Kövess minket -on és -en!

A migránsok döntő része nem hajlandó visszamenni, nem hajlandó megmondani,

honnan jött, „bujkál”, így papíron ki lehet utasítani, a valóságban azonban ez igen nehéz feladat. Németországban ez tartományi hatáskör, és a tartományok a kiutasítást egyszerűen nem tudják végrehajtani – jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A migránsok döntő része Görögországnál lép be az Európai Unióba, itt semmiféle regisztráció nincs. A görögök azt mondták, annyi a gazdasági problémájuk, hogy ezt képtelenek megoldani. Olyan helyzet van megint, amelyben mindenki jogot sért – tette hozzá.

Hiányzik a tényleges megoldás, ami csak az lehet, hogy „rendet csinálnak”. Líbiában ez egyszerűbb lehet, Szíriában azonban ütközik az orosz, az iráni, a síita és a szunnita álláspont. Az idő Európa ellen dolgozik – hangoztatta.

Arra a felvetésre, hogy a menekültkérdésben Angela Merkel néha önmagával is ellentmondásba keveredik, a szakértő úgy reagált: részint a politikus egy nagykoalícióban van, és nagyon vigyáz arra, hogy a CDU/CSU megtartsa a 40-42 százalékát, a szocdemek pedig ne emelkedjenek 23-24 százalék fölé. Részint tudat alatt a mai német politikára még mindig hat a második világháború, ami történelmi tévedés. Részint pedig a német kancellár nem akar szembekerülni néhány európai országgal. Ha megnézzük a három központi hatalmat, a francia elképzelés teljesen más, mint a német, Nagy-Britannia pedig kényszerűségből vállalta el, hogy befogad minimális számú szíriait – magyarázta Nógrádi György.

Megemlítette azt is, hogy Merkel tegnap bejelentette, jövőre 3 milliárd euróval növeli a migránsokra fordítható összeget. Ez az összeg ma reggelre 10 milliárd euróra nő; csakhogy ekkora kiadást szerinte a német államháztartás sem tud hosszú távon elviselni.

Nógrádi György egyébként egyetért Orbán Viktor miniszterelnök véleményével, miszerint ezt az összeget célszerűbb lenne a fejletlen térségek segítésére fordítani.

Beszélt arról is: felmérések szerint jelenleg a csehek 94 százaléka nem akar migránst. A probléma az, hogy Európában nem következett be a bevándorlók integrációja. Mindkét oldal, mind a lakosság, mind a bevándorlók rendkívül gyorsan radikalizálódnak. Senki nem meri leírni, hogy Stockholmban vannak olyan városrészek, ahová a svédek be sem merik tenni a lábukat, a migránsok olyan felfordulást okoznak.

Líbiából nem líbiaiak jönnek, hanem az országon keresztül fekete-afrikaiak. A pakisztániak arra hivatkoznak, hogy őket üldözik, miközben az ország 99 százaléka muzulmán. Ilyen a tipikus gazdasági migráns. Ha Európa ezt az embertömeget fölveszi, aláírja közép- és hosszú távon a saját halálos ítéletét. Erre nincs szükség. És szó nincs iszlámellenességről. Csak arról van szó, hogy Európa tartsa meg saját identitását – érvelt Nógrádi György.

(alfahir.hu nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Az orosz fajvédő, nacionalista félkatonai Rusich Csoport arról számolt be, hogy hivatalos megállapodást kötött az FSZB határőrszolgálatával, hogy hírszerzési tevékenységeket folytasson és megerősítse a Finnországgal közös határt.

Felállva tapsolt a német hallgatóság a 2023-as antifa támadások egyik vádlottjának a Fővárosi Törvényszék dísztermében. Az előkészítő ülésen az ügyészség 14 év fegyházbüntetést ajánlott, ha beismeri a tettét.

Ausztrália szigorú „gyűlölet-bűncselekmények” elleni törvényeket fogadott el, beleértve a terrorista bűncselekmények és a „gyűlöletszimbólumok” felmutatása esetén kiszabható kötelező minimumbüntetést.

A világ legnagyobb darabszámban eladott autójának számító, a történelemben először húszmillió példányban legyártott, egy korszak jelképének is tekinthető Volkswagen Bogár ötlete Hitler fejéből pattant elő, a terveket pedig Ferdinand Porsche készítette. 

Házunkba 1944. december 31-én lépett be az első szovjet katona, és németeket keresett. Miután jól megetettük őt, társai is meglátogattak egyre sűrűbben. Közben néha elvittek tolmácskodni, mert lengyelül beszéltem.

A legutóbbi washingtoni NATO-csúcstalálkozón a 30 csatlós állam zokszó nélkül elfogadta az amerikai–brit diktátumot az ukrajnai háború további eszkalációjára.

Aszad elsősorban önmagát hibáztathatja a vereségéért, mert túlságosan is Iránra, a Hezbollahra és Oroszországra támaszkodott, és nem gondoskodott arról, hogy megtisztítsa korrupt tisztikarát és modernizálja hadseregét. Semmi ilyet nem tett, és most vesztett.

Ukrán nacionalisták százai vonultak végig Lemberg központjában fáklyákkal és piros-fekete zászlókkal újév napján.

Egy fiatal brit nemzetiszocialista aktivista, aki zsinagógák elleni terrortámadást tervezhetett, a jövő évben áll bíróság elé.

Az olasz rendőrség szerdán bejelentette, hogy letartóztatott 12 nemzetiszocialistát, akik a Werwolf Division tagjai voltak, és „az intézmények magas rangú tisztviselői elleni erőszakos cselekmények végrehajtására készültek”.

Hollandiában kitették az internetre, hogy kik lehettek nemzetiszocialista aktivisták az országban a német uralom időszaka alatt.

Jean-Marie Le Pen, a francia jobboldali Nemzeti Front (FN) alapítója és hosszú ideig vezető politikusa 96 éves korában elhunyt. Halálhírét családja is megerősítette.

1902. május 31-én kötötték meg a második búr háborút lezáró vereenigingi egyezményt. A terepadottságokat és korszerű lőfegyvereiket jól kihasználó búrok közel három éven keresztül álltak ellent az ötszörös túlerőben lévő brit haderővel szemben.

Egy angol nemzetiszocialista csoport ünnepelte Adolf Hitler születésnapját az angliai Oldhamben található Duke of Edinburgh nevű pubban – számolt be róla a Manchester Evening News.

Szovjet hadijelentések szerint 1945. április 4-én fejeződtek be Magyarországon a második világháborús harci cselekmények, amikor a Vörös Hadsereg "kiűzte" az utolsó német egységeket.