik ma is élnek.

Három náció volt az óriási lágerben: németek, japánok és magyarok. Nekünk, magyaroknak a japánok jelentették a szenzációt. Voltak vagy tízezren. Az atombomba ledobása után magát megadó mandzsúriai hadsereg egy része került ide. Fegyelmezettségük, összetartásuk csodálatra méltó volt.

Világháborús megemlékezést tartottak a Gánt község közelében található Kápolnapusztán.